Sokk: Oscar-gálák kedvence volt, de megszűnik az egyik legfelkapottabb tervező márkája

2019. november 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Abszolút váratlan, és az egész divatvilágot, nem túlzás állítani sokkoló döntést hozott pénteken a Zac Posen márka, ahol a befektetők, és a vezetésben részt vevők a divatház azonnali megszüntetését határozták el.

Zac Posen
Fotó: Getty Images

Maga a névadó és alapító Zac Posen nyilatkozott a WWD magazinnak a drámai döntésről. "Elfogyott az időnk" - mondta a tervező, aki az utolsó pillanatig próbált új befektetőket szerezni, és valamiféle megoldást találni, de miután nem látták biztosítottnak a mindennapi folyamatos működés feltételeit, az azonnali bezárás mellett döntöttek, amiről azonnal értesítették a dolgozókat is.

Már április óta hallani lehetett arról, hogy a márkát 15 éve tulajdonló befektetési alap árulja a részét, és akkor még úgy hírlett, hogy érdeklődők is lennének a Zac Posen iránt. Az évente 14 kollekciót bemutató márka a vörös szőnyeges partik kedvence volt, és igazán jó kapcsolatai voltak az üzleti téren, hiszen partnerségben álltak olyan vállalatokkal, mint a General Electric, a Delta, vagy Brooks Brothers. A média, a divatmagazinok is szerették a márkát, a sztárok közül sok pedig egyenes rajongott a most 39 éves dizájner kreációiért.

Ezek a tinisztárok idő előtt kiégtek és eltűntek a süllyesztőben

Ezek a tinisztárok idő előtt kiégtek és eltűntek a süllyesztőben

Ennek ellenére a Zac Posen az utcai ruházat terén sikertelenül próbált meg új pozíciókat szerezni, feltehetően ez okozta most azt, hogy a befektetők kiszálltak a márka mögül, amely végül bezárás mellett döntött. "A feltörekvő tehetségektől a legnagyobb sztárokig rengeteg embert felöltöztettünk. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy olyan ruhákat alkothattam, amire volt fogadóközönség" - nyilatkozta Posen.

Miley Cyrus és Zac Posen a 2018-as Grammy vörös szőnyegén:

Zac Posen és Miley Cyrus a 2018-as Grammy-gálán
Fotó: Getty Images

Az azonnali bezárás azt is jelenti, hogy a szeptemberben bemutatott 2020-as tavasz-nyári kollekció darabjai sem kerülnek már a boltokba. Zac Posen valószínűleg néhány speciális ügyfélnek, mint a Brooks Brothers a továbbiakban is dolgozik majd, de a hogyan továbbról még volt ideje gondolkodni, mert a végső igazgatósági ülés reggelén még reménybeli befektetőkkel tárgyalt.

"Remélhetőleg még nagyon hosszú karrier áll még előttem, de most kell egy kis idő, amíg átgondolom a lehetőségeimet. Két évtizedig csak a saját márkámra összpontosítottam, most egy új fejezet fog kezdődni" - mondta Zac Posen.

Zac Posen az idei MET gálán a ruháit viselő hírességekkel, Katie Holmes-szal és Jourdan Dunn-nal:

MET gála 2019: Zac Posen Katie Holmes és Jourdan Dunn társaságában
Fotó: Getty Images
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Meghan Markle is felköszöntötte Kamilla királynét, rejtélyes üzenetet küldhetett anyósának

Meghan Markle is felköszöntötte Kamilla királynét, rejtélyes üzenetet küldhetett anyósának

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

Az internet nem játék, légy felelős szülő az online térben is! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)