Szettek, amik túl menők otthonra – ismerd meg a BEBI-t

2022.március.4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Juhász Dorottya és Horváth Anna Borbála hosszú évek óta barátnők, a tavalyi év végén pedig együtt indították el a BEBI loungewear márkát. A brand a mintákra helyezi a hangsúlyt, terveik szerint minden limitált darabszámban készített kollekció alapja egy mintacsalád lesz.

Szettek, amik túl menők otthonra – ismerd meg a BEBI-t
Fotó: Mikóczi Barbara

A főképp otthonra szóló ruhák mellett szeretnének lakáskiegészítőket és más használati tárgyakat is készíteni. Hamarosan megjelennek tavaszi-nyári darabjaik, illetve kollaborációkon is dolgoznak. Ismerd meg őket, ne maradj le újabb munkáikról.

Juhász Dorottya és Horváth Anna Borbála
Fotó: Juhász Dorottya

Meséljetek kicsit magatokról, hogy született meg a márkátok?

Dóra: Már gimnázium óta legjobb barátnők vagyunk Borival, mindig is nagyon jó csapatot alkottunk. Nagyon szeretünk együtt dolgozni és szerintem a legjobbat hozzuk ki egymásból. Már régóta tervben volt, hogy belekezdünk egy közös projektbe, de most adódott rá először lehetőségünk. Bori Linzben végezte az alapképzését divat szakon, én pedig Budapesten tervezőgrafikán, így a márka elindításakor az eddigi tapasztalatainkra is tudtunk építkezni. A karantén alatt megnőtt az igény a kényelmes viseletekre, az olyan darabokra, amikben otthon is jól érezzük magunkat, de le is szaladhatunk kutyát sétáltatni, vagy elintézni pár dolgot a városban. Úgy láttuk, hogy ezen a területen van még lehetőség újat létrehozni.

Fotó: Mikóczi Barbara

Hogyan dolgoztok, milyen a munkamódszeretek? Milyen egy átlagos nap a BEBI-nél?

Bori: Mindketten több lábon állunk, így nagyon fontos szerepet játszik nálunk a jó time management. Én a MOME Design- és művészetmenedzsment mesterszakára járok és marketingesként dolgozom egy bécsi márkánál, Dóra pedig szabadúszó grafikus és illusztrátor. Vannak olyan napok a héten, amikor a legtöbb időt a saját márkára szánjuk és a stúdiónkban dolgozunk, és van, hogy csak telefonon beszélünk. Minden napunk teljesen más, de egymással folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.

Fotó: Mikóczi Barbara

A márkát a pandémia és a lezárások miatti otthon ülés hívta életre. Mi a tervetek, szeretnétek a kényelmes, főképp otthoni ruháknál maradni, vagy más jellegű darabokat is szeretnétek készíteni?

Bori: A fő irány mindenképpen a loungewear marad, viszont mi ez alatt nem csak otthon hordható ruhadarabokat értünk. A ruháinkat “street pyjama”-ként szoktuk jellemezni, ugyanis a tervezésnél a kényelem és az egyediség mellett az is fontos szempont, hogy utcán is megállják a helyüket. Eddigi tapasztalataink és a visszajelzések is azt mutatják, hogy ez a koncepció működik. Minden kollekciónk egy külön “kis világ”, ehhez idomul termékpalettánk is.

A Papercut Collection a ruhák mellett papír alapú termékekkel bővült, azonban ez a következőknél változni fog. Szeretnénk home termékeket is tervezni a jövőben, illetve ebben az irányban együttműködéseket megvalósítani.

Fotó: Mikóczi Barbara

Az első kollekció mintáin a papírkivágás technika köszön vissza. Meséljetek kicsit erről.

Dóra: Ezeknél a mintáinknál nagyon szerettünk volna valamit igazán szabadon alkotni, egyfajta asszociációs játékként. Itt valóban papírból vágtunk ki elemeket mindenféle sablon nélkül, ezeket befotóztuk, és digitálisan különböző kompozíciókba rendeztük, amikből később létrejöttek a végleges mintáink.

A továbbiakban is jelentős szerepet kap majd a grafika? Ha igen, maradtok ennél az eljárásnál vagy célotok mást is kipróbálni, több grafikai eljárást megismertetni a vásárlóitokkal?

Dóra: Mindenképpen, hiszen minden kollekciónk alapja egy mintacsalád, ami egy adott téma köré épül, jelen esetben ez a papírkivágásos technika. Minden mintacsalád az aktuális inspirációinkat tükrözi, a következő alkalommal már valami teljesen mást fogtok látni tőlünk, de ez legyen meglepetés.

Fotó: Mikóczi Barbara
Fotó: Mikóczi Barbara

Összefoglalnátok a fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseiteket?

Bori: A kollekcióink korlátozott darabszámban készülnek és nem tervezünk utángyártani. Ezáltal nem halmozunk fel nagy készleteket és elkerüljük a pazarlást. A termékeink egyediségét is fokozza az, hogy valóban csak néhány darab elérhető belőlük. A BEBI működésének egyik alapelve, hogy minden termékünk Magyarországon készül, a digitális textilnyomástól a varráson keresztül egészen a csomagolásig. Olyan szakemberekkel dolgozunk együtt, akik hosszú évekre visszanyúló szakmai tapasztalattal rendelkeznek, ezzel garantálni tudjuk a termékek magas minőségét. Fontos számunkra a gyártókkal való személyes kapcsolat, így például a szabásminták tervezésekor többször ellátogatunk a varrónőnkhöz, akivel igazi csapatként dolgozunk együtt. A ruhatermékeknél és csomagolásunkban is kizárólag természetes alapanyagokat használunk és igyekszünk a lehető legjobb forrásból beszerezni őket.

Közeleg a tavasz, készültök valamivel a melegebb napokra?

Dóra: Igen, már hónapok óta készülünk egy új kollekcióval, itt a minta mellett a szabásaink és az anyagunk is teljesen más lesz mint korábban. Bízunk benne, hogy mindenki talál majd magának valamit a fülledt nyári rohanós, vagy akár strandon pihenős napokra. Annyit elárulhatunk, hogy a korábbi fekete-fehér minták helyett színekkel is találkozhattok majd.

Fotó: Mikóczi Barbara

Nagyon fiatal a márkátok, hol szeretnétek lenni 5 év múlva? Akár mint brand, akár, mint egyéni szakemberek.

Dóra: Nagyon sok tervünk van a BEBI-vel. A saját termékpalettánk bővítése mellett szeretnénk minél több együttműködést megvalósítani hazai vagy nemzetközi tervezőkkel, művészekkel. A kollaborációk keretein belül közösen terveznénk és hoznánk létre termékeket, melyek promotálásával elérhetjük egymás közönségét, kialakíthatunk egy aktív közösséget, amely figyelemmel kíséri a márka és a tervezők mindennapjait. Emellett pedig szeretném a saját illusztrációs karrieremben is folyamatosan előre lépni és új területeken is kipróbálni magam.

Bori: Szintén a terveink között szerepel az, hogy a hazai textilipar fellendítéséhez valamilyen formában hozzá tudjunk járulni. A termékpalettánk bővítésekor is figyelembe fogjuk venni azt, hogy itthon mi elérhető és mit tudunk teljes mértékben Magyarországon kiviteleztetni. Én a saját márka mellett elsősorban divatmenedzsmenttel szeretnék foglalkozni.

Szerző: Dózsa Kamilla

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője