Te is lehetsz hősnő!

Az ember olyan helyen szeret élni, ahol büszkén mesélheti a hagyományokat, ahol büszke lehet a közösségre, ahol megdobban a szíve, mert sok-sok jó ember kis helyen is elfér, ahol a te aranyérmed olyan mintha én nyertem volna, ahol, ha rámosolygok valakire a metrón, nem hiszi azt, hogy fel akarom szedni vagy megbolondultam, csak azt gondolja, milyen jó ilyen mosolygós nőkkel találkozni! Ahol, ha leejtek valamit az utcán, akkor segítenek felvenni, ahol a lemaradókat kedvesen megpróbálják felzárkóztatni, ahol bizalommal fordulsz az embertársaid felé, ahol nem feltételezed mindenről azt, hogy egy jó nagy hazugság.

Bevallom, nem éreztem magam jól már évek óta és azt gondoltam, hogy a magyarokkal valami elemi probléma van. Nem érdekel engem a politika, az életem érdekel, mert elvileg egy van belőle. Mióta láttam, hogyan dolgoznak vállt vállnak vetve a Migration Aid önkéntesei, kicsit megértettem újra, miért is élek itt még mindig. A magyar nők fantasztikusak!

Egy "titkos" étterem a belvárosban, melynek a hátulját raktárrá, csomagolóvá alakítják, egy pince tele ruhákkal, amiket korra, nemre figyelve szelektálnak, és külön zsákokba tesznek. Éjt nappallá téve pakolnak, kiviszik a szükséges holmikat az átmenetileg megpihenő menekültekhez, akiknek át kell jutniuk az egyik pályaudvarról a másikra, vagy az egyik városból a másikba többnyire pénz, néha cipő nélkül.

Két nappal ezelőtt éjszaka két kislánynak vittek cipőt, mert mezítláb voltak, a lábuk felsebesedett, de jutott kardigán, takaró is a többieknek. Egy férfi a kezében cipelte végig a járásképtelen kislányát országról országra, mert egy robbantásban megsebesült és lebénult. Bárki is legyen ez a férfi, nem jókedvében ült éppen a Keleti pályaudvar hátuljában. Kislánya elképesztően boldog volt, mert kapott egy új cumisüveget, ki sem engedte a kezéből.

Hogy kicsodák ők, miért indultak el, hogy eddig is volt háború, miért most jönnek, miért ide jönnek, miért ennyien jönnek, hogy vannak magyar rászorulók is? Persze. Sok kérdés lehetséges és sok állítás. A magyar rászorulókon is lehet segíteni és kell is, ha már egy szociális háló erről nem gondoskodik Európa közepén. Én az Ajándékdobozba rendszeresen pakolok, de utalok is pénzt, és a szüleimet is megkérem, hogy a keleti országrészben, ahonnét származom, vigyenek adományokat az Anyaotthonba, rendszeresen összecsomagolok ezt-azt.

Szóval visszatérve a szkepszisre, a feltételekre, itt, a Migration Aid önkéntesei közt éreztem hosszú ideje, pár kivételtől eltekintve, hogy nincsenek feltételek. A szeretet, az emberség feltétel nélküli. Micsoda megváltás erre ráébredni! Már megint kezdek levegőt kapni.

Bárhogyan lehet segíteni, ne várj arra, hogy majd a környezeted megoldja, megoldódik, ha látsz magad körül bármit, amit tehetsz, ne habozz! Ez nem pénzkérdés! Ha van két kezed, akkor úgy segíts! Ha tudsz nyelveket, akkor azzal segíts, ha van olyan holmid, ami másnak még jó lehet, akkor azt gyűjtsd össze. Ha van a szomszédban egy idős néni, akinek nehéz a bevásárlás, akkor azt ajánld fel, vagy sétáltasd meg a kutyáját, vagy utalj pénzt, vagy rendelj a Tesco házhozszállítással a menekülteknek vizet, vagy amire szükségük van (ezt rendszeresen írja a civil társulás a Migration Aid honlapján).

Segíts a magyar rászorulókon, vagy a külföldieken vagy a kutyákon vagy a macskákon. Ha külföldön élsz, akkor is segíts, mert egyre kevesebben vagyunk itthon, akik segíteni tudnak és nem rászorulók.

A nők lelke és embersége a megoldás mindenre. A lassan 18 év után, mióta női magazint szerkesztek, ebben nagyon biztos vagyok.