Új vonallal jelentkezik az egyik legkülönlegesebb hazai divatmárka

2016.október.24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Innovatív anyaghasználat és időtlen formavilág jellemzi az Alma Abonyi darabjait. Az elsősorban carbon táskakülönlegességeiről ismert márka 2016-ban egy új termékvonallal is bemutatkozik. November 4-én a márka új bemutatótermének megnyitóján mindenki kézbe veheti – vagy akár haza is viheti – a SILENCE táskákat.

"Nem akármilyen év van a hátunk mögött – kezdi mosolyogva Alma – sosem szoktunk unatkozni, de 2016 elsősorban számomra a várakozásról, a türelem tanulásáról és elfogadásról szólt leginkább. Kicsit hátrébb kellett lépnem a saját alkotásaimtól és újragondolni a korábbiakat és a jövőbeni terveket, amikből mindig rengeteg verzió létezett. Szerencsére sok embertől tudtam/tudom, hogy vágyik tőlem valamire, csak nem engedheti meg magának a karbon darabokat - így született meg április környékén az elhatározás, hogy indítunk egy második termékvonalat, ami egy alacsonyabb árkategóriájú, prémium bőrtermék család lett."

abonyi alma, divattervező, táska, bőr táska, nine, silence, karbontáska
abonyi alma, divattervező, táska, bőr táska, nine, silence, karbontáska

A NINE nevet kapott almárka eredetére kilenc okot is tud a tervező: "Például kilencedikén születtem és a macskáknak is kilenc élete van." (nevet) A SILENCE a NINE by Alma Abonyi első kollekciója, hagyományosabb anyaghasználat jellemzi, ugyanakkor a különleges carbon hatású bőrökkel kpcsolódik az eredeti irányvonalhoz is. Ezek a bőrök egyébként egyszer csak "megtalálták" Almáékat: "Kaptunk egy emailt egy brit cégtől, hogy látták a karbon táskákat és szerintük tetszene nekem ez a bőr, küldenének mintát belőle. Köszönettel éltünk a lehetőséggel és persze első látásra szerelmes is lettem." A táskák formája ősi szerkesztési folyamatok mentén született, a természetben található organikus kapcsolatokra reflektálva és a vissza-visszatérő "tulipán- szerű", néhol egyszerű trapézzá transzformálódó motívum ugyancsak a legrégibb szimbólumok formai interpretációja.

Abonyi NINE

A boríték táskától kezdve, kisebb és nagyobb doboztáskákon keresztül, laptoptáskán át a nagyobb méretű női táska is megtalálható a NINE darabjai között. Kétféle karbon mintázatú bőrrel, fekete, bordó, türkiz és mustár színű bőrrel illetve ugyanilyen színű szőrök kombinációjával születtek meg a modellek. Funkciójukban jobban reagálnak az aktuális trendekre, a praktikusságot is magasabb fokon szolgálják: többségük uniszex, illetve többféleképpen is hordhatóak: a doboztáska például pánt nélkül kis kézitáskaként, egy szíjjal válltáskaként, két szíjjal pedig egy abszolút huncut hátitáskaként is bevethető.

abonyi alma, divattervező, táska, bőr táska, nine, silence, karbontáska

A kampányfotók az ősi szimbólumokhoz köthető szerkesztéshez kapcsolódóan kicsit darkos, boszorkányosak lettek. "Amikor Csoboth Edina fotóssal elkezdtünk a vizuális vonalról egyeztetni, nagyon hamar adta magát ez a téma. Számomra nagyon érdekes, hogy alapvetően véletlenül, de majdnem ugyan annak a csapatnak a munkáját dicsérik a mostani képek, mint akik 3 évvel ezelőtt a legeslegelső kampányunkat is elkövették. Stylist fronton lett változás, most Csalár Bence látta el ezt a koránt sem egyszerű feladatot. Számomra ez a szimbolikus dolog nagyon sokat jelent, mert az is jó kezdet volt, remélem, hogy ez ugyan olyan jól sikerül…" – vall a fotók keletkezéséről Alma.

A kollekció bemutatóját a márka új showroomjának a megnyitójával kötötték össze – egy poszt Halloween tematikájú rendezvénnyel avatják fel a Kincsem Park régi mázsaházának első emeletén helyett kapott új bemutatótermet november 4-én. Alma ígérete szerint ő mindenképp jelmezben várja az érdeklődőket – akik követik a példáját, számíthatnak egy kis meglepetésre.
Esemény: http://bit.ly/AlmAbonyi_Silence_Launch_ShowRoomOpening

Fotó: Csoboth Edina
Fotós asszisztens: Balogh Zoltán
Kreatív koncepció: Abonyi Alma & Csoboth Edina
Styling: Csalár Bence
Haj: Vörös Anett
Smink: Nagy Júlia
Modellek: Bettina, Matt @ Icon és Lugosi Rozina
Special thanks: Between, Szputnyik, Vagabond






Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője