Újabb magyar Vogue-lány

2010. október 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Csak februárban kezdett modellkedni, de máris a legnevesebb divatmagazinban, a Vogue-ban szerepelt!

A 17 éves Barabás Henriett igazán lendületesen indult el a divatszakmában, idén tél végén kezdett modellkedni, a nyári szünetben máris Athénban és Tokióban járt, ahonnan nem csak tapasztalatokkal, de két igen értékes munkával tért haza. A világosbarna hajú szépségnek a Vogue görög és japán kiadásában is megjelent egy-egy anyaga, ami mindenképpen figyelemreméltó teljesítmény.

Főleg, ha hozzávesszük, hogy az Attractive üdvöskéje mindössze 171 cm magas, ami egy modellnél elég alacsonynak számít, de nem Henriett esetében, aki mindössze háromnegyed év alatt egy igen tetszetős portfoliót hozott össze, hogy mást ne mondjunk, szerepelt már a GLAMOUR magazinban is! Érdemes lesz figyelni rá a közeljövőben, hiszen hamarosan érettségizni fog, és ki tudja, elképzelhető, hogy utána még gyakrabban bukkan majd fel divatmagazinokban!

gorogvogue-nagy-d0000818A3bb898d4a10f.jpg
gorogvogue02-nagy-d0000818B8b24c684e317.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom