18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Várfi István az emberi test és a gasztronómia szerelmese

2013. november 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mi hiányzik a sikerhez legjobban a magyar divattervezőknek/szakembereknek?

A magyar tervezők közül többen értek már el sikereket. De az alaptőke megszerzése, a szériáztatás megoldása és a nehézkes magyar textilipar kijátszása mellett biztosan fontos még, hogy bele tudjanak látni nagy divatcégek munkájába. Hogyan is épül fel egy kollekció az alapkoncepciótól egészen addig, hogy a polcról meg tudjuk venni? Átlátni azt, hogy ez egy óriási csapat munkája és mindenkinek megvan a maga feladata – ez hiányzik. Az ő feladatuk pedig az lenne, hogy megtervezzenek egy kollekciót, és a háttérmunkára ott volna a csapat, aki kivitelezi, felépíti, eladja. Illetve az is fontos lenne, hogy vagy megtalálják azt a közönséget, aki megveszi a termékeiket, vagy megteremtsék maguknak ezt. Sok nagyon tehetséges tervező van, akik ezeket még nem lépték meg, és így nagy kérdés, hogy mit is ér az alkotás gesztusa önmagában?

A kedvenc dizájnkoncepciód?
A változás.

A kedvenc saját tervezésed/installációd?
Amire a legbüszkébb vagyok, az a tavalyi Fashion Video Festivalra készült Save the Goldfish című videónk, amit Bak Kyrával és Gyarmati Dezsővel készítettünk, és amivel második helyezést értünk el. Emellett az Embodied című férfi aktképeimre, melyek elég heves reakciókat váltottak ki az emberekből.

A leginspirálóbb dolog a számodra?

Az emberi test. Az, hogy mindegyik különbözik, és hogy folyamatosan változik.

Kedvenc modelled?

Szerintem egy igazán jó modell ezerarcú, és van, amelyiket szeretem, van, amelyiket nem.

Kedvenc zenéd?
Minden tevékenységhez mást szeretek, de az abszolút favorit, amit bármikor tudok hallgatni, az AC/DC.

Kedvenc úti célod?

Az egész világ. Mindent szeretnék látni, és megismerni.

Kedvenc hétvégi programod?
Ebben a szakmában nem tudom, létezik-e hétvége, mert mind akkor dolgozunk, amikor éppen van munkánk. Mostanában az aktív pihenés az, amit igazán élvezek, és a közelmúltban a barlangászással ismerkedem, ami egy csodálatos új világ számomra. Minden pillanatát nagyon élvezem, és azt, hogy feszegethetem a határaimat.

Kedvenc ételed, italod?

A marhahús és a presszó kávé.

Van új szerinted a nap alatt?
Van! Minden változik folyamatosan, és a sok tehetséges, kreatív elme folyamatosan használja, ami szerintük csodálatos.

Istvánt a következő platformokon érheted el:

Facebook: http://www.facebook.com/pages/Istvan-Varfi-Photography/441334669259469
Tumblr: http://pitsphotography.tumblr.com/

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)