Vér, gázálarc - a londoni divathét legextrémebb bemutatója

2011. február 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az eredetileg fodrászként dolgozó Charlie Le Mindu a jövő nagy tehetsége, még csak mindössze 25 éves, de már tavaly ősszel sikerült egy sokkoló bemutatóval előállnia.

Az éppen zajló londoni divathéten azonban messze túltett a tavalyi produkcióján, amikor is teljesen meztelen modelleket küldött a kifutóra. Idén nemcsak meghökkentett, hanem egyenesen sokkolta bemutatójának közönségét. A kifutóra küldött modellek közül egy vérrel volt leöntve, és a fején egy Violence (erőszak), feliratú fejdíszt viselt, egyébként szinte semmit. Persze, volt extrém gázálarc is, valamint alig felöltöztetett, tányérsapkás domina, és egy hatalmas, kiterjesztett szárnyú galambfejdísszel vonuló lány is. Mindezt tetézte, hogy aláfestő muzsikának Le Mindu malac sívítást választott.

Charlie Le Mindu máris a divatvilág új fenegyerekének státuszára tört, máris megannyi rajongója van bizarr, fekete humorú bemutatóinak. Természetesen a fiatal tervezővel kapcsolatban máris két nevet emlegetnek: Lady Gagáét, Alexander McQueenét. Előbbit nyílván a provokatív, sokkoló szándék miatt kötik Le Minduhoz, és ugyanez igaz lehetne a néhai McQueenre is, aki sokszor lepte meg a divatvilágot, igaz egyelőre meg kell hagyni, hogy a francia tervező technikailag biztosan nem közelíti meg a tavaly elhunyt dizájnerhez.

le-mindu-02-d0000977Ddf54bd18f0ee.jpg
le-mindu-03-d0000977E9684be00ba74.jpg
le-mindu-04-d0000977F42b06f983374.jpg
le-mindu-05-d00009780fb24bf4bfa67.jpg
le-mindu-08-d00009781482b15dd7c8b.jpg
le-mindu-09-d00009782e572f2d3b3ad.jpg
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A top 10 darab a divatszerkesztő szerint, ami méltó a téli kívánságlistádra

A top 10 darab a divatszerkesztő szerint, ami méltó a téli kívánságlistádra

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)