Brutális összegért vásárolta fel a Prada a Versace divatházat, Trump vámháborúja sem állította meg az üzletet
Elkelt a Versace, amit a Prada Groups vásárolt meg, nem is akármennyiért. Bár a cég eladásai jelentősen csökkentek az elmúlt, a Prada így is lehetőséget lát az olasz divatház újjáélesztésében, melynek vezetéséről márciusban hivatalosan is lemondott Donatella Versace.
Ezeket láttad már?
Ahogy arról mi is beszámoltunk, Donatella Versace közel 30 év után távozott a Versace divatház éléről, helyét pedig Dario Vitale veszi át kreatív igazgatóként, aki korábban olyan márkákon dolgozott, mint a Dsquared2, a Bottega Veneta vagy a Miu Miu. Azóta az is kiderült, hogy a Prada Group és a Capri Holdings végre megállapodott: előbbi 1,25 milliárd euróért vásárolta fel az olasz divatházat, jelentős árengedményt kijárva ahhoz képest, amennyiért a Capri szerezte meg a divatházat 2018-ban, valamint az is kiderült, hogy a cég további 250 millió eurót szán rá, hogy ismét pozitív pénzügyi pályára tegye a Versace divatházat.
Az üzletet még Trump vámháborúja sem akadályozta meg, ami vélhetően nagyon rosszul érinti majd a csúcskategóriás termékek iránti keresletet. A Miuccia Prada és Patrizio Bertelli által alapított cégcsoport azonban ennek ellenére is növekedési lehetőséget lát a felvásárlásban. A Versace becsült bevételei 19 százalékkal, egészen pontosan 810 millió dollárra csökkentek a tavalyi évben, a Prada Group pedig abban bízik, hogy 2026 tavaszára a felvásárolt Versace nullszaldós lesz.
Felgyorsul utódlási terv
Annak ellenére, hogy a teljes luxuspiac eladásai visszaestek, a Prada-csoport 2024-ben 15 százalékkal erősödött, ami elsősorban a Miu Miu-nak köszönhető, miután kiskereskedelmi forgalma gyakorlatilag megduplázódott. (Egyes iparági teóriák már most azt pedzegetik, hogyan kannibalizálja majd a Versace az egyre erősödő Miu-Miut.)
A Prada működése egyébként is félelmetesen professzionális átalakuláson ment át az elmúlt években, felgyorsítva utódlási tervét: az alapítók társ-vezérigazgatói lemondása után ugyanis új vezérigazgató és új pénzügyi igazgató került a cégcsoport élére.
Nagy klasszikus parfümök, melyekre tényleg megéri beruházni
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Versace kreatív igazgatójaként csatlakozhatok ehhez a Gianni és Donatella által létrehozott különleges és erőteljes divatházhoz. A Versace-ház egyedülálló örökséggel rendelkezik, ami évtizedeken át alakította a divat történetét. Szeretném őszinte köszönetemet kifejezni Donatellának a belém vetett bizalmáért, és a fáradhatatlan elkötelezettségéért a rendkívüli márka iránt.
Megtiszteltetés számomra, hogy jövőképemmel, szakértelmemmel és elkötelezettségemmel hozzájárulhatok a Versace jövőbeli növekedéséhez és globális hatásához.” Ezt már Dario Vitale, a Versace új kreatív igazgatója fogalmazta meg, miután bejelentették Versace a vezetőváltását.