Donatella Versace 30 év után távozik a divatház éléről, ez a személy veszi át a vezetést

2025. március 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Komoly változások álltak be a Versace divatház életében, amit még Gianni Versace alapított 1978-ban, és amit húga, Donatella Versace vitt tovább a tervező tragikus halála után. Most, harminc évvel azután, hogy a divatház élére lépett, Donatella bejelentette, hogy új szerepben, vezető márkanagykövetként folytatja pályafutását.

Új kreatív igazgatót kap a Versace-ház, Donatella Versace új pozícióba lép
Új kreatív igazgatót kap a Versace-ház, Donatella Versace új pozícióba lép
Fotó: Toni Anne Barson/Getty Images

Donatella Versace közleményében az olvasható, hogy helyét Dario Vitale, a Versace új kreatív igazgatója veszi át, ami egyben azt is jelenti, hogy Vitale debütáló kollekciója lesz majd a márka 47 éves története során az első, amit nem Gianni vagy Donatella Versace irányít. Komoly szakítás ez a gyökerekkel, azonban nem jelenti azt, hogy a Versace "család" végérvényesen kivonódva a brand életéből, írja a Vogue.

Az új kreatív igazgató bejelentésével egyidőben az is kiderült, hogy Donatella Versace továbbra is fontos része, gyakorlatilag a márka ikonikus megtestesítőjeként dolgozik majd.

„A tervezők következő generációjának támogatása mindig is fontos volt számomra. Nagyon örülök, hogy Dario Vitale csatlakozik hozzánk, és izgatottan várom, hogy ezen a friss szemen keresztül lássam a Versace-t. Szeretnék köszönetet mondani a hihetetlen tervezőcsapatomnak és a Versace összes alkalmazottjának, akikkel több mint három évtizede együtt dolgozhattam.

Életem legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy továbbvihetem bátyám, Gianni örökségét. Ő volt az igazi zseni, de remélem, hogy bennem is van némi az ő szelleméből és a kitartásából. Új szerepemben, mint a márka fő nagykövete, továbbra is a Versace legszenvedélyesebb támogatója maradok. A Versace mindig is a DNS-emben és a szívemben él majd” – olvasható közleményében, egy másik Instagram-posztjában pedig bátyjának üzen: Remélem, büszke vagy rám.

25 éve ölték meg hidegvérrel Gianni Versace-t, a mai napi rejtély övezi a gyilkosság miértjét

25 éve ölték meg hidegvérrel Gianni Versace-t, a mai napi rejtély övezi a gyilkosság miértjét

Ami az új vezetést illeti, Vitale nagy örömmel és lendülettel veszi át a Versace irányítását: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Versace kreatív igazgatójaként csatlakozhatok ehhez a Gianni és Donatella által létrehozott különleges és erőteljes divatházhoz. A Versace-ház egyedülálló örökséggel rendelkezik, ami évtizedeken át alakította a divat történetét. Szeretném őszinte köszönetemet kifejezni Donatellának a belém vetett bizalmáért, és a fáradhatatlan elkötelezettségéért a rendkívüli márka iránt.

Megtiszteltetés számomra, hogy jövőképemmel, szakértelmemmel és elkötelezettségemmel hozzájárulhatok a Versace jövőbeli növekedéséhez és globális hatásához.” – olvasható ambiciózus beköszönőjében. A tervezőt egyébként a milánói divatvilág egyik izgalmas és innovatív feltörekvő tehetségeként tartják számon: dolgozott a Dsquared2-nél, a Bottega Venetánál és majd a Miu Miu-nál, ahonnan idén januárban távozott.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)