Zendaya szó szerint virágba borult a vörös szőnyegen

Zendaya gyönyörű megjelenése a klasszikus Hollywoodot idézi
Zendaya gyönyörű megjelenése a klasszikus Hollywoodot idézi
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Ez is érdekelhet

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

2023. február 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Zendaya az elmúlt napokban visszatért a vörös szőnyegre, és amerre csak jár, beragyogja a jelenlévők napját. Klasszikus szépsége legutóbbi megjelenésekor azonnal el is hozta a tavaszt – a színésznővel együtt virága borult a hangulatunk is.

Zendaya egy igazi fiatal ikon. 2023-ban másodjára nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Emmy-szobrocskát, amellyel nemcsak minden idők legfiatalabb kétszeres díjazottja lett, de ő az első fekete nő is, aki egymás után kétszer nyerte el a legjobb alakításért nyújtott díjat egy drámasorozatért. Ezt követően megnyerte élete első Golden Globe-díját, amelyet bár nem tudott személyesen átvenni, a tőle megszokott szerénységgel fogadott egy Instagram posztban.

Elhozta a tavaszt

Zendaya ezúttal életében először lépett a SAG-díjátadó vörös szőnyegére, és gondoskodott róla, hogy mindezt a lehető legemlékezetesebb módon tegye. A 26 éves színésznő egy káprázatos pasztellrózsaszín selyem Valentino Haute Couture estélyiben érkezett, amelyet összesen 190 rózsa díszített. Zendaya a Valentino múzsájaként nem egyszer tündökölt már a kifinomult olasz márka kreációiban.

Zendaya szó szerint virágba borult a SAG gála vörös szőnyegén
Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

5 divatpillanat, amikor Zendaya és Tom Holland mindenkit letarolt

5 divatpillanat, amikor Zendaya és Tom Holland mindenkit letarolt

Az egyik legrangosabb filmes és televíziós díjátadón a fiatal tehetség olyan színésznők mellett kapott jelölést, mint Elisabeth Debicki, Julia Garner, Laura Linney és Jennifer Coolidge, aki végül haza is vihette a díjat. Zendaya klasszikus hollywoodi szépségként libbent be a gálára, rövidre vágott hullámos bobfrizurája, tavaszi sminkje és ragyogó Bulgari ékszerei pedig csak még elegánsabbá tették virágba borult megjelenését.

Zendaya nem véletlenül a Valentino és a Bulgari múzsája
Fotó: Amy Sussman/WireImage/Getty Images

Még több lélegzetelállító divatpillanat:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

Megérkezett az applikáció, ami összeállítja neked a tökéletes bőrápolási rutint

Megérkezett az applikáció, ami összeállítja neked a tökéletes bőrápolási rutint

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom