Zendaya ismét Emmy-történelmet írt

2022. szeptember 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Zendaya hivatalosan is beírta magát az Emmy-díjak történelmébe – a fiatal színésznő ismét beragyogta az Emmy-díjátadót szépségével és szerénységével.

Zendaya ismét Emmy-történelmet írt
Fotó: Getty Images

Zendaya idén másodjára nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó Emmy-szobrocskát, amellyel nemcsak minden idők legfiatalabb kétszeres díjazottja lett, de ő az első fekete nő is, aki egymás után kétszer nyerte el a legjobb alakításért nyújtott díjat egy drámasorozatért.

A 26 éves színésznő azzal kezdte beszédét, hogy megköszönte az HBO-nak, hogy ilyen biztonságos környezetet biztosítottak, ennek a rendkívül nehéz sorozatnak, továbbá megköszönte Sam Levinsonnak, az Eufória kreátorának, hogy megosztotta vele Rue-t: „köszönöm, hogy még azokban a pillanatokban is hittél bennem, amikor én nem hittem magamban”.

Fotó: Getty Images

A legnagyobb vágyam az Eufóriához az volt, hogy segítsen meggyógyítani az embereket – folytatta – szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki megosztotta velem a történetét. Szeretném ha tudnátok – bárki, aki szeretett egy Rue-t, vagy úgy érzi, ő Rue – szeretném ha tudnátok, hogy nagyon hálás vagyok a történeteitekért, magammal és Rue-val viszem őket.” – zárta a köszönetnyilvánítást.

Zendaya maga volt az est fénypontja, díját egy gyönyörű Valentino ruhában, Bulgari ékszerekkel kiegészítve vette át:

Fotó: Getty Images

A díjátadót követő afterpartin pedig egy másik fantasztikus Valentino darabban folytatta az ünneplést:

Fotó: Getty Images

Fiatal ikon

Zendaya 2020-ban nyerte élete első Emmy-díját az Eufóriában nyújtott kiemelkedő alakításáért, idén pedig összesen négy díjra, a Rue szerepéért járó szobron kívül a sorozat producereléséért, valamint az I'm Tired és az Elliot's Song című dalok szövegének megírásáért járó Emmyre jelölték. Zendaya korábban a Vanity Fairnek elárulta, hogy az Eufória nagyszerű tanulási terep számára: az Euforóia megalkotója, Sam Levinson és a sorozat szintén Emmy-díjas operatőre, Rév Marcell ráadásul arra inspirálják, hogy egy nap majd ő is rendezzen.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

A nők elleni erőszak felszámolását kell, hogy képezze az online bántalmazás megakadályozása is

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)