10 ok, amiért szerencse, hogy nem az első szerelmed volt a nagy ő

Első szerelem
Fotó: Shutterstock

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2018. április 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az első szerelem mindenki életében meghatározó marad. Van, aki örömmel gondol rá vissza, sokan azonban nem értik, hogyan gondolhatták egykor, hogy ő lesz majd életük szerelme.

Az évek során olyan sokat változik egy ember karaktere, hogy nem is csoda, hogy az első szerelem általában véget ér, hiszen csak kevés ember személyisége fejlődik egyformán.

Mutatjuk, miért nem kell bánnod, hogy nem ő volt a Nagy Ő!


1. Mert amilyen poénos és vagány volt, hogy huszonegy évesen egyenesen a buliból, még meglehetősen kapatosan jött be az első előadásra az egyetemen, annyira nem vicces ez, amikor harmincöt évesen is így megy be dolgozni - pedig ezt beszélik a városban.

Fotó: giphy

Ne hagyd ki! 30 kérdés, amit mindenképpen tegyél fel annak, akivel randizol

2. Mert tizenyolc éves korotokban te meséltél neki először egy bizonyos Ady Endre nevű költőről. Akkor cuki volt, hogy csak a sport érdekli, és még azt az egy verset sem tudta végig olvasni, amit a kezébe adtál, de ma már inkább az intellektusra hajtasz, és nem a hasizomra.

3. Mert hiába volt ő a gimi sztárja, aki úgy nézett ki, mint egy modell, és darabokra törte a szívedet, az osztálytalálkozón összetévesztetted az egykori fizika tanárotokkal, mert fölszedett olyan negyven kilót, és kriminális bajszot visel.

Fotó: giphy

4. Mert bár zokogva vetted tudomásul, hogy helyetted az iskola legjobb csajával jött össze, totálisan tönkre téve ezzel az önbizalmadat, kiderült, hogy azóta el is vette feleségül, és fűvel-fával csalja. Múltkor még téged is fölhívott. Jaj, de kínos...

5. Mert kiderült, hogy még mindig az a vonzó, szabad szellem, aki akkor volt, és amivel úgy elcsavarta a fejedet. A múltkor összefutottatok, még mindig kocsmák mélyén filozofálgat, állandó munkája nincsen, napi negyven szál mezítlábas cigit szív el, haverok kanapéján alszik. És idén lesz 30.

Fotó: giphy

6. Mert híres ember lett, és vérlázító hülyeségeket nyilatkozik a tévében. Hogy tudtál egy ilyen fafejbe beleszeretni?!

Fotó: giphy

Láttad? Te mit üzennél az első szerelmednek?

7. Bejelölt a Facebookon, és döbbenten láttad, hogy - habár még mindig jó képű - továbbra is az anyukájával lakik, és matchboxokat gyűjt. Negyven évesen!

8. Ő volt az osztály esze. Most csalásért ül.

9. Az Instagramja szerint a békés, nagy szívű fiúból egy agyatlan rasszista lett.

10. Mert akkor is csodálatos pasi volt, és most is az. Semmi csontváz a szekrényben. Csak éppen egyikőtök sem tudta a másikat olyan boldoggá tenni, mint a mostani, valóban hozzá illő párja. Ez néha ilyen egyszerű!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)