16 mondat, amit egy férfi sose mondana a haverjának

2017. január 23.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Biztos sokszor elképzelted már, hogy milyen, amikor a pasik egymást közt beszélgetnek. Nos, bár nem szeretik beismerni, de igenis ugyanúgy kitárgyalják a szerelmi életüket például, mint te vagy én, van azonban néhány mondat, amit sosem ejtene ki egyetlen fiú sem a száján, pedig mind nagyon igaz!

1. Nem túl nagy a fenekem ebben a farmerban?
2. Igazából a legjobban egy csendes estét élvezek, egyedül, otthon, egy jó kis film és egy pohár bor társaságában.
3. Nem igazán értem, mi olyan nagy szám a Play Stationben.
4. Úristen! Azonnal távolítsd el azt a baromi nagy pókot a szobából, különben egész éjjel nem merek aludni.
5. Azt hiszem, nem akar tőlem mást, csak szexet. Mindjárt elbőgöm magam!
6. Tudom, hogy csak poénnak szántad, de elég rosszul esett, amit tegnap mondtál
7. Úgy unom már a sört. Igyunk egy koktélt inkább!
8. Nem örülök, hogy a csapatunk megint 12-0-ra vesztett, de legalább mindent beleadtak, és hát végső soron ez az, ami számít.
9. Egyszerűen imádok shoppingolni!
10. Válogass nyugodtan ezek közt az elektromos kütyük közt, a múltkor rájöttem, hogy a felét nem is használom.
11. Légyszi, rendelj már nekem egy zöldsalátát és egy szénsavmentes vizet!
12. Haver, ez az árnyalat totál kiemeli a szemed színét!
13. Ugyan már, neked sokkal nagyobb van, mint nekem!
14. Kipróbáltam egy új önbarnítót, és tiszta foltos lettem.
15. Mostanában bolondságokon is el tudom sírni magamat. Például amikor apukákat és kisfiúkat látok együtt játszani a reklámokban.













Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom