6 tipp Eva Mendes-től, hogy formában tartsd magad

2017. március 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi időben keveset lehetett hallani Eva Mendes-ről, ami nem is csoda, hiszen a két gyermekes anya meglehetősen sűrű időszakon volt túl. Egy nemrégiben készült interjújában elárulta, mit tesz annak érdekében, hogy még a hektikus időszakaiban is formában maradjon.

Eva mindig is szeretett futni, azonban amióta édesanya lett, az intervallum edzésre esküszik. A kocogást ezúttal 30-45 percnyi kemény kardióra cserélte le, aminek szüneteiben súlyzós edzést csinál. Emellett a guggolásokat és a kitöréseket is szereti, amik garantálják a formás popsit és lábakat.

Eva számára az edzés nem csak szimpla alakformálást jelent, de azt az időt is, amikor egyedül lehet, és foglalkozhat csak saját magával. Hetente legalább háromszor sportol, azonban arra is ügyel, hogy elegendő pihenésre is jusson ideje, hiszen úgy a leghatékonyabb az edzés, ha utána regenerálódhatnak az izmok.

Anyának lenni már önmagában egy kemény sport, Eva bevallása szerint. Két gyerkőc mellett lehetetlen nem sportolni, a színésznő folyamatosan kergetőzik a kicsikkel.

Az egészséges bőr belül kezdődik. Eva mindig magánál hord egy üveg vízet, így folyamatosan figyelve a megfelelő hidratáltságra. Emellett a halolajra és a kókuszolajra esküszik, amik plusz ragyogást biztosítanak az arcbőrnek.

Nem véletlenül a Reebok márka arca Eva Mendes már hosszú évek óta:

Eva a szokások embere, ha ételről van szó; a reggelt leginkább tojással és toast kenyérrel szereti indítani, ebédre pedig a gabonaféléket, a rizst és a hüvelyeseket részesíti előnyben. Szintén a kedvencei közé tartoznak a halfélék; a megfelelő fehérjebevitel fontos szerepet játszik az izmok fejlődésében.

Egészséges életmód ide vagy oda, Eva is ember, és néha ő is bűnöz egy kis gyorskajával. A színésznő édesszájú, és minden napjába beiktat valami finomságot - persze szigorúan csak ebéd után.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom