Az innovátor benned lakik: ezekkel a módszerekkel hozhatod elő magadból

2019. május 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Előfordult már veled is, hogy lefekvés előtt az ágyban vagy éppen zuhanyzás közben olyan ötleted támadt, amiről úgy gondoltad, hogy abszolút újdonsággal bír és ezzel még senki nem foglalkozott korábban? Ha a válasz igen, akkor a holland Gijs van Wulfen, a világ egyik legelismertebb innovációs menedzsere szerint is elindultál azon az úton, hogy innovátor válhasson belőled.

Az innováció latin eredetű szó, újítást jelent. Számos meghatározással közelítettek a szakértők a fogalomhoz az elmúlt évtizedekben, a nemrég Magyarországra látogató Gijs van Wulfen viszont olyan rendszert alkotott, ami az első nagy ötlettől a kivitelezésig mindenki számára hasznos tanácsokkal szolgál. Idén nekünk is lehetőségünk vol élőben meghallgatni a nemzetközi szakember izgalmas és szórakoztató előadását a Human Telex Consulting "Merj fejlődni – Út az innovációhoz" című konferenciáján.

Akár a magánéletben, akár a munkában, hajlamosak vagyunk arra, hogy kövessük és elfogadjuk a sablonokat és a szabályokat. A változáshoz azonban elengedhetetlen, hogy hátat fordítsunk ezeknek, azonban nem is olyan egyszerű szakítani a napi rutinnal. Néhány könnyen megvalósítható gyakorlat viszont felkészíthet minket arra, hogy másképp tekintsünk a dolgokra, a körülöttünk lévő világra: akár csak néhány percig is, de próbáljunk írni a másik kezünkkel, válasszunk a megszokottól eltérő útvonalat munkába menet, egy napig viseljük az ellenkező kezünkön az óránkat, figyeljük a kedvenc éttermünkben hosszasan a környezetet vagy a munkahelyen egy héten keresztül szólítsunk meg minden nap egy új embert és kérdezzük meg tőle, hogy mi jár éppen a fejében.

"Ha megismerjük a saját mintáinkat, akkor az elménk nyitottabb lesz a változásra" – tanácsolja Gijs van Wulfen, aki szerint ezeknek a gyakorlatoknak köszönhetően sokkal rugalmasabbak leszünk, és olyan dolgokat is észre fogunk venni, amiket még korábban soha

Mindez egy céges brainstormingon közösen is sikerülhet, csak olyan kérdéseket kell feltenni, melyek megnyitják a csapat útját egy új gondolkodásforma felé – a sokat emlegetett "think outside the box"-jelenségről van szó.

"Mit tennénk, ha egy újonnan induló start-up cégért felelnénk? Ha korlátlanul állna rendelkezésünkre pénz és erőforrás, akkor hogy döntenénk? Mit lépne a Google, ha felvásárolna minket? Ha az, amivel foglalkozunk, törvényileg tiltva lenne, milyen eszközökhöz folyamodnánk? Gyermekkorom kedvenc képregényhőse hogyan cselekedne? Ezekkel a provokatív kérdésekkel stimulálhatjuk az együttgondolkodást, egy ötletet pedig akkor sem szabad elvetni elsőre, ha az túl abszurdnak tűnik" – tanácsolja Gijs van Wulfen

További innovatív részletek a Glamour májusi számában olvashatók.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom