Berúgott, aztán az alvó személyzet mellett kaját csinált magának a gyorsétteremben, és szerencsére végigszelfizte

Berúgott, aztán az alvó személyzet mellett kaját csinált magának a gyorsétteremben, és szerencsére végigszelfizte
Fotó: facebook

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2017. december 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Alex Bowen számára átlagosan indult az este, elment a közeli kocsma-étterembe italozgatni a barátaival. Ez annyira jól sikerült nekik, hogy hajnali háromkor már csak ők voltak a helyen, és Alex, aki már kissé kapatos volt, megéhezett.

Arra gondolt, hogy rendel még magának egy baconös-sajtos melegszendvicset, álldogált a rendelésnél, de 10 perc után rá kellett jönnie, hogy senki nem jön, hogy felvegye a rendelését, vagy hogy elkészítse az ételét.

Olvastad már? Paris Hilton azt hitte, ő találta fel a szelfit, csúnyán beégett

Alex fogta magát beugrott a gyorsétterem és ivó konyhájába és az alvó személyzet mellett elkészítette magának a szendvicsét. És ami az egészben a legjobb, hogy végig is szelfizte a hajnali kapatos főzést. A Waffle House vezetői is csak akkor értesültek az esetről, amikor már boldog boldogtalan osztotta a Facebookon a fiú vicces fotóit, és ők is belebotlottak a képekbe. Ekkor derült ki, hogy Alex nemcsak felvette és elkészítette a saját rendelését, de még ki is fizette, mindezt úgy, hogy a személyzet ott szundított.

Fotó: facebook
Fotó: facebook
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)