Beyoncé és Lady Gaga stylistja tervezte az IKEA új limitált kollekcióját

2017. május 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az otthonunk az a hely, ahol bátran kifejezhetjük a szenvedélyünket és megmutathatjuk, hogy kik is vagyunk valójában. Ez a gondolat szülte az IKEA együttműködését a svéd származású stylisttal, Bea Åkerlunddal.

Az IKEA arra volt kíváncsi, hogy csaknem két évtizednyi tapasztalat a színfalak mögött – amely magába foglalta a Madonnával, Beyoncéval és Lady Gaga-val közös munkát is – miként képes inspirálni és életre hívni egy kollekciót, ami az otthont és önmagunkat helyezi a középpontba.

„Az OMEDELBAR kollekció az egyéniséget ünnepli és a fiatal generáció felé kíván nyitni. Bea tökéletes példakép, munkája pedig arra bizonyíték, hogy a kemény munka és a „semmi sem lehetetlen” attitűd segítségével bármi elérhető, amit csak akarunk. Azáltal, hogy saját magunk mellett otthonunkat is felöltöztetjük, egy kis jókedvet vihetünk a mindennapokba, a divatban már jól bevált, hangsúlyos kiegészítőkkel pedig tovább emelhetjük otthonunk fényét. A kollekció bepillantást enged Bea világába, ahol minden perc izgalmas és érdekes” – mondja Karin Gustavsson, az IKEA kreatív vezetője.

Az együttműködés keretében olyan kollekció született, ami ötvözi a játékosságot és a szenvedélyességet a termékekben, és szembemegy a szabályokkal a stílusok és minták terén. A kevesebb néha több kifejezés ezúttal nem állja meg a helyét.

„Azzal, hogy az IKEA-val közösen dolgozhatok egy kollekción és megoszthatom a világlátásomat másokkal, nagy álmom vált valóra. Én olyan teremtménynek tartom magam, aki mindenhez vonzódik, így az, hogy olyan termékeket hozhatok létre, amik mindenki számára elérhetők, nagy megtiszteltetés a számomra” – mondja Bea Aring;kerlund.

A jelmeztervezőként és stylistként tevékenykedő Bea Åkerlund nevét jól ismerik a film-, a zene- és a divatiparban. Jelenleg Los Angelesben él, és kreációit számos híresség viselte az elmúlt évek során. A limitált OMEDELBAR kollekció 2018 tavaszától érhető el az IKEA áruházakban.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom