Csapjunk is bele a lecsóba. Szándékosan kezdem a szénhidrátokkal, mert az emberek sokszor keverik az ezzel kapcsolatos különböző fogalmakat. A bejegyzés végére remélhetőleg mindenki tudni fogja a különbséget szénhidrát, cukor és glükóz között.
Ezeket láttad már?
Mint említettem előző bejegyzésemben, a szénhidrátok a három makrotápanyag közül az egyik. Három alcsoportba sorolják őket. Ennek alapja, hogy hány egységből állnak. A csoportosításban különválasztják az egy egységből, a két/néhány alegységből és több alegységből állókat.
Az előző bejegyzésben már említettem, hogy az ideális étrend 55–75%-át a szénhidrátok alkotják. Az viszont nem mindegy, hogy ez mégis melyik típusból történik. Az egy/két alegységes szénhidrátok – mint amilyen a hétköznapi értelemben vett cukor is – bevitele nem haladhatja meg a 10%-ot. A többit a hosszabb alegységű szénhidrátokkal kell biztosítani.
Az egy egységből álló szénhidrátok (monoszacharidok) közé tartozik a szőlőcukor (glükóz) és a gyümölcscukor (fruktóz). A két (diszacharid)/néhány (oligoszacharidok) alegységből álló szénhidrátok közé tartozik a tejcukor (laktóz) és a malátacukor (maltóz). Az étkezési cukrot tulajdonképpen egy szacharóz nevű diszacharid alkotja, amely egy fruktóz és glükóz egységből épül fel. Most tartom fontosnak megemlíteni, hogy a méz kb. 75%-a glükózból, fruktózból és egyéb szénhidrátokból épül fel.
Bár a csoportosításban a mono-, di-, oligoszacharidok külön szerepelnek, felszívódás szempontjából nemigen különböznek egymástól, hamar felszívódnak és nagyon gyorsan megjelennek a véráramban. Ezt fontos megjegyezni, mert később még szó lesz erről.
A több alegységből álló szénhidrátok (poliszacharidok) közé tartozik a növényi keményítő (pl. gabonafélékben). Na, itt kezdődik a kavarodás, mert a növényi keményítő nem más, mint egy hosszú lánc, amely glükóz egységekből épül fel. Gazdag keményítőtartalmú növények közé tartoznak a gabonafélék (búza, rozs, zab), burgonya, kukorica és rizs. Mindegy mit fogyasztunk, a belekben végső soron glükóz fog felszívódni. Az egyszerűbb szénhidrátokkal szemben a poliszacharidok felszívódása – bonyolultabb szerkezetéből adódóan – sokkal lassabb, mert ugye előzőleg fel kell darabolni. Miután fokozatosan szívódik fel, a vérben való megjelenése is elnyújtottabb. Nem ugrik meg olyan hirtelen a vércukorszint, mintha étkezési cukorral tömném magam, amely rögtön felszívódik.
A túlzott fokú szénhidrát igen káros, de az elégtelen bevitel sem ideális, mert a szénhidrátmentes diéta fokozza a szövetekben található fehérjék lebontását, illetve felborul a só-vízháztartás is. A nagyfokú szénhidrátbevitel a cukorbetegség kialakulásával áll szorosabb összefüggésben és kevésbé az elhízással, mert a fölöslegesen bevitt szénhidrát csak kis mennyiségben alakul zsírrá. Ennek egyszerű oka az, hogy ez nagyon sok energiát igényel.
Mint olvashatjátok, dolgom van, de mára annyit jegyezzetek meg, hogy nem szabad félni a szénhidrátoktól, de előnyben kell részesíteni a több alegységűeket az egyszerűbb társaikhoz képest. A sokegységű szénhidrátoknak van még egy szereplője, az élelmi rostok, amelyekről későbbiekben fogunk foglalkozni.
Vince korábbi bejegyzéseit ide kattintva találod.
Ha szuper recepteket keresel, akkor itt a helyed, kattints!
