Hogy mi? Tényleg cukorbetegséget okozhat a gluténmentes diéta?

2018. augusztus 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A glutén fontos fehérjeforrás, ami a búzában, árpában és rozsban található meg. Az elmúlt évek alatt egyre többen váltak gluténérzékennyé és már a világ népességének egy százaléka küzd krónikus felszívódási zavarokkal.

A gluténérzékenyek számára a gluténmentes diéta teljesen elfogadott, hatékony módszer állapotuk javítására.

Azonban manapság már nem csak azok hanyagolják a glutént, akik számára problémát okoz, hanem azok is, akik fogyni szeretnének. Egy korábbi tanulmány már megállapította, hogy a mértékletes gluténfogyasztás nem okoz problémát az egészséges szervezet számára. Most viszont arra is kíváncsiak voltak a kutatók, mit tesz az egészséges, olyan szervezettel a glutén megvonása, ami egyébként képes lenne feldolgozni azt.

Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait

Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait

A kínai kutatás csaknem 200 ezer amerikai adatait használta fel, akiknek éttrendjét 22-28 évig figyelték. Az eredmények alapján arra jutottak, hogy akik kevesebb mint napi négy gramm glutént fogyasztottak, azoknál 13 százalékkal nagyobb kockázata volt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának azokhoz képest, akik napi 12 gramm glutént fogyasztottak.

Tehát a nem indokolt gluténmentes diéta növelte a cukorbetegség kockázatát!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom