Ezeket az élelmiszereket soha ne tedd a hűtőszekrény ajtajába, mert gyorsan tönkremehetnek

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Te általában hogy szoktad feltölteni a hűtőszekrényedet? Mindent gyorsan oda pakolsz bevásárlás után, ahol éppen a legtöbb hely van? Az igazság az, hogy ha ugyanolyan jó minőségben szeretnéd elfogyasztani a különféle ételeket és italokat, mint ahogy megvetted, akkor ez aligha jó ötlet. A hűtőszekrény ajtajába téve például egyenesen meg is romolhatnak bizonyos élelmiszerek.

Nem mindegy, hol tárolod ezeket az ételeket!
Nem mindegy, hol tárolod ezeket az ételeket
Fotó: Alvaro Medina Jurado / Getty Images

Ha arról van szó, mi kerüljön a hűtőszekrény ajtajába, akkor a mustár, a szójaszósz, az olajbogyós és savanyúságos üvegek például remekül érzik magukat ott. Azonban mivel a hűtőszekrény ajtaját rendszeresen kinyitjuk és becsukjuk, ez a készülék legmelegebb pontja, ahol élelmiszereket tárolhatunk. Éppen ezért bizonyos ételeket és italokat soha nem szabadna odatenni, mert gyorsan tönkremehetnek.

Nyers húsok, halak

Sem a nyers húsoknak, sem pedig a halaknak nincs jó helyük a hűtőszekrény ajtajában. Az USDA ajánlása szerint ugyanis ezeket az élelmiszereket mindig 5°C alatti hőmérsékleten kell tárolnunk. Ha erre nem figyelünk, akkor könnyen megromolhatnak, Lauren Harris-Pincus dietetikus pedig azt is hangsúlyozza, hogy egyébként is viszonylag rövid az eltarthatóságuk..

Ráadásul még be is szennyezhetik az ugyanazon a polcon lévő élelmiszereket. Katie Schimmelpfenning dietetikus, az Eat Swim Win alapítója szerint így mindig az a legbiztosabb, ha a hűtőszekrény fő rekeszébe, a legalsó polcra kerülnek, méghozzá egy jól zárható edényben, ezzel elkerülve, hogy a húsok leve esetleg kifolyjon a hűtőszekrénybe.

Tojás, tej és tejtermékek

A CDC a tojás, a tej és egyéb tejtermékek esetén is az 5°C alatti tárolási hőmérsékletet javasolja, így ezeknek az élelmiszereknek is határozottan a hűtőszekrény belsejében van a helyük. Laura M. Ali dietetikus arra is felhívja a figyelmet, hogy bár sok hűtőszekrény ajtajában van kifejezetten a tojásoknak kialakított tartó, azt soha nem érdemes használni.

5 dolog, amit tilos a mikróba tenni, különben felrobban

5 dolog, amit tilos a mikróba tenni, különben felrobban

A szakértő inkább azt javasolja, hogy a tojásokat az eredeti dobozukban, a hűtőszekrény középső vagy alsó polcán tároljuk, ezáltal biztosítva, hogy hidegen maradjanak. Ami a tejet illeti, a hűtőszekrény osztott, állítható polcait ajánlja, azon belül is a hűtőszekrény középső részének hátsó felét. Ugyanezen a középső részen pedig a sajtoknak, joghurtoknak, a túródesszerteknek és egyéb tejtermékeknek is jó helye lehet.

Vágott gyümölcsök és zöldségek

Kate Reeder dietetikus szerint a vágott gyümölcsöket és zöldségeket sem szabadna soha a hűtőszekrény ajtajába tennünk. Bizonyos vágott gyümölcsök és zöldségek, különösen a paradicsom, a sárgadinnye és a leveles zöldségek ugyanis vágva hajlamosabbak arra, hogy különféle baktériumok elszaporodjanak rajtuk. Egy légmentesen záródó edényben, a hűtőszekrény fő rekeszében viszont egy rövid ideig - általában 1-2 napig - jó helyük lehet.

Saláta

A saláta sok más zöldséghez és gyümölcshöz hasonlóan a hűtőszekrény alsó polcán, nem pedig az ajtajában érzi jól magát. Sőt fontos az is, hogy egy szellőzőnyílással ellátott papírban vagy műanyag zacskóba tedd, hogy megóvd a szennyeződésektől. Mielőtt pedig egyáltalán bekerül a hűtőszekrénybe, egy nedves papírtörlőt is érdemes tenned rá, hogy hosszabb ideig friss maradjon.

Maradékok

Többet főztél és sütöttél, mint amennyi egyszerre elfogyott? Ebben az esetben a legjobb, ha a maradékokat a hűtőszekrénybe teszed, de semmiképpen sem az ajtóba, ugyanis a vágott termékekhez hasonlóan nagyon hajlamosak lehetnek arra, hogy elszaporodjanak rajtuk a baktériumok. Ezért a legbiztosabb, ha szintén 5°C alatt tárolod őket, de ott is maximum néhány napig.

Forrás: simplyrecipes.com, highspeedtraining.co.uk

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)