Magashegyi Underground - jubileum és új dalok az Akváriumban

2016. február 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Fennállásának 10. évfordulóját ünnepeli idén a Magashegyi Underground. A zenekar számos rendhagyó és nagyszabású dologgal készül ennek apropóján. A sort egy nagykoncerttel nyitják meg április 2-án Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában.

A budapesti koncert előtt néhány héttel jelenik meg a csapat várva várt harmadik albuma, így itt már az új dalok is terítékre kerülnek a régi nagy slágerek mellett. A zenekar ismét különleges kalandot ígér, innovációs kedvük továbbra sem lankad. A tavaszi koncerten tovább fejlesztik a novemberben Budapesten nagy sikerrel bemutatott új látvány- és hangszerelés világot.

"Legutóbb már bemutattunk három új dalt a készülő lemezről, új színpadi megközelítésben. Ennek a tovább gondolása az április 2-i koncert, ahol további új szerzemények is lesznek. Ahogy azt megszokhatta az Akváriumba járó közönség, a füleik mellett a szemeiket sem hagyjuk unatkozni, ismét csavarunk egyet a dalokat kísérő látványon-vetítésen." – nyilatkozta a csapat énekesnője Bocskor Bíborka.

A zenekar nemrég bemutatott új dala, a "Végtelen Kékség" már az új lemez előfutára volt. A megszokottabbnál líraibb hangütésű pop-spirituálé tematikájában folytatja a Magashegyi dalok megszokott pozitív gondolat-keresését.

A 10. jubileumi évre tíz meglepetéssel készül a zenekar, melyeket folyamatosan tesz közzé az év során megújuló weblapján és Facebook oldalán. A csapat néhány hete ismét úton van, járják az ország klubjait-fesztiváljait. A lemez stúdiómunkálatai mellett pedig még egy rendhagyó filmes anyag elkészítéséről is futja az energiáikból. A lemez beharangozását támogató kisfilm - a hazai megszokott gyakorlattól eltérő módon - három új dalhoz készülő videóklipből áll össze egy körülbelül tízperces, kerek film-etűddé.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom