Hány nőt menthetett volna meg az isztambuli egyezmény Magyarországon? Mérő Vera hat hazai ügyön keresztül mutatja meg, hogyan alakulhattak volna a dolgok, ha az állam nem csak a tragédia után lép.
Ezeket láttad már?
Magyarország 2014-ben aláírta az isztambuli egyezményt, de a mai napig nem ratifikálta. A döntést rendszerint azzal indokolják, hogy a magyar jogrendszer már most is megfelelő védelmet biztosít a nők számára, ezért nincs szükség további nemzetközi kötelezettségvállalásra. Érdemes ezt az állítást néhány konkrét magyarországi ügyön keresztül megvizsgálni. Olyan eseteken, amelyekben az áldozatok egy része már jóval a legsúlyosabb támadás előtt segítséget kért, mások pedig az elszenvedett erőszak után szembesültek azzal, hogy a hatóságok nem tudnak vagy nem akarnak megfelelően eljárni.
Az isztambuli egyezmény természetesen nem garantálja, hogy egyetlen nőt sem fognak többé bántalmazni, erre nem létezik garancia. Azt viszont részletesen meghatározza, milyen kötelezettségei vannak az államnak az erőszak megelőzésében, a veszély felismerésében, az áldozatok védelmében és a büntetőeljárások során. Ráadásul ezek teljesítését egy független nemzetközi szakértői testület, a GREVIO is ellenőrzi. Nézzük, mit jelentett volna a ratifikált (jogrendbe emelt) egyezmény a gyakorlatban, hat, az egész országot megrázó ügyön keresztül.
Lakatos Gabriella: amikor az emberrablás sem elég a védelemhez
2022 februárjában Kemecsén egy férfi puszta kézzel megvakította volt partnerét, Lakatos Gabriellát. A nő mindkét szemére végleg elveszítette a látását. A férfi korábban már elrabolta, késsel fenyegette, napokig fogva tartotta, Gabriellának sikerült megszöknie, és egy drogériába menekülve segítséget kérnie. A férfit a rendőrök gyakorlatilag in flagranti érték tetten a helyszínen. Az ügy nyomozási bíró elé került, aki azonban — hiába közvádas a személyi szabadság megsértése bűncselekmény — mindenféle kényszerintézkedés nélkül szabadon engedte a férfit, miután Gabriella félelmében visszavonta a feljelentését. A férfi szabadulása után első útja Gabriellához vezetett, és puszta kézzel megvakította a nőt.
Az isztambuli egyezmény 51. cikke előírja, hogy a hatóságok minden érintett szerv bevonásával értékeljék az ismételt és a halálos erőszak kockázatát.
Egy korábbi emberrablás, a késsel fenyegetés, a fogvatartás és a szakítás utáni üldözés együttesen olyan előzmények, amelyek különösen indokolttá teszik a szigorú kockázatértékelést.
Az Isztambuli Egyezmény szemlélete és átfogó stratégiája elengedhetetlen a nők elleni erőszak visszaszorításához
Az egyezmény 52. és 53. cikke a sürgős védelmi és távoltartási intézkedések biztosítását követeli meg. A büntetőeljárás során pedig a bíróságnak a kényszerintézkedések szükségességét az áldozatot fenyegető veszély figyelembevételével kell mérlegelnie. Az 55. cikk pedig kifejezetten előírja, hogy az ilyen súlyos erőszakos bűncselekmények üldözése nem függhet kizárólag az áldozat feljelentésétől, és az eljárás a feljelentés visszavonása után is folytatható kell legyen.
Az egyezmény nem teszi automatikussá a letartóztatást, de megköveteli, hogy az áldozat biztonsága a hatósági döntések meghatározó szempontja legyen. Gabriella esetében már az első súlyos bűncselekmény után indokolt lett volna olyan védelmi intézkedéseket alkalmazni, amelyek érdemben csökkentik annak lehetőségét, hogy a férfi ismét hozzáférjen.
Orosz Bernadett: amikor az áldozatnak kell gondoskodnia a saját védelméről
2019 novemberében Orosz Bernadettet volt katonatiszt partnere brutálisan összeverte egy bujáki rendezvényen. A nőnek eltört az orra, az arccsontja, beszakadt a dobhártyája, súlyos fejsérüléseket szenvedett, és fojtogatta is a férfi. Bernadett később nyilvánosságra hozta a felismerhetetlenségig összevert arcáról készült fényképeket, amiért a támadója később beperelte.
A támadásnak voltak előzményei, a férfi korábban is bántalmazta és fenyegette. Bernadett a történtek után hosszú ideig attól tartott, hogy újra megtámadja. A brutális támadás estéjén Bernadettet nem kórházba, hanem a pásztói rendőrkapitányságra vitték, ahol elmondása szerint a jegyzőkönyvet felvevő rendőr azt tanácsolta neki, hogy nyugodtan menjen haza az elkövetővel, mert az megígérte, hogy többet nem tesz ilyet.
Az isztambuli egyezmény 50. cikke azonnali és megfelelő rendőri fellépést ír elő. A 20. cikk az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, az 51. pedig az ismételt erőszak kockázatának értékelését követeli meg. Egy ilyen támadás után a súlyos fejsérülések és a fojtogatás miatt sürgős orvosi vizsgálatra van szükség. Ezzel párhuzamosan a hatóságoknak a korábbi bántalmazások figyelembevételével kell dönteniük a szükséges védelmi intézkedésekről, és gondoskodniuk kell arról, hogy az áldozat ne kerüljön ismét veszélybe. Az egyezmény végrehajtása azt is megkövetelné, hogy a rendőrség, az egészségügyi ellátórendszer és az áldozatsegítő szolgálatok ne egymástól függetlenül kezeljék ugyanazt az ügyet.
Megumi: hiába kért segítséget a rendőrségtől
2025 januárjában egy 43 éves japán nő meghalt egy budapesti lakástűzben. Megumi két gyermeket hagyott maga után. A rendőrség kezdetben nem állapított meg idegenkezűséget, már le is zárták volna az ügyet, később azonban a volt férjét mégis emberöléssel gyanúsították meg. Ehhez az kellett, hogy nyilvános szőnyegbombázás alá vegyük a BRFK Facebook-oldalát, miután az oldal kezelője gúnyos kommentekben pattintotta le az áldozat barátait, akik kétségbeesésükben aztán hozzám fordultak, hangsúlyozva, hogy Megumi sohasem dohányzott, kizárt tehát, hogy az ágyban cigarettázott volna.
Nem beszélhetünk rendszerváltásról az Isztambuli Egyezmény ratifikálása nélkül
Megumi már hónapokkal korábban segítséget kért, több alkalommal fordult a rendőrséghez, és jelezte, hogy fél a volt férjétől. A gyermekeivel Japánba szeretett volna költözni, a férfi azonban ezt ellenezte. Az isztambuli egyezmény 51. cikke alapján a korábbi fenyegetések és feljelentések nyomán szakszerű kockázatértékelésre lett volna szükség. A 18. cikk az érintett intézmények összehangolt együttműködését, az 52–53. cikk pedig a megfelelő védelmi intézkedések biztosítását követeli meg.
Megumi esetében a gyermekekkel kapcsolatos konfliktusoknak is jelentőségük volt. Az egyezmény 31. cikke előírja, hogy a gyermekelhelyezési és kapcsolattartási döntések során figyelembe kell venni a korábbi erőszakot, és biztosítani kell, hogy a kapcsolattartás ne veszélyeztesse az áldozatot vagy a gyerekeket. Mindez több alkalmat is teremthetett volna a veszély felismerésére és a beavatkozásra: a korábbi bejelentések kivizsgálásakor, a fenyegetések értékelésekor, a gyerekekkel kapcsolatos eljárásokban és a szükséges távoltartási intézkedések mérlegelésekor.
Hogy ezek közül melyik akadályozhatta volna meg Megumi halálát, nem tudhatjuk. Azt viszont igen, hogy a nő már jóval a halála előtt segítséget kért.
Aszód: amikor a kapcsolattartás során ölik meg a gyerekeket
2022 májusában egy apa megölte két lányát, a 14 és 16 éves kamaszokat, amikor azok kapcsolattartáson voltak nála Aszódon. A lányok édesanyja korábban négyszer jelentette fel a bántalmazó, magánlaksértést és emberrablást is elkövető bántalmazó férfit, és kétszer kért távoltartást. Az apát három ügyben el is marasztalták. Az anya tehát nem egyszerűen tartott a volt férjétől, hanem ismételten megpróbált hatósági segítséget kérni.
Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”
Ennek ellenére a kényszer-kapcsolattartás továbbra is olyan helyzetet teremtett, amelyben a férfi felügyelet nélkül lehetett együtt a gyerekekkel. Az isztambuli egyezmény 31. cikke kifejezetten előírja, hogy a gyermekelhelyezési és kapcsolattartási döntésekben figyelembe kell venni a korábbi erőszakot. A kapcsolattartás gyakorlása nem veszélyeztetheti sem a gyermeket, sem a bántalmazott szülőt.
Egy megfelelően működő rendszerben a korábbi feljelentések és elmarasztalások alapján külön kellett volna értékelni a gyerekeket fenyegető veszélyt, és ennek eredményétől függően felügyelt kapcsolattartást, korlátozást vagy a kapcsolattartás szüneteltetését kellett volna mérlegelni. Az aszódi ügy különösen súlyos példája annak, amikor a kapcsolattartás biztosítására irányuló jogi kötelezettség és a gyerekek biztonságának védelme között a rendszer nem teremt megfelelő egyensúlyt.
Tamási: a bíróság elutasította a távoltartást
2024 márciusában egy férfi halálra késelte a volt feleségét Tamásiban. A férfi korábban börtönben ült, miután rendszeresen életveszélyesen fenyegette a nőt. Egy alkalommal székhez kötözte, és a rendőrség fegyvert is talált nála. Szabadulása után a volt felesége hatvannapos megelőző távoltartást kért ellene.
Az ügyészség indokoltnak tartotta a kérelmet, a bíróság azonban elutasította. Néhány héttel később a férfi megölte a nőt.
Az isztambuli egyezmény 51. cikke szerint a korábbi életveszélyes fenyegetéseket, a fegyverhez való hozzáférést és az erőszakos előzményeket a kockázatértékelés során figyelembe kell venni. Az 53. cikk hatékony, megfelelő időtartamú védelmi intézkedések rendelkezésre állását írja elő.
Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása nem ideológiai kérdés, hanem alapvető emberi jogi és társadalmi ügy
A távoltartás önmagában nem garantálja a biztonságot, de az elrendelése, ellenőrzése és szükség esetén további intézkedésekkel történő kiegészítése érdemben csökkentheti a veszélyt. A tamási áldozat pontosan azt tette, amit a jogrendszer elvár egy fenyegetett embertől: a hatóságoktól kért védelmet. A kérelmét elutasították.
Lex R.: amikor a rendőr afterpartira küldi a megerőszakolt lányt
2022 augusztusában a Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában egy férfi órákon keresztül létesített erőszakkal szexuális kapcsolatot R.-rel, miközben a lány sírt, fájdalomra panaszkodott, és többször kérte, hogy hagyja abba, sőt, egyszer még le is rúgta magáról a támadót, aki testi fölényével visszaélve folytatta az erőszakot.
R. beszámolója szerint a kórházból látlelet és bármilyen ellátás nélkül elzavarták, hiába panaszkodott erős alhasi görcsökre és vérzésre, a rendőrségen pedig nemhogy nem vették fel a feljelentését vagy legalább egy jegyzőkönyvet, a rendőr azt tanácsolta neki, hogy menjen inkább afterpartizni. Három évvel később a bíróság felmentette a férfit. A döntésben meghatározó szerepet kapott annak értékelése, hogy R. mennyire egyértelműen fejezte ki az ellenkezését. A Kúria 2026 szeptemberében hatályon kívül helyezte a felmentő ítéletet, és új eljárást rendelt el.
Az ügy nyomán indítottam el a Lex R. – Csak az igen jelent igent petíciót, amelyet több mint negyvenezren írtak alá. Az igazságügyi minisztérium idén nyáron elutasította a beadványomat a beleegyezés alapú jogi szabályozásról, mondván, majd ha uniós direktíva születik, lesz változás.
A tudás, ami életmentő lehet: így tudnak segítséget kérni a kapcsolati erőszak áldozatai Magyarországon
Ha Magyarország megfelelően végrehajtotta volna az isztambuli egyezményt, R. esetében már az első rendőrségi találkozáskor biztosítani kellett volna a szakszerű, áldozatközpontú eljárást, a feljelentés megfelelő dokumentálását, a traumacentrikus sürgős orvosi ellátáshoz és igazságügyi bizonyítékrögzítéshez való hozzáférést.
Az egyezmény 36. cikke alapján pedig a szexuális erőszak büntetőjogi megítélésének középpontjában az önkéntes beleegyezés hiányának kell állnia. Nem az a kérdés, hogy az áldozat mennyire hangosan, mennyire kitartóan vagy mennyire látványosan tiltakozott, hanem az, hogy szabad akaratából beleegyezett-e az aktusba.
A hallgatás, a lefagyás vagy a fizikai ellenállás hiánya önmagában nem jelent beleegyezést. Kivéve Magyarországon. Itt igen.
Nemcsak újabb jogszabályokra van szükség!
A magyar jog ma is ismeri a távoltartást, a kapcsolati erőszak büntetőjogi tényállását és az áldozatsegítés különböző formáit. Az isztambuli egyezmény ratifikálása nem jelentené azt, hogy minden védelmi intézkedést a nulláról kellene megteremteni. A különbség az átfogó, összehangolt és nemzetközileg ellenőrzött kötelezettségrendszerben lenne.
Mérő Vera Gisèle Pelicot könyvéről: „A gyógyulás nem felejtést jelent, hanem feldolgozást”
Az egyezmény előírja a hatóságok rendszeres képzését, a kockázatértékelés megfelelő alkalmazását, a rendőrség, az igazságszolgáltatás, az egészségügy és a gyermekvédelem együttműködését, valamint a megfelelő áldozatsegítő szolgáltatások biztosítását. A végrehajtást a GREVIO nevű független szakértői testület ellenőrzi.
Ezekben az ügyekben nem állíthatjuk bizonyossággal, hogy az egyezmény ratifikálása minden tragédiát megakadályozott volna. Azt azonban igen, hogy megfelelő végrehajtása esetén több ponton is kötelező lett volna olyan intézkedéseket megtenni, amelyek az áldozatok biztonságát szolgálják.
A kérdés ezért nem az, hogy az isztambuli egyezmény önmagában képes-e megakadályozni a nők elleni erőszakot. Nyilván nem. Hanem az, hogy Magyarország miért nem vállalja annak a nemzetközi követelményrendszernek a teljesítését és ellenőrzését, amely éppen az ilyen esetek megelőzését szolgálja. A rendszerváltás ugyanis például pont ebben lenne tettenérhető.
Mérő Vera, a szerző az Egyenlítő Alapítvány szakmai főtanácsadója.
