Mérő Vera

Mérő Vera

Aktivista, jogvédő, író

15 év szakmai tapasztalat
3 éve a Glamournál

Mérő Vera, jogvédő, író, újságíró, publicista, műsorvezető, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldal és alapítvány alapítója. Tanulmányait a BME-n és a MOME-n végezte, előbb kommunikációs, majd média designer és művészettanári diplomákat szerzett.

2014-ben kezdett publikálni a Magyar Narancsban. Első könyve, a Pornográcia a pornó, a női szexualitás, a feminizmus, az evolúciós pszichológia és a társadalom viszonyáról 2012-ben jelent meg, ezt követte 2022-ben, a Felhő Café Könyvek kiadásában a Lúg című tényregény, amelyben a "lúgos orvos" áldozata, Renner Erika történetét dolgozza fel. Ugyanabban az évben társszerzője volt az Az átfogó szexuális nevelés alapjai - Kézikönyv tanároknak és más gyermekkel foglalkozó szakembereknek c. kiadványnak.

2017-19-ig az Amnesty Magyarország munkatársa volt, ezt követően két évig vezette a Klubrádió reggeli közéleti műsorát. 2023-tól a GLAMOUR Talks with Mérő Vera podcast szerkesztő-riportere, valamint állandó vendége a SpiritFm 3 Dühös Ember műsorának. Küldetésének tartja, hogy az emberi jogi szemlélet megjelenjen a közbeszédben, és hogy a társadalom érdeklődését ebbe az irányba terelje.

Vera jelenleg a leggyakrabban szerzői Facebook oldalán, a HVG printben és a GLAMOUR online felületén publikálja írásait.

Tanulmányok
MA Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Invalid date
Master of Arts Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Invalid date
BA BME Gazdaság- és Társadalomtudományi kar, 2010
Díjak
Felelős Állampolgárok Köre Üvegbakancs-díj 2024
GLAMOUR Hungary GLAMOUR Women of the Year 2023

Legfrissebb cikkeim:

„Amikor éppen a tüdődet köpöd ki, akkor is végtelen befelé figyelés zajlik” - a módszer, amit minden nőnek ki kell próbálnia Monitor

„Amikor éppen a tüdődet köpöd ki, akkor is végtelen befelé figyelés zajlik” - a módszer, amit minden nőnek ki kell próbálnia

Al Ghaoui Hesna: „Nincs bátorság félelem nélkül” - Nézd meg a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb részét! Monitor

Al Ghaoui Hesna: „Nincs bátorság félelem nélkül” - Nézd meg a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb részét!

Siker, empátia és esélyegyenlőség  – Nézd meg a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb részét! Monitor

Siker, empátia és esélyegyenlőség – Nézd meg a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb részét!

Felesleges rongyrázásnak tűnik, de itt a bizonyíték, hogy igenis van értelme az Oscar-gálának Oscar

Felesleges rongyrázásnak tűnik, de itt a bizonyíték, hogy igenis van értelme az Oscar-gálának

Mérő Vera: Kanye West nemcsak a feleségét alázta meg, de a feminista aktivizmust, a művészetet és téged is Sztárhírek

Mérő Vera: Kanye West nemcsak a feleségét alázta meg, de a feminista aktivizmust, a művészetet és téged is

„Nem feltétlenül jár lemondással, ha megpróbálunk fenntarthatóbban vagy tudatosabban öltözködni” - Korn Anita, a Ruhastory megálmodója a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb vendége Életmód

„Nem feltétlenül jár lemondással, ha megpróbálunk fenntarthatóbban vagy tudatosabban öltözködni” - Korn Anita, a Ruhastory megálmodója a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb vendége