Minőségi teát keresel? Az ország egyik legnagyobb teaházában 100 féle íz közül válogathatsz

Promóció

2018. április 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

"2009-ben azzal a céllal alapítottuk meg Budapesten a Darlington Teaboltot, hogy a magyar társadalmat megismertessük a különböző teafajtákkal és teázási hagyományokkal, szokásokkal."

Több mint százféle minőségi szálas teával, kézzel festett japán és kínai porcelánok széles választékával, valamint különböző teázáshoz szükséges kiegészítőkkel várják a vásárlókat. Alapelvük, hogy náluk minden teafüvet meg lehet szagolni, ki lehet próbálni és a szakértők segítenek megtalálni az igényeknek leginkább megfelelő teafajtát, porcelánt.

Jelenleg négy helyen, a Westendben, Mammut II-ben az Allee-ban és Debrecenben a Fórum bevásárlóközpontban állnak rendelkezésére.

Csakis az egyedit keresi? Teakellékek, teaszettek hatalmas választékban

Céljuk:

Szeretnék elérni, hogy az emberek bátran váltsanak a filteres teáról a szálas teára, nemcsak a minőségbeli különbségek miatt, hanem azért a rövid szertartás kedvéért, amivel egy-egy fárasztó nap után megajándékozhatják magukat.

Kevesen tudják, hogy a különböző teáknak eltérő élettani hatásuk van, céljuk, hogy kollégáik segítségével megismertessék vásárlóikat ezekkel a hatásokkal, hozzásegítve őket egy egészségesebb élethez.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom