Az ősz sok kerttulajdonos számára egyet jelent a nagy kerti rendrakással. A lehullott leveleket, elszáradt szárakat, túlnőtt bokrokat látva pedig sokszor természetesnek tűnhet, hogy előkerüljön a metszőolló is. Csakhogy nem minden növénynek tesz jót, ha ilyenkor visszavágjuk.
Ezeket láttad már?
- Az őszi metszés nem minden növény számára hasznos, sőt, néhány fajtánál ronthat a tavaszi virágzáson.
Sőt, néhány közkedvelt kerti növénynél éppen az őszi metszés miatt maradhatunk tavasszal a várva várt virágok nélkül. Mutatjuk, mely növényeket érdemes inkább békén hagyni, és melyiknél mikor jön el az ideje a metszésnek.
Nem mindegy, mikor ragadunk metszőollót
A metszés időzítése kulcsfontosságú. A Better Homes & Gardens szerint egyes cserjék már az előző évben kialakítják a következő tavasz virágrügyeit, ezért ha ősszel visszavágjuk őket, a jövő évi virágokat is könnyen eltávolíthatjuk. Az évelőknél pedig nem mindig szükséges az őszi nagytakarítás: az elszáradt szárak és magfejek a hideg hónapokban a kert élővilágának is hasznára lehetnek.
1. Rododendron (Rhododendron spp.)
A rododendronoknál az elvirágzás utáni metszés az általános ajánlás, mert a túl késői visszavágással a következő évi virágrügyeket is eltávolíthatjuk. Ekkor bátran alakíthatod a bokrot és eltávolíthatod a felesleges ágakat.
2. Azálea (Rhododendron spp.)
Az azáleák a rododendronok közé tartoznak, és hasonlóan érzékenyek a rosszul időzített metszésre. Az őszi erős visszavágással a következő szezon virágrügyeit is eltávolíthatjuk. A szükséges alakító vagy ritkító metszést ezért inkább a virágzás után érdemes elvégezni.
6 változás a kertedben, ami milliókkal emeli az ingatlanod árát
3. Közönséges orgona (Syringa vulgaris)
Az orgona az előző évi vesszőkön virágzik, így az őszi metszés könnyen azt eredményezheti, hogy tavasszal kevesebb virágot hoz. Különösen az erős visszavágással érdemes vigyázni. Inkább közvetlenül az elvirágzás után metszd meg, ha pedig egy idős, elhanyagolt bokrot szeretnél megfiatalítani, fokozatosan távolítsd el az öreg ágakat.
4. Aranyvessző (Forsythia spp.)
Az aranyvessző az egyik legkorábban virágzó cserje tavasszal. Mivel az előző évi hajtásokon hozza a virágokat, ősszel nem érdemes visszavágni. Helyette inkább időzítsd a virágzás utánra.
5. Hortenzia (Hydrangea spp.)
A hortenziánál különösen fontos a faj és a fajta ismerete. A cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens) és a bugás hortenzia (Hydrangea paniculata) az új hajtásokon virágzik, míg például a nagylevelű (Hydrangea macrophylla), a tölgylevelű (Hydrangea quercifolia) és a kúszó hortenzia (Hydrangea petiolaris) az előző évi hajtásokon is hozhat virágot. Ezért a hortenziát nem lehet egyetlen általános szabály szerint metszeni: mindig azt kell figyelembe venni, pontosan melyik fajról és fajtáról van szó.
6. Kasvirág (Echinacea spp.)
A kasvirág elszáradt virágfejeit nem szükséges ősszel levágni. A bennük maradó magvak a hideg időben táplálékot jelenthetnek a madaraknak, a száraz növény pedig télen is mutatós marad. Ha vissza szeretnéd vágni, időzítsd tavaszra. Ekkor egyszerűen eltávolíthatod az elszáradt részeket, mielőtt az új hajtások erőteljesen fejlődni kezdenek.
7. Kúpvirág (Rudbeckia spp.)
A kúpvirág elszáradt virágfejei szintén maradhatnak a kertben télen. Magjaival táplálhatják a madarakat, ráadásul a növény száraz részei természetesebb megjelenést adnak a téli virágágyásnak. A visszavágást tavaszra időzítsd, amikor már megjelennek az új hajtások. Így a növény télen is hasznos maradhat.
Nem kell mindent ősszel levágni
A kert téliesítése nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden elszáradt növényt vissza kell vágni. A magfejek táplálékot adhatnak a madaraknak, a száraz szárak pedig áttelelőhelyet kínálhatnak különböző apró élőlényeknek. Ha pedig bizonytalan vagy abban, hogy egy növény mikor metszhető, az egyik legjobb megoldás, ha ősszel inkább vársz. Egy elmaradt metszést tavasszal még többnyire könnyű pótolni, egy levágott virágrügyet viszont már nem lehet visszanöveszteni.