Péter Szabó Szilvia: „Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon”

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Péter Szabó Szilvia, a NOX gyönyörű énekesnője közel tíz éve alkot egy párt gyermekének édesapjával, Völgyesi Györggyel. A GLAMOUR most egy exkluzív interjú keretében kérdezte őket a boldog párkapcsolat titkáról, de kendőzetlen őszinteséggel meséltek arról is, hogyan működik zökkenőmentesen az ő párosuk a a magánéletben és a munkában egyaránt.

Péter Szabó Szilvia kiteljesedik a munkában és a magánéletben egyaránt
Péter Szabó Szilvia kiteljesedik a munkában és a magánéletben egyaránt
Fotó: Ringier Archívum

Péter Szabó Szilvia a NOX zenekarral robbant be a köztudatba még 2002-ben, majd a zenekar felbomlása után 2009 végén Ausztráliába tette át székhelyét, ahol az énekesnő nemcsak az elmúlt éveket, de egy magánéleti válságot is igyekezett a háta mögött hagyni. 2011-ben Angliába költözött, majd később úgy döntött, hogy visszatér Magyarországra és szólókarrierbe kezd.

Zenei pályája azóta is töretlen, és a magánélete is rendeződött. 2014-ben megismerte élete párját, az Unique együttesből ismert Völgyesi Gabi testvérét, Györgyöt, akivel azóta is boldog párkapcsolatban nevelik hétéves kislányukat, Emmát. A NOX időközben újra összeállt, így Szilvi és Gyuri nemcsak a háztartási teendőkben, de a munkában is szorosan együttműködnek.

Hogyan ismerkedtetek meg Gyurival?

P.Sz.Sz: Egy házibuliban találkoztunk tíz évvel ezelőtt, ahová egy barátnőmmel, Sugár Kingával mentem. A buli után randizni kezdtünk és azóta gyakorlatilag együtt élünk.

Mikor alakult át a randizgatás komolyabb kapcsolattá? Mennyi idő múlva költöztetek össze?

V.Gy: Nem tudom megmondani, mert egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már mindent együtt csinálunk, együtt élünk. Ezen kívül sok volt még a közös szakmai szál is, hiszen egy szakmában mozogtunk, ugyanaz a baráti társaságunk, valamint az érdeklődési körünk is hasonló. Rengeteg azonos dolog volt, amik miatt hamar tudtunk egymáshoz kapcsolódni.

Simon Kornél: „Benedict Cumberbatch egy tökéletes, precíz művészi gépezet”

Simon Kornél: „Benedict Cumberbatch egy tökéletes, precíz művészi gépezet”

P.Sz.Sz.: Amikor megismertük egymást, akkor egyikünk sem akart komoly kapcsolatot. Nem voltunk ráfeszülve a párkeresésre. Jókat beszélgettünk és ezt szerettük volna folytatni. Önmagunkat adtuk, és ettől lett ez az egész már az első pillanattól kezdve természetes. Minden nagyon gyorsan történt.

Sokan nem tudják, de a lánykéréssel sem várt Gyuri sokat, alig három éve voltatok együtt, amikor megkérte a kezedet. Hogyan történt a lánykérés?

P.Sz.Sz: Nagyon romantikus volt! Három hónappal a kislányunk születése előtt elmentünk Görögországba nyaralni. Pont úgy jött ki, hogy a születésnapom is arra a dátumra esett. Elmentünk a kikötőbe sétálni, meg fagyizni, és akkor kérte meg a kezemet.

Azóta viszont eltelt hét év és te még mindig menyasszony vagy? Mi ennek az oka? Mi a véleményetek a házasságról?

P.Sz.Sz: Onnantól kezdve, hogy Gyuri az ujjamra húzta a gyűrűt valami megváltozott bennem. Sokkal jobban összekapcsolt bennünket, pont úgy, amiről az a gyűrű valóban szól. Nem az a típusú lány voltam, akinek az az álma, hogy fehér ruhába bújjon; szerencsére a szakmámból kifolyólag lehetőségem volt szebbnél szebb ruhákat felvenni, így ez sem vonzott annyira. Az esküvői hacacáré árát pedig mindig inkább elutaztuk, vagy élményekkel töltöttük meg belőle az életünket. Ettől függetlenül lehet, hogy majd egyszer egy szép szigeten, fehér homokos tengerparton összekötjük az életünket.

Péter Szabó Szilvia és Völgyesi György egy kislány, Emma büszke szülei
Fotó: Péter Szabó Szilvia

V.Gy: A mi családmodellünk sem ilyen. Nem azt hoztam magammal otthonról, hogy mindenképpen fontos legyen hivatalosan, papíron is összekötni az életünket. A testvéremék Gabi (Völgyesi Gabriella, a Unique énekesnője – a szerk.) és Ádám sem házasodtak össze, pedig ők már lassan harminc éve vannak együtt. Kicsit úgy állunk a házassággal, mint a párkapcsolatunkkal az elején. Minden olyan könnyen és gördülékenyen megy, hogy úgy vagyunk vele: ha jön, jön, ha nem, nem. A papír nem változtat az égvilágon semmin.

P.Sz.Sz: Egyébként én abszolút hiszek a házasság intézményében, azonban az, hogy mi jegyben járunk számomra olyan, mintha a felesége lennék. Sőt én mindenhol úgy említem Gyurit, hogy a férjem.

Péter Szabó Szilvia 10 évvel ezelőtt ismerte meg szerelmét
Fotó: Ringier Archívum

Tóth Andi: „Nem titok az sem, hogy nyolc éve járok pszichológushoz”

Tóth Andi: „Nem titok az sem, hogy nyolc éve járok pszichológushoz”

Gyuri, Te is úgy hívod Szilvit mások előtt, hogy a „feleségem”?

V.Gy: Nem, az azért túl hivatalos lenne! (nevet) Én inkább viccesen csak asszonykámnak hívom.

Hogyan alakult át a párkapcsolatotok munkakapcsolattá?

P.Sz.Sz: Nem alakult át, inkább csak kiegészült. Ez is úgy formálódott, ahogyan a párkapcsolatunk. Otthon sokat beszéltünk a munkáról, ötletelgettünk, gondolkodtunk mit lehetne csinálni, hogyan lehetne fejlődni. Összeraktuk a zenekart, elkezdtünk turnézni, ami tökéletesen működött.

Egyre jobban rálátott a dolgokra, egyre többet tapasztalt. Azt szokták mondani, hogy a munkát nem jó összekeverni a párkapcsolattal, azonban nálunk ez pont fordítva működik. A sikerben az is benne van, hogy olyan szeretettel vagyunk egymás iránt, hogy ennek köszönhetően a munka része is jól működik.

Lékai-Kiss Ramóna üzent a mai magyar nőknek, miközben átalakulásáról mesélt

Lékai-Kiss Ramóna üzent a mai magyar nőknek, miközben átalakulásáról mesélt

V.Gy: Komplex ez a kép, megvan az árnyoldala is. Mi sülve főve együtt vagyunk, de én nagyon szépen el tudom választani a munkát a magánélettől. Amikor koncertezünk és beszállunk a buszba a zenekarral, egészen addig, míg haza nem érünk mi nem párként működünk. Ott munka van, ahol mindenkinek megvan a saját dolga és feladata, amire maximálisan koncentrálnia kell. Ebben az egy dologban nagyon tudatos vagyok, mert nem szeretem összemosni a magánéletet a munkával. A privát életünket itthon hagyjuk, amikor elmegyünk dolgozni.

Otthon kire hárul több feladat? Kinek a dolga a háztartást ellátni, ki megy a gyerekért az iskolába? Hogyan oszlanak el az otthoni feladatok?

P.Sz.Sz: Gyurinak van egy kis irodája otthon, a házon belül, ahol ő napközben tud dolgozni. Én pedig addig csinálom, amit kell. Dolgozom, háztartást vezetek, ha olyan van, hogy nem tudok a munka miatt elmenni Emmáért, akkor Gyuri megy el érte. Kisegítjük egymást mindenben. Az tény, hogy Gyuri sokkal többet dolgozik a hétköznapokban, mint én, ezért talán rám hárul a háztartási feladatok nagyobb része, de ebben is tök jól kiegészítjük egymást.

Ki vigyáz Emmára amikor a fellépések alatt?

P.Sz.Sz: Hála Istennek fantasztikus nagyszülők vannak a családban, akik segítenek, amikor kell, úgyhogy eddig még egyszer sem vigyázott bébiszitter a lányunkra.

V.Gy: Egyre gyakrabban van olyan is, hogy már jön velünk Emma. Ha közeli helyszínek vannak és nem kell sokat utaznia, akkor szeret velünk jönni. Nagyon élvezi a backstage életet, szeret a színpad mögött sürögni-forogni. Ismeri a zenekart, a zenekar is nagyon szereti Emmát, aki sokszor segít is nekünk, amiben tud.

Keleti Andrea: "Nem sovány, hanem egészséges és boldog szeretnék lenni"

Keleti Andrea: "Nem sovány, hanem egészséges és boldog szeretnék lenni"

Ennyi munka és Emma mellett jut még időtök kettesben lenni? Szoktatok randizni?

P.Sz.Sz: Persze! Onnantól kezdve, hogy Emma már akkora lett, hogy rá tudtuk hagyni őt a nagyszülőkre, gyakran elmentünk kettesben randizni. Olyan is volt, hogy elmentünk ketten síelni pár napra, vagy Gyuri elvitt a születésnapomra Rómába, és addig anyukám vigyázott Emmára. De moziba és vacsorázni is rendszeresen eljárunk. Nagyon figyelünk arra, hogy megmaradjunk szerelmespárnak és ne csak szülők legyünk.

Készültök a NOX nagykoncertre, érkezik az új dal. Milyen terveitek vannak még a közeljövőben?

V.Gy: Az idei év fő csapásvonala a Budapest Parkos koncert lesz július 27-én. Ez lesz a NOX első Budapest Parkos koncertje, amire nagyon készülünk. Vadonatúj show elemekkel lesznek megújult látványvilággal, csodálatos ruhákkal. Ezen kívül hamarosan jövünk ki egy új dallal is, ami ugyan megőrzi a NOX világát, esszenciáját, de egy teljesen mai, bulizós köntösbe bújtatjuk.

Megújulásra készül a NOX zenekar
Fotó: Rosta Márk

A nyári fesztiválszezonra is tele van a naptárunk, rengeteg fesztiválra megyünk a nagykoncertünkkel - köztük Erdélybe, Szlovákiába is. Külföldi projektek szintén tervben vannak, sőt lehet, hogy egy nagyobb filmben is lesz lehetőségünk zeneileg részt venni, egyszóval rengeteg mindenen dolgozunk jelenleg.

Rába Timi: „Egy 50 éves nő is megállja a helyét a munkaerőpiacon”

Rába Timi: „Egy 50 éves nő is megállja a helyét a munkaerőpiacon”

Hogyan töltődtök fel a feszített munkatempó mellett? Mi az, ami kikapcsol titeket a nagy rohanásban?

P.Sz.Sz: Az idei év hozott egy új szerelmet az életembe, ami a kick-box. Sajnos most picit pihentetnem kellett a térdeim miatt, de ezt már kezeljük, így hamarosan újra visszatérhetek boxolni. Ez az a sport, ami remekül levezeti a feszültségemet és maximálisan kikapcsol. A másik ilyen pedig a festés, ami egy COVID-hozadék volt, ugyanis akkor kezdtem el festeni. Az elmúlt időben azonban nagyon kevés időm maradt rá, viszont megálmodtam egy sorozatot, amit még az idei évben meg szeretnék valósítani, úgyhogy hamarosan újra ecsetet ragadok!

Aztán ott van még az új szerelemprojektem is a TikTok-on. Elkezdtem motivációs videókat csinálni, melyekben a saját tapasztalataimon keresztül próbálok segíteni az embereknek, csakúgy, mint ahogyan a színpadon is teszem. Itt jobban meg tudom fogalmazni, hogy milyen gondolataim vannak az életről, és a visszajelzések alapján nagy szükségük van rá az embereknek. Sajnos sok boldogtalan ember van akiknek nagyon jó érzés segíteni abban, hogy érezzék: nincsenek egyedül.

V.Gy: Engem a munka tölt fel, imádom a munkámat, az új kihívásokat. A koncertszervezés mellett vannak más vállalkozásaim is, amiket szintén fejlesztek. A legnagyobb kikapcsolódást nekem a sport jelenti: nagyon fontos számomra a testmozgás, mint például az úszás. Szeretek a barátaimmal lenni, minőségi időt tölteni velük, beszélgetni. Ez ilyenkor csak rólam szól, amikor nincs ott a család, nincs ott Emma, nincs ott Szilvi, csak én és a barátaim. Ezek mellett a családi programok is nagyon kikapcsolnak, amikor élményeket szerzünk és együtt vagyunk.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Valami nagyon nincs rendben: gyanús változást szúrtak ki a királyi család weboldalán

Valami nagyon nincs rendben: gyanús változást szúrtak ki a királyi család weboldalán

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Arcápolási rutin pasiknak: mutatjuk mit és hogyan csinálj lépésről lépésre (x)

Arcápolási rutin pasiknak: mutatjuk mit és hogyan csinálj lépésről lépésre (x)

Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)

Csodás arcbőr, smink nélkül? Igen! Ha ezekre odafigyelsz, nem kell többé alapozó (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd nyáron is tündököljön (x)

6 must-have termék, hogy a bőröd nyáron is tündököljön (x)

Így szabadulj meg a stressztől egy fárasztó nap után (x)

Így szabadulj meg a stressztől egy fárasztó nap után (x)