Szokatlan születésnapi party: így ünnepli születésnapját a Vintage Beauty, aminek te is részese lehetsz!

Hirdetés

2022. augusztus 24.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Különleges színházi vendégjátékra kerül sor hazánk legtöbb nemzetközi elismerést bezsebelő natúrkozmetikai cégének jóvoltából. A Vintage Beauty Chiléből invitálta meg a Belova-Iacobelli Társulatot, Chayka című előadásuk öt alkalommal lesz látható a Kamrában.

chayka
A Belova-Iacobelli Társulat Chayka című előadása öt alkalommal lesz látható a Kamrában.
Fotó: Vintage Beauty

A Vintage Beauty 2010-ben indult útjára, amikor Szakonyi Eszter megnyitotta első szalonját. A márka azóta komoly nemzetközi sikereket is elért. Itthon a Vintage Beauty Szépészeti Nőintézet 2014-ben a közönség, 2017-ben pedig a szakma egyöntetű szavazatával elnyerte az Év szalonja díját. „A Vintage Beauty 2020-ban ünnepelte 10. születésnapját. Az volt a tervünk, hogy ezt az évfordulót ünnepeljük meg azzal, hogy a Chayka előadás Budapesten is látható lesz” – mesél a kozmetikai cégektől szokatlan ötletről a Vintage Beauty alapítója, Szakonyi Eszter.

„A Covid-járvány miatt módosítottunk az eredeti elképzelésen, így csak idén szeptemberben lesz látható a darab a magyar közönség számára. Amikor Belgiumban először láttam ezt a különleges bábjátékot, az energiája annyira magával ragadott, hogy a tapsrend alatt végig folytak a könnyeim. Rögtön tudtam, hogy ezt az élményt másokkal is meg szeretném osztani. Az előadás nem az öregedésről szól, hanem az elmúlás szépségéről. A mi kozmetikai márkánkhoz pedig ez a fajta szellemiség nagyon közel áll.”

Minden, amit az előadásról tudni kell

A Belova-Iacobelli Társulat színdarabjában Chayka egy színésznő, aki élete alkonyán még utoljára eljátszhatja Arkagyina szerepét Csehov Sirályában. Előadás közben azonban meg-megfeledkezik szövegéről és szerepéről, a valóság és a fikció egyre inkább összekavarodnak benne. Visszasodródik a múltba, ahol újra kapcsolatba kerül azzal a fiatal színésznővel, aki egykor volt, amikor egy másik szerepet játszott. Ninát. Nina a fiatal színésznő, aki valahogy mindig megtalálja a módját, hogy hogyan álljon talpra. Rajta keresztül egy másik Chayka bukkan fel, aki múlt és jelen, csalódás és remény között navigál, és aki mindennek ellenére megy tovább előre.

A Magyarországon is bemutatásra kerülő előadás 2018-ban elnyerte a Legjobb Színdarab és Legjobb Színésznő, valamint a Legjobb Színpadi Rendezés díját Chilében. 2020-ban a Legjobb Monodrámának járó díjat Belgiumban kapta meg, 2022-ben pedig Lengyelországban, a Bielsko-Biala Nemzetközi Fesztiválon a kritikusok ismerték el a fesztivál nagydíjával.

Időpontok:

szeptember 16. 19:00 - francia nyelven, magyar felirattal.

szeptember 17. 18:00 - spanyol nyelven, magyar felirattal, 20:00 - francia nyelven, magyar felirattal.

szeptember 18. 18:00 - francia nyelven, magyar felirattal, 20:00 - spanyol nyelven, magyar felirattal.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Máris megvan Katy Perry utódja? Egy titokzatos nővel nyaral Orlando Bloom

Máris megvan Katy Perry utódja? Egy titokzatos nővel nyaral Orlando Bloom

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Online ismerkedés kisokos: mutatjuk a randi appok legnagyobb buktatóit (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)

Felejthetetlen kalandok és hűsítő élmények Ausztria legnagyobb vidámparkjában (x)