Hat évvel ezelőtt egyetlen magyar vállalatvezető sem gondolt volna arra, hogy egy vezetői értekezleten elhangzik a menopauza szó. Ma ott tartunk, hogy a Tesco áruházakban tünetegyüttesenként tematizálva meno csomagokat állítanak össze, dedikált sorvégeken a női vásárlóknak. A cég pedig elsőként kapta meg Magyarországon a hivatalos Menopauza-barát Munkahely címet. Időközben az érzékenyítés a kapcsolati erőszak elleni támogatással, egy saját krízisalappal, a menstruációs szegénység elleni kiállással is kiegészült.
Ezeket láttad már?
Hevesi Nórával, a Tesco kommunikációs vezetőjével arról beszélgettünk, hogy lett egy vállalaton belüli tabu témából üzleti stratégia – és miért nem mondhatja többé senki, hogy ezek „csak nőügyek”.
Sokan gondolják, hogy a menstruáció és a menopauza még mindig tabu a munkahelyeken. Nálatok hogyan indult el a beszélgetés?
Nálam nem elvont ügy volt, hanem a saját bőrömön tapasztaltam: 51 évesen már nap mint nap küzdöttem a menopauza tüneteivel és 2020-ban egy belső rendezvényen kiálltam a kollégák elé, és elmeséltem nekik, mennyire megszenvedem ezt az életszakaszt – ez volt az a pillanat, ami elindította a folyamatot cégen belül. 2021. október 18-án, a menopauza világnapján hivatalosan is elindítottuk a programot Iványi Orsolya menopauzaaktivistával. Akkoriban majd két és félezer 45–55 év közötti kolléganőnket érintette a menopauza.
De amiért kiemelt szerepet kapnak a nőket érintő érzékenyítések, az egyszerűen az, hogy a több mint nyolcezres csapatunk 70 százaléka nő. A saját tapasztalatom mellett az adatok voltak a döntő érvek, melyek a vezetőségnél is kinyitották az ajtót: egy belső felmérés szerint a válaszadók 70 százalékának vannak menopauza-tünetei, 20 százalék képtelen volt emiatt megfelelően teljesíteni, további 30 százalék pedig csak brutális erőfeszítés árán tudott lépést tartani a tempóval.
Ez nem szívfacsaró történet, hanem üzleti realitás is: a világ vezető amerikai orvosi-egészségügyi központja, a Mayo Clinic 2023-as kutatása szerint a menopauza tünetei miatt kiesett munkaidő önmagában 1,8 milliárd dollárjába kerül évente az amerikai gazdaságnak, az orvosi költségekkel együtt pedig ez a szám 26,6 milliárd dollárra ugrik – ez az az érv, ami minden vezetői tárgyaláson működik. Azokat a nőket, akik évtizedes szaktudással dolgoznak nálunk, egyszerűen nem engedhetjük ki a munkaerőpiacról.
A menopauza mögött van még egy réteg: a társadalom hozzáállása az idősödéshez, az ageizmus. Különösen a nők válnak 50 felett láthatatlanná.
Ez legalább annyira mélyre vág, mint maga a menopauza. A nők rettegnek attól, hogy ha betöltik a negyvenet, ötvenet, onnantól már nem alkalmasak semmire. Amikor 2020-ban kiálltam a kollégák elé és beszéltem a saját tüneteimről, ezzel egyúttal a koromat is kimondtam – de minél többen tesszük ezt, annál gyorsabban dől le ez a fal.
Amikor elnyertük a Menopauza-barát Munkahely tanúsítványt, nyilvánosan felvállaltuk, hogy a munkatársaink 70 százaléka nő, ebből 47 százalék 45 év feletti – ezt nem eltitkolni, hanem kiplakátolni akartuk.
Ezeket a nőket viselheti meg a változókor az átlagosnál jobban, mutatjuk, mi a megoldás
Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban az irodában és az áruházban?
Van egy zárt Facebook-csoportunk, a Tesco Nők 40+ – Nem vagy egyedül, ahol Iványi Orsolya heti rendszerességgel oszt meg edukációs tartalmakat, a tagok tudnak egymással beszélgetni, témákat felvetni, vagy akár Orsitól közvetlenül kérdezni. Az áruházvezetőknek évek óta tartunk érzékenyítő előadásokat, mert sokszor éppen azoknak kell jól reagálniuk, akik személyesen nem érintettek.
Fontos, hogy értsék: ha egy kolléga hőhullámokkal, alvászavarral vagy koncentrációs nehézséggel küzd, akkor nem „hisztiről” vagy gyengeségről van szó, hanem valós élethelyzetről, amelyhez munkáltatóként alkalmazkodni kell. Egészen mást jelent a támogatás az irodában és az áruházban: egy irodai kolléga simán kérhet otthoni munkavégzést egy rosszabb napon, de aki a kasszában ül és naponta többször is leizzad, annak inkább pótpólóra, a mosdóhoz közelebbi beosztásra, egy ventilátorra vagy több elérhető vízre van szüksége.
Van, akinél nem is a fizikai tünet a nehezebb, hanem a memóriazavar vagy az agyi köd, alvászavar miatti fáradtség – ha valaki korábban kiváló volt Excelben, és emiatt már nem megy neki ugyanúgy, akkor inkább más munkakört kell neki ajánlani, mert különben a munka színvonala esik. Minden Csapatnapon felállítjuk a menopauza-sátrunkat is, ahol egész nap várjuk a kollégákat, minden évben egy nőgyógyásszal együtt – tavaly már fiatal férfiak és feleségek is oda ültek beszélgetni –, és minden áruház női mosdójának ajtaján ott a QR-kód a zárt online segítő csoportunkhoz.
Idén márciusban új elemmel bővült a program, immár a vásárlókat megszólítva: öt áruházban dedikált sorvégeket alakítottatok ki.
Magyarországon ma több mint kétmillió, 50 év feletti nő él, és mivel a nők életük közel egyharmadát posztmenopauzában töltik, ez minden, csak nem egy szűk célcsoport.
A Magyar Menopausa Társasággal közösen dolgoztuk ki, hogy Budaörsön, Debrecenben, Szegeden, Pécsen és Győrben egy-egy sorvégi modul legyen, ahol a termékeket nyolc tünetegyüttes szerint csoportosítva rendeztük el egy helyen – a hőhullámoktól az alváson, a hangulaton és a bőrápoláson át egészen a táplálkozásig –, mindegyik mellett QR-kód, mely egy szakmailag ellenőrzött edukációs oldalra vezet. Angliában egy évvel korábban indult ez a kezdeményezés, és amikor nálunk a budaörsi áruház felújításáról volt szó, akkor a vezérigazgató, Pálinkás Zsolt azt mondta: csináljuk meg ezt itthon is.
A menopauza-program mellett a kapcsolati erőszak is megjelent a vállalati érzékenyítő programjában. Hogyan függ ez össze?
Ha valamiről nem beszélünk, nem is tudunk rajta változtatni. A kollégák nem hagyják az ajtó előtt a saját életüket – a kapcsolati erőszak ugyanúgy velük van, mint a menstruáció vagy a menopauza. A szlovák Tescónál végzett kutatás megdöbbentő arányokat mutatott ki – a szlovák kollégák körében 17 százalékos érintettséget mértek –, nálunk egy hazai felmérés 43,8 százalékot, tehát több mint kétszer ennyit. Tavaly óta az érintetteknek egyhetes fizetett szabadságot biztosítunk, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel tréningezzük az áruházvezetőket, és éjjel-nappal elérhető ingyenes jogi, pénzügyi és pszichológiai tanácsadást működtetünk.
Összekapcsoljátok a Tesco Angyal Alapítvánnyal is?
Igen, az alapítvány hét éve létezik, krízishelyzetbe került kollégákat támogat. Több mint 2500 munkatárs havonta adományoz a saját béréből, ezt a Tesco minden alkalommal megduplázza. A legtöbb eset mögött egészségügyi krízis – leggyakrabban daganatos betegség – áll, de kapcsolati erőszak áldozatai is fordulnak hozzánk segítségért.
A menstruáció nem luxus, ez a szlogen, de milyen konkrét lépéseket tett az áruház?
A „Menstruáció nem luxus” nem kommunikációs szlogen.
Egy havi vérzést nem lehet kihagyni, mert éppen nem futja rá.
Két éve a saját márkás női intim higiéniai termékeink árát levittük annyival, amennyi nagyjából az áfatartalmuk – tehát a cég maga vállalta be ezt a veszteséget, nem egy állami áfacsökkentésre vártunk. Nagyon bíztam benne, hogy mások is követik ezt, de ez idáig nem történt meg. Sokkal szélesebb kört érint a menstruációs szegénység, mint elsőre gondolnánk – egyáltalán nem csak a halmozottan hátrányos helyzetűek problémája.
Volt egy 1000 fős reprezentatív kutatásunk, aminek az eredménye lesújtó volt: a válaszadók fele mondta azt, hogy előfordult vele, hogy anyagi okok miatt nem tudott megfelelő mennyiségben vagy minőségben menstruációs terméket vásárolni. Ezért van az, hogy nálunk a dolgozóknak, minden áruházban, a logisztikai központban és az irodában is ki van helyezve ingyenes, folyamatosan utántöltött tampon és betét minden női mosdóban – nem elsősorban vészhelyzetre, hanem hogy aki nem tudja megfizetni, az is folyamatosan hozzájusson.
Ha a negyvenes éveidben jársz, közel lehet ez az agyköddel járó állapot
Mi a következő lépés?
Szeretnék egy önálló menopauza-policyt, ami fekete-fehéren leírja ezeket a fajta kéréseket és lehetőségeket, hogy ne csak jóindulatú gyakorlat legyen, hanem leírt szabály. Ha ez le van írva, betartható és számonkérhető – nem múlik azon, hogy éppen kivel van dolga a kollégának. De ami már most a legnagyobb elismerés, hogy két éve egy belső kutatásunk szerint a válaszadók fele gondolja úgy, hogy a menopauza tabu a társadalomban, miközben több mint 60 százalék szerint nálunk, a Tescónál egyáltalán nem az – megérte belevágni.