Rieger Johanna

Rieger Johanna

újságíró, riporter, jógaoktató, női kör vezető, ayurvédikus konzulens

35 év szakmai tapasztalat
2 éve a Glamournál

Kiteljesedett karrierem volt már idáig is, és két kislány anyukája lehettem, akik most már fiatal nők. Megéltem a születés, szülés misztériumát, kreatív, csodálatos feladataim voltak, melyekről soha nem gondolom, hogy „munkának” lehet hívni, hiszen örömet adott, még ha a távolság meg is szépít néha helyzeteket.

A Magyar Televízió meghatározó kulturális műsoraiban dolgoztam 20 éven át. Később a Szépművészeti Múzéum és a Magyar Nemzeti Galéria online videókommunikációjának elindításában vettem részt 7 éven át. Művészeti filmeket rendeztem, forgattam, vágtam, riportokat készítettem – egy olyan időszakban, amikor a digitális művészeti tartalomgyártás még gyerekcipőben járt. Számtalan kiállítás videósaként, egyszemélyes multifunkcionális stábként sok szépségeket láttam, tehetséges művészeket, kurátorokat, restaurátorokat, múzeumpedagógusokat ismerhettem meg. Úgyhogy mondhatom: flowban voltam. A vizuális művészetek, zene és tánc világához mély szakmai és személyes kapcsolat fűz, a kortárs művészeti élet számos szereplőjével készítettem interjúkat.

A Glamour rendszeres szerzőjeként olyan témákban írok, melyek a nőket a legmélyebben érintik – őszintén, tabuk nélkül, gyógyító erővel. A médiában eltöltött több évtizedes tapasztalataim összeérnek a yoga, az önfejlesztés és a holisztikus szemlélet erejével. Az írás mellett megalapítottam a Johanna Yoga & Ayurveda integrált, Szomatikus módszerekkel, jógával, vezetett meditációval segítő vállalkozásomat, ami saját belső és szakmai átalakulásom lenyomata a longevity, happyaging jegyében.

Tanulmányok
Golden Rebirth konzulens Anahita Misztérium Iskola, 2025
IPHM (International Practitioners of Holistic Medicine) Certified Source Memory Healing™ konzulens, facilitátor, tanár Anahita Misztérium Iskola, 2025
Ayurvédikus tanulmányok, alapfokú aromaterepauta, hangtálterapeuta Horváth-Kovács Diána ayurvéda képzése, 2023
Női Jóga Samadhi Jógastúdió, 2021
Yin Jóga Samadhi Jógastúdió, 2020
Flow Jóga Fasciális alapokon Samadhi Jógastúdió, 2019
Hatha Jóga (200 órás, Yoga Alliance International Certified) Samadhi Jógastúdió, 2019
magyar nyelv és irodalom tanári és népművelői (ma: kulturális manager) Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanárképző Főiskola, 1991
Díjak
Cosmopolitan Magazin Te vagy a legjobb! díja Rieger Johannának 2001
Wanted Magazin Az év legjobb TV műsora „Zanzibár” 2001
Ifjúsági és Sportminisztérium Elismerő Oklevél „Zanzibár” 2001
Voltfólió Díj Voltfólió Díj – a legjobb kulturális magazin „Zanzibár” 2001
Kamera Hungária Kamera Hungária - a legjobb kulturális magazin „Zanzibár” 2001
Kamera Korrektúra Televíziós Fesztivál, Veszprém Legjobb kulturális műsor - A „Szemtanúk” A magyar fotográfia Londonban 2012

Legfrissebb cikkeim:

Ezzel a gyakorlatsorral bárki felülkerekedhet az új dolgoktól való félelmén Életmód

glamour plusz ikon Ezzel a gyakorlatsorral bárki felülkerekedhet az új dolgoktól való félelmén

Bébiszitterkedni utaztam ki, többször hazajöttem, de ma már Hollandia az otthonom Életmód

glamour plusz ikon Bébiszitterkedni utaztam ki, többször hazajöttem, de ma már Hollandia az otthonom

Szigorú terv nélkül, negyvenévesen kezdte újra életét Los Angelesben a magyar házaspár Életmód

glamour plusz ikon Szigorú terv nélkül, negyvenévesen kezdte újra életét Los Angelesben a magyar házaspár

Egyre többen próbálják ki ezt az ősi női rituálét, íme minden, amit a jóni gőzölésről tudni kell Életmód

glamour plusz ikon Egyre többen próbálják ki ezt az ősi női rituálét, íme minden, amit a jóni gőzölésről tudni kell

Gáborjáni Réka, Tarr Béla nevelt lánya: „Az ember nála nem menekülhetett a gondolkodás elől” Kultúra

glamour plusz ikon Gáborjáni Réka, Tarr Béla nevelt lánya: „Az ember nála nem menekülhetett a gondolkodás elől”

Az ATAO breathwork életmentő, ha felemészt a stressz – még a traumaoldásban is segít Életmód

Az ATAO breathwork életmentő, ha felemészt a stressz – még a traumaoldásban is segít