A kísérlet során arra kértek egyetemistákat, hogy fél órán át, egy kézzel pakoljanak faorsókat egy dobozba, majd amikor végeztek, a kísérletvezető kiürítette a dobozt, és előlröl kellett kezdeniük a feladatot. A következő fél óra pedig azzal telt, hogy fapeckeket kellett szintén csak egy kezüket használva elfordítaniuk. Az idő lejárta után a diákok egy része egy, míg a másik része húsz dollárral lett gazdagabb, illetve azt kérték tőlük a kísérletvezetők, hogy a következő résztvevőnek hazudják azt, hogy érdekes volt a feladat. Azonban, akik kevés pénzt kaptak, valóban élvezetesebbnek értékelték a kísérletet. Miért?
Ezeket láttad már?
Alapvető működésmódunkhoz tartozik, hogy mindent próbálunk megérteni, illetve az új információkat próbáljuk beilleszteni a már meglévő világképünkbe, és szeretnénk fenntartani magunk és mások számára is a látszatot, hogy értelmesen cselekszünk.
Ebből kifolyólag tehát azok, akik húsz dollárt kaptak, ők egyszerűen tudták, hogy a pénzért cserébe hazudtak, és ez a kis füllentés egyértelműen megért ennyit. De ki az, aki egy órán át ilyen unalmas dolgot csinál, és még hazudik is? Ez egyáltalán nem hangzana jól sem önmaga, sem mások számára. Ami viszont megtörtént, az megtörtént, az idő kerekét nem tudja visszafordítani, azonban megváltoztathatja a véleményét. Ha ugyanis kevés pénzt kapunk, ugyanakkor élvezzük, amit csinálunk, akkor máris megérte, hisz egyszerűen az élmény lesz a jutalom, nem pedig a fizettség.
Ez azért is érdekes, mert mindenki fejében az él, hogy a rossz munkát sok pénzzel lehet kompenzálni. A kísérlet szerint pedig nem, ugyanis kompenzálunk mi magunk, és elhisszük, hogy jó és fontos, amit teszünk.
Persze ez nem jelenti, hogy ne működne a pénz, mint motiváció, de nem ez az egyetlen, hisz mindig arra törekszünk, hogy az elménkben minél nagyobb legyen az összhang, minél egységesebbnek lássuk magunkat és a gondolkodásunkat.
