Az első hetekben a baba kifejezetten aktívan alszik, szuszog, mocorog, felriad, aztán megint elcsendesedik. A szülők pedig ugyanúgy lebegnek két állapot között: félig ébren, félig kimerülten, és főleg bizonytalanul. Előbb-utóbb pedig minden családban eljön az a pillanat, amikor hangosan is elhangzik a kérdés: velünk aludjon a baba?
Ezeket láttad már?
Az ember főemlős, és az alvás egyik legmarkánsabb jellemzője, hogy a szociális kontaktust a szerettünkkel alvás közben is fenntartjuk – magyarázza Bartha-Szabó Enikő baba- és kisgyermek-alvástanácsadó. Evolúciós szempontból ennek nagyon is praktikus oka volt: az utódgondozás, a ragadozók elleni védelem és a hőszabályozás. Ráadásul hordozott főemlősök vagyunk, vagyis a babában ősi ösztön, hogy a gondozóhoz tapadjon, mert ez volt a túlélés záloga. Ehhez hozzátartozik, hogy a csecsemők stresszrendszere éretlen, az önnyugtatás még nem úgy működik, mint felnőtteknél. De vajon mi a helyzet az együttalvással, és milyen hatással lehet ez a párkapcsolatunkra nézve?
Nem volt mindig ekkora divat a különalvás
„Az első években mi, szülők vagyunk a gyermek érzelemszabályozói. Ha a baba felébred, a megnyugváshoz és a visszaalváshoz gyakran szülői komfortra van szüksége, mert egyszerűen így van bekötve” – mondja Bartha-Szabó Enikő baba- és kisgyermek-alvástanácsadó. Ez azért is fontos, mert a modern nyugati világban erős kulturális üzenetek élnek arról, hogy „jó baba az, aki külön alszik”, miközben az alvástanácsadó szerint az együttalvás volt a sztenderd, és csupán az ipari forradalom óta tolódott előtérbe a szeparáció, és ez nagyon kevés idő ahhoz, hogy a genetikai örökségünket felülírja.
Mi számít együtt alvásnak?
Mielőtt tovább boncolgatnánk a fő kérdést, nézzük, hogy mikor is beszélünk együtt alvásról. A köznyelvben az együtt alvás automatikusan az egy ágyban alvással mosódik össze, holott helyette antropológiai kutatások szerint ennek több formája is létezik. Együtt alvásnak számít az is, ha a baba egy légtérben alszik a szülőkkel, de külön alvófelületen, vagy ha a szülői ágyhoz csatlakoztatott babaöbölben pihen, és természetesen idetartozhat az egy ágyban alvás is. Ezzel kapcsolatban jó tudni, hogy a jelenlegi ajánlások alapján minimum hat hónapos korig kifejezetten javasolt az egy légtérben alvás.
A leggyakoribb tévhit, amivel a tanácsadó is újra és újra találkozik, hogy ha egyszer „odaszoktatjuk” a babát magunk mellé, ez örökre így marad. Holott minden gyerekben előbb-utóbb megjelenik az igény a külön alvóhelyre, még ha a folyamat fokozatos is, és a három-négy-öt éves korosztályban előfordulhat, hogy a kisgyerek éjszaka vándorol.
Így változnak a vágyaink a 20-as, a 30-as és a 40-es éveinkben
Megöli az intimitást?
A párkapcsolati feszültség kérdésében Enikő szerint az a döntő különbség a családok között, hogy mennyire sikerül a gyerek születésével járó normatív krízist természetesként kezelni. A kicsi érkezése változásokat hoz, a változásokhoz alkalmazkodni kell. Ahol ez az alkalmazkodás nehezített, vagy a szülők nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy a baba előtti életvitelt fenntartsák, ott a feszültség könnyen lecsapódhat a párkapcsolatban, és ennek az együtt alvás csak egy területe lehet, nem feltétlenül a gyújtópontja.
„A probléma gyökere, hogy ma a családok nagyon magukra maradnak, miközben egy gyerek felneveléséhez tényleg gondoskodó falu kellene. Ha nincs megtartó közeg, könnyen kialakul egy kimerült szülőpáros, akik az alapvető szükségleteiket is nehezebben tudják kielégíteni, és idetartozik az intimitás is. Ahol van segítség, ahol van tehermentesítés, ott tapasztalatom szerint még akkor sem lesz hosszú távú párkapcsolati probléma, ha átmenetileg máshová helyeződik a fókusz. Rövid távon pedig valóban kell kreativitás és nyitottság, nem véletlenül született az a félig vicces, félig nagyon is beszédes mondás, miszerint sose ülj le együttalvó család kanapéjára.”
Mi lesz a szerelemmel a kisbaba mellett?
A Love Leads társalapítója, Cser Zita pszichológus hoz egy jól használható keretet. Robert J. Sternberg szerelemháromszög-elméletére hivatkozva kiemeli, hogy egy szerelmi kapcsolat három pilléren áll: az elköteleződésen, az intimitáson és a szenvedélyen.
Az elköteleződés a tudatos, kognitív láb, vagyis a döntés, hogy együtt vagyunk, együtt megoldjuk. Az intimitás az érzelmi láb, benne a megosztott belső tartalmakkal, a mély beszélgetésekkel, az összebújással és a találkozáskor adott puszival. Zita szerint ez a láb sérül az egyik legkönnyebben a szülőségben, de nem elsődlegesen az együtt alvás miatt. Sokkal inkább azért, mert a beszélgetések logisztikai egyeztetésekké egyszerűsödnek, a rohanásban elmaradnak az apró érintések, és kikopnak az egymáshoz intézett, kapcsolódást szolgáló kérdések.
A szenvedély pedig a fizikai pillér, a szexualitás és a vágy. Ebben valóban van szerepe annak, ha a baba a szülői ágyban van, ugyanakkor Zita szerint itt lép be a tudatos láb, az elköteleződés jelentősége, mert az a pár, amely rendszeresen képes döntést hozni a kapcsolat mellett, nagyobb eséllyel tud az új helyzethez alkalmazkodni.
„Minden kapcsolat egy folyamatosan változó rendszer, ami nem magától működik, hanem tudatosan működtetni kell. A benne lévő intimitás fennmaradása ugyanezen a tudatos törekvésnek az eredménye” – magyarázza a pszichológus, aki munkája során pontosan látja, hogy azokban a családokban, ahol a gyerek születése előtt is volt egyetértés a nevelési kérdésekben, illetve ahol mindkét fél válaszkészen tud alkalmazkodni a szülőség kihívásaihoz, ott az együtt alvás általában nem okoz eltávolodást. Ahol viszont romlani kezd a párkapcsolat minősége, és jelen van az együtt alvás is, ott a baba inkább bűnbak, tehát nem a valódi ok, csak a leglátványosabb magyarázat.
4 egyértelmű jel az első randin, hogy az igazi ül veled szemben
Zita kifejezetten óv attól a mintázattól, amikor az egyik szülő kiszorul a kanapéra, vendégszobába, matracra: szerinte ez sokszor veszélyesebb a kapcsolatra nézve, mint egy családi együtt alvás, mert ha a szülőpár eleve igényelné az együtt alvást, akkor a tartós szeparáció könnyen sérüléseket okoz.
