Első képek Emmáról!

2011.március.17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Emma Watson lesz a Lancome arca, de most el is csípték a csinos színésznőt és a kampány fotósát, Mario Testinót.

A világ egyik leghíresebb könyvesboltját, a Shakespeare and Company-t választották helyszínnek. Pózolás közben a színésznőnek még twitterezni is akadt ideje, ugyanis azonnal szét is kürtölte:It starts with an L and ends with an E. I'm sure you have guessed the new face of Lancome is me! :-) Vagyis L betűvel kezdődik, és e betűre végződik. Biztos vagyok benne, hogy már kitaláltátok, hogy én leszek a Lancome úja arca.

emma-watson-nagy02-d00009E556b48efdbab9d.jpg

Az elcsípett képeken láthatóan a sötét szem és a hangsúlyos ajakfestés sem maradt el, így alig várjuk már, hogy kiderüljön pontosan milyen termékek is kapcsolódnak majd a nevéhez. Ahogy a cég nemzetközi vezetője elmondta, igazán örülnek annak, hogy a fiatal generáció egyik legnagyobb csillagával dolgozhatnak együtt és őszintén remélik, hogy még frissebb és haladóbb szellemű lesz tőle a márka. Mindenképpen kövessétek Emmát a twitteren, ugyanis tényleg folyamatosan utalgat a kampányra.

emma-watson-nagy-d00009E546b9aae7ca435.jpg
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője