Ez történik a testeddel, ha nem iszol eleget napközben

Szponzorált tartalom

2025. március 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

„Amikor az ember új állást keres, számít rá, hogy kemény időszak elé néz – pont így történt velem is. De arra senki sem készített fel, hogy az önéletrajzok küldözgetése, a rengeteg interjú nemcsak az idegeimet, hanem az intimegészségemet is próbára teszi. A munkakeresés egyik tanulsága: mindig legyen nálad víz.” Hilda mesél kálváriájáról.

A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel hozzájárul a vizeletkiválasztó rendszer egészségéhez
A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel hozzájárul a vizeletkiválasztó rendszer egészségéhez
Fotó: Shutterstock

Hat évet dolgoztam egy munkahelyen, eleinte jól éreztem magam, de mostanában egyre rosszabb lett a helyzet. A cég folyamatosan átszervezett, a munkám mennyisége nőtt, a fizetésem ehhez képest egyáltalán nem. Amikor a főnököm azt is egyértelművé tette, hogy esélyem sincs az előre lépésre, két hét gondolkodás után eldöntöttem: munkahelyet váltok. Azt gondoltam, pár hét alatt találok valami jobbat. Fiatal vagyok, jól beszélek angolul, már szakmai tapasztalatom is van – de nagyot tévedtem.

Végtelennek tűnő, fárasztó körforgás

A következő hetek az állásinterjúk végtelennek tűnő körforgásában teltek. Rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat. Próbáltam a cégek „szája íze” szerint „tálalni” magam, szóval folyamatosan foglalkoztam is a szöveggel. Reggeltől estig e-maileket küldtem és e-mailekre válaszoltam, teszteket töltöttem ki, idegesen készültem az interjúkra. Az egyik nap egy kreatív ügynökségnél próbálkoztam, másnap egy multi HR-osztályán ültem, aztán meg egy startup vezetője „vizsgáztatott” – mindenhol más volt az elvárás, másképpen kellett teljesíteni. A bizonytalanság és az állandó nyomás szinte teljesen felemésztett.

Meglett a böjtje a nem ivásnak

A napokat reggel kávéval indítottam, napközben hol itt, hol ott kaptam be pár falatot – mire észbe kaptam, már este volt, és gyakran előfordult, hogy alig ittam valamit. A kevés folyadék, ami lecsúszott napközben, inkább ártott, mint használt: a kávé meg a koffeintartalmú energiaitalok elvonták a szervezetemből a vizet. Pisilni is alig jártam. A nem ivásnak meg is lett a böjtje: egyik reggel kellemetlen hasfájásra ébredtem, no meg arra, hogy azonnal a vécére kell rohannom. Aznap két interjúm lett volna, de nem tudtam elmenni: az égő, csípő érzés és a szinte folyamatos pisilési inger otthon marasztalt.

Miért történt ez pont velem?

Ma már tudom: a felfázás „talált meg”. A nőknél nagyon gyakori a hólyaghurut: a betegségért legtöbbször felelős E. coli könnyen bejuthat a végbél környékéről a viszonylag rövid húgycsőbe, majd a hólyagba. Amikor nem iszunk eleget, a vizelet besűrűsödik, és kevesebbszer ürül ki. A pangó vizelet tökéletes közeget teremt a kórokozóknak, amelyek a húgyhólyag falán megtapadva gyorsan elszaporodnak, és gyulladást okoznak.

HIRDETÉS
Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Víz nélkül egy lépést se!

Amíg otthon kúráltam magam, volt időm gondolkodni. Ha már az alapvető dolgokra – mondjuk a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelre – sem jut idő, az intő jel: valamit nem jól csinálsz. Azt hittem, ha nincs nagy hőség, kevesebb folyadék is elég lesz, de kiderült: azért, mert én nem éreztem a szomjúságot, a szervezetemnek még szüksége lett volna vízre. Amikor felírta a gyógyszert, az orvosom ugyanezt mondta: hidratálni minden évszakban kell. A megfelelő mennyiségű folyadékbevitel hozzájárul a vizeletkiválasztó rendszer egészségéhez, ezzel csökkenti a felfázás kockázatát. Pár napig elég pocsékul éreztem magam ahhoz, hogy ezt jól az eszembe véssem: a kényszerpihenő után úgy kezdtem újra az álláskeresést, hogy a hátizsákomból egyszer sem hiányzott a vízzel teli kulacsom.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)