18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

"Szinte minden együttlét után felfázásos tüneteim vannak - talán mégsem illünk össze?"

Szponzorált tartalom

2025. március 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

„A barátommal minden tökéletes, izzik közöttünk a szenvedély, de szinte minden együttlét után felfázásos tüneteim vannak. Talán mégsem illünk össze?” A harmincéves Fruzsina osztotta meg kétségeit.

Amikor új partnerrel találkozunk, kell egy kis idő, hogy a baktériumflórájával is „összeszokjunk”
Amikor új partnerrel találkozunk, kell egy kis idő, hogy a baktériumflórájával is „összeszokjunk”
Fotó: Shutterstock

„Két éve ért véget egy hosszú kapcsolatom: tizenegy év után, amikor gondolatban már az esküvőre készültem, a barátom lánykérés helyett váratlanul szakított velem. Magyarázat nélkül hagyott el, akkorát csalódtam, hogy sokáig nem is kerestem társat, utáltam minden pasit. Márkkal tök véletlenül, kutyasétáltatás közben találkoztam tavaly: a két eb pillanatok alatt összebarátkozott, mi sem állhattunk egymás mellett szótlanul.”

„Korábban nem volt ilyen problémám”

„Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ebből a kutyás sztoriból több is lehet, ha akarom. Ahogy mondani szokták, azonnal megvolt köztünk a kémia. Azért persze óvatos voltam, de a beszélgetések egyre mélyültek, néhány hónap után igazán közel kerültünk egymáshoz – eljutottunk az ágyig. Minden tökéletesen rendben lenne, de sajnos az együttlétek után gyakran vannak felfázásos tüneteim: állandóan vécére rohangálok, a pisiléskor igen kellemetlen az égő, csípő érzés, a hasam is sokszor görcsöl. Egyszerűen nem értem, mi lehet a baj, a korábbi kapcsolatomban nem volt ilyen problémám.”

HIRDETÉS
Fotó: Phytotec Hungária Bt.

Tipikusan női betegség

A felfázás, vagyis a hólyaghurut (cisztitisz) minden másodikunknál legalább egyszer biztosan előfordul, sokaknál pedig visszatérő problémaként jelentkezik. A felfázás hátterében baktériumfertőzés áll, az esetek 70-90 százalékában az E. coli a „ludas” a kialakulásában. Az E. coli ugyan természetesen megtalálható a bélrendszerben – de csak ott hasznos. Ha a végbél környékéről a húgycsőbe, onnan pedig a húgyhólyagba jut, rendkívül gyorsan elszaporodik és gyulladást okoz.

Össze kell „csiszolódni”

A szexuális együttlétek kifejezetten kedveznek a felfázásnak: mivel a hüvely, a végbél és a húgycső nyílása igen közel van egymáshoz, az aktussal járó mozgás megkönnyíti a kórokozók bejutását a húgycsőbe. Fruzsinánál is ez okozhatja a panaszokat: egy szakítást követő hosszabb szünet után az újra gyakori, intenzívebb együttlétek miatt irritálódhat a húgycső nyílása is, ami szintén növeli a fertőzés kockázatát. Ráadásul, amikor új partnerrel találkozunk, a szervezetünknek időre van szüksége, hogy „megszokja” az új társ mikroflóráját, ami mindenkinél egyedi. Előfordulhat, hogy amíg nem „csiszolódunk össze”, addig a testünk hevesebben, húgyúti fertőzéssel reagál az aktusok után.

Baj van, ha lúgossá válik a hüvelyflóra

A nemi váladék, az ejakulátum lúgos kémhatású, ami felboríthatja a hüvelyflóra egyensúlyát. Az egészséges hüvelyi pH enyhén savas, ez teszi alkalmassá arra, hogy védvonalként szolgáljon és gátolja a fertőzéseket okozó mikroorganizmusok szaporodását. Ha a savasság fenntartásáért felelős Lactobacillusok száma csökken, megnyílik az út a kórokozók előtt: nemcsak a hüvelyi problémák, de a húgyúti fertőzések kockázata is megnövekszik.

Mit tehetünk ellene?

Érdemes egy kis szünetet tartani, ha a gyakori együttlétek irritációt okoznak. A felfázás, azaz a hólyaghurut kialakulása megelőzhető, ha a partnerek az együttlétek előtt és után is odafigyelnek a higiénére – egy közös zuhanyozás akár kellemes ráhangolódás is lehet a szerelmeskedésre. A nők számára kihagyhatatlan, hogy az aktus után kiürítsék a hólyagot, ezzel a húgycsőbe jutott baktériumokat is távozásra bírhatják. Nem lehet elégszer elmondani azt sem, mennyire fontos a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása – ezzel nemcsak a megelőzést, de a gyógyulást is segíthetjük, ha mégis beüt a baj. A víz, a gyógyteák (csalán, mezei zsurló, aranyvessző, hibiszkusz stb.) fogyasztásával fokozzuk a vizeletürítést – a pangó vizelet ugyanis ideális közeget teremt a baktériumok szaporodásához. A fertőzést a gyógynövénytartalmú (tőzegáfonya, medveszőlőlevél) patikai készítmények is segíthetnek legyőzni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

HAIR az MVM Dome-ban: Látványos koncert és tánc-show Duda Évával és hazai sztárokkal

HAIR az MVM Dome-ban: Látványos koncert és tánc-show Duda Évával és hazai sztárokkal

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Ezt nem fogod elhinni: a vashiány a még a libidóra is hatással lehet (x)

Te is olyan tekintetre vágysz, mint a tündöklő Sydney Sweeney? - Ezekkel a sminktippekkel garantált a siker (x)

Te is olyan tekintetre vágysz, mint a tündöklő Sydney Sweeney? - Ezekkel a sminktippekkel garantált a siker (x)

3 meseszép európai város, ahová el kell utaznod tavasszal (x)

3 meseszép európai város, ahová el kell utaznod tavasszal (x)

Nőgyógyászati diagnosztika: mit vizsgál az orvos, és mit jelent az eredmény? (x)

Nőgyógyászati diagnosztika: mit vizsgál az orvos, és mit jelent az eredmény? (x)