Online ismerkedés okosan: tippek az intimegészség megtartásához
Szponzorált tartalom
Aki használt társkereső appot, tudja: ki lehet benne égni. Fáj a ghosting, idegőrlő a morzsaszórás, és egy idő után már nincs kedvünk elmenni egy újabb másfél órás randira, amelynek már az első percében tudjuk, hogy nem akarunk semmit a másiktól. Különösen nem valamilyen kellemetlen intimpanaszt okozó fertőzést.
Ezeket láttad már?
A 2010-es évek elején még elképesztően menő dolognak számított a Tinder: hirtelen egy húzásnyira került tőlünk a környék összes szinglije, és bármikor, bárkivel felvehettük a kapcsolatot. Természetesen azóta születtek arcpirítóan kellemetlen sztorik is – de a sikertörténetek sem ritkák. A mai harmincasok között sok olyan kisgyermekes házaspár van, akik valamilyen társkereső appnak köszönhetik egymást. Ugyanakkor legalább ugyanennyi ember mesélne megcsömörlöttséggel, fáradtsággal, kiábrándultsággal erről a világról.
Új szavakat is hozott ez a világ
A korábban ismeretlen – és a covid miatt elképesztő mértékben felfutott – (szex)partnerkereső appok világa teljesen új fogalmakat hozott magával, amelyek ma már a mindennapi közbeszéd részei.
- Ghosting: A match-ünk eltűnik a semmibe, nem ír vissza, és mi nem értjük, mi történt, mit csináltunk rosszul.
- Love bombing: A másik már az első randin a közös életünkről beszél. Sokszor nárcisztikus tendenciák állnak mögötte; tipikus red flag, ha a másik sokkal gyorsabban haladna előre, mint ahogy a kapcsolat indokolná.
- Catfishing: Hamis képek, filterek mögé bújó emberek. Olykor nem is létező személyekkel kerülünk érzelmi kapcsolatba. A ráébredés fájdalmas, de akár veszélyes is lehet, ha a bizalmunkkal rossz ember él vissza.
- Morzsaszórás: A beszélgetőtársunk eltűnik, majd újra felbukkan, érdeklődést mutat, de sosem lép tovább. Nem akar semmit, csak nyitva tartaná az ajtót.
- Komfortszex: Amikor nem is akarunk igazán semmit a másiktól, de nehéz nemet mondani. Félünk attól, hogy megbántjuk, vagy hogy elítél bennünket azért, mert nem vagyunk elég „lazák”. A korábbi generációknál még kérdéses volt, hogy baj-e, ha szex lesz az első randiból – ma sokszor már a nulladik találkozó végződik az ágyban, kérdés nélkül, forgatókönyvszerűen, rutinból.
És ha valami az emberi kapcsolatok halála, az a rutin. Az érzelem- és elköteleződésmentes, unott szex sokakban utólag szégyenérzetet, ürességet, sőt, akár kellemetlen testi tüneteket is hagy. És ez nem azért van, mert bármi baj lenne az alkalmi kapcsolatokkal önmagukban – hanem mert a szexualitás még mindig testi-lelki történés. Nem rendelhető szolgáltatás. Akkor sem, ha az appok világában néha annak tűnik.
A féktelenség veszélyei
Egy valamire tényleg jók ezek az appok: ha habzsolni akarjuk a partnereket. De ennek ára lehet. A gyors ismerkedés lelkileg is megterhelő – a testünkről nem is beszélve. Egy új partner ugyanis mindig hozza a saját intimflóráját (igen, orális szex esetén is), amelyhez a mi hüvelyflóránknak alkalmazkodnia kell. Ez még akkor is okozhat kellemetlenséget, ha mindkét fél egészséges. Egy egyszerű bakteriális hüvelyfertőzés éppúgy lehet az eredménye egy új viszonynak, mint egy elhúzódó, kellemetlen érzéssel járó irritáció.
És ha már kibillent az intimegyensúlyunk, könnyebben sebezhetővé válunk. Például a bakteriális vaginózis (BV) gyengíti a hüvely természetes védekezőképességét – így megnő a szexuális úton terjedő fertőzések, az STD-k kockázata is.
„Miért éreztem magam rosszul másnap?”
Alapvetően nincs baj a kalandokkal, ha azt mindkét fél szeretné, és egyik fél sem akar belőle többet. Az alkalmi szex is lehet felszabadító, örömteli és jó élmény. De csak akkor, ha valódi döntés áll mögötte – nem pedig kényszer, megfelelés, szorongás vagy magány. A testiség nem jár alanyi jogon egy találkáért cserébe, és nem kell magyarázkodnod, ha nincs hozzá kedved. A „nem” egy teljes, kerek mondat. A lényeg, hogy tudd, te mit szeretnél. Mert az appok világában sok minden gyorsan jön – de a valódi kapcsolódás és az önazonosság még mindig a legnagyobb érték.