Ezt tanította Diana hercegnő Vilmosnak Károly herceg félrelépése kapcsán

2017. augusztus 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig is tudtuk, hogy Diana hercegnő igazán mély kapcsolatot ápolt fiával, Vilmossal, és most, a nemrégiben debütált dokumentumfilmben még több titkos részletet árultak el a fiúk 20 éve elhunyt édesanyjukról. Többek között szóba került az is, miért ment tönkre szüleik házassága, és miért döntöttek a válás mellett.

Ezt tanította Diana hercegnő Vilmosnak Károly herceg félrelépése kapcsán
Fotó: Getty

A pletykák szerint mindkét fél hűtlen volt egymáshoz, azonban a herceg oldaláról egy konkrét szeretőről is tudunk, aki azóta a felesége lett. Camilla Parker-Bowles Károly korábbi barátnője volt, és Dianával való kapcsolata alatt újra bimbódzni kezdett a románc. Mikor a hercegnő ezt megneszelte, úgy döntött, nem fogja vissza magát: először egy születésnapi partin szólt be Camillának, majd egy TV interjún is nyíltan kijelentette, hogy végig hárman voltak a kapcsolatban.

Diana hercegnő
Fotó: rex/puzzlepix

Diana arról is beszámolt, mit mondott az akkor 13 éves Vilmosnak édesapja kapcsán:

"Ha találsz valakit az életben, akit szeretsz, foglalkoznod kell vele, küzdened kell érte. És ha olyan szerencsés vagy, hogy ő viszont szeret téged, vigyáznod kell a kapcsolatra"

A hercegnő azt is elárulta, a történtek ellenére sem akart elválni Károlytól, úgy gondolta, egy komoly beszélgetéssel is helyretehetnék a három év hosszú affér kérdését. Végül a királynő tett pontot az ügy végére, amikor levelében arra kérte a házaspárt, hogy mielőbb adják be a válópert.

Vilmos és Kate Middleton kapcsolatát nézve biztosak vagyunk benne, hogy a herceg megfogadta édesanyja tanácsait, hiszen ő valóban megbecsüli feleségét, és mindent megtesz a családjáért.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

Szégyellnivaló? Egyáltalán nem! Ha képtelen vagy megszabadulni a hüvelygombától, ez segíthet (x)

Szégyellnivaló? Egyáltalán nem! Ha képtelen vagy megszabadulni a hüvelygombától, ez segíthet (x)

5 tipp, hogy a nyár egyszerre legyen buli és pénzkereset (x)

5 tipp, hogy a nyár egyszerre legyen buli és pénzkereset (x)

Hihetetlen, de a túl sok cukor fogyasztás még erre is hatással lehet (x)

Hihetetlen, de a túl sok cukor fogyasztás még erre is hatással lehet (x)