5 úttörő női fotós, aki téged is inspirálni fog

2020.július.13.

A fotózás hiába egy nagyon fiatal művészeti ág, a nők számára eleinte éppen olyan nehéz volt az érvényesülés, mint az élet bármely területén, ami kívül esett a háztartáson és a gyermeknevelésen. Ennek ellenére szerencsére nagyon sok modern és merész gondolkodású nő találta meg a fotózásban azt az önkifejezési formát, amivel kivívták a társadalom, és igen, még a férfiak elismerését is.

Julia Margaret Cameron
Julia Margaret Cameron
Fotó: Getty Images

Ma már egészen csodálatos képeket készíthetünk a telefonunkkal is, nem is olyan régen azonban még komoly technikai felkészültséget igényelt egy-egy fotó elkészítése. Nem csupán a fényképezőgépet kellett jól ismerni, de az előhíváshoz, laboráláshoz is értenie kellett a fotósoknak. Ebben az összetett művészeti ágban nemcsak ezzel a sokoldalú tudással rendelkeztek a nők is, de egyedi látásmódjukkal képesek voltak megújítani, gazdagítani a fotózás történetét. Ezek a női művészek a mai napig arra inspirálnak, hogy merj hinni magadban, merd megmutatni a gondolataidat, azt, amit te fontosnak, érdekesnek, vagy értékesnek látsz a világban.

A Huawei Next Image nemzetközi mobilfotós versenye tökéletes alkalom arra, hogy valóban elő is rukkolj a te történeteddel, a te fotóddal. A Huawei Technologies három éve elindított megmérettetése időközben a világ legprofibb okostelefonos fotópályázatává nőtte ki magát. Inspirálódj ezeknek a női fotósoknak a bátorságából és szenvedélyéből, és nevezz te is!

Julia Margaret Cameron

A XIX. század második felében nem csupán a női, de úgy általában minden fotós unikálisnak számított. Az arisztokrata családból származó Julia Margaret Cameron 1863-ban, 48 évesen ajándékba kapott egy fényképezőgépet a lányától. Karrierje mindössze 11 évig tartott, de annyira lelkes és elszánt volt, hogy ilyen nyúlfarknyi idő alatt is beírta magát a fotótörténetbe. Nagyon sokat kísérletezett, és az elsők között volt, akik művészi kifejezőeszközként tekintettek a fotóra.

5 úttörő női fotós, aki téged is inspirálni fog
Fotó: Getty Images

Nagy hatással voltak rá a festők portréi, akiknek sokat tanulmányozta a képeit, azt a lebegő, misztikus hatást akarta elérni a képein, amelyet Raffaello Sanzio festményein csodált. Sok beállított, allegorikus portrét készített, és lényegében a soft focus, vagyis a lágyítás úttörőjének számított.

Charles Darwin
Charles Darwin
Fotó: Getty Images

Mivel kapcsolatban állt sok, a korában igazi hírességnek számító tudóssal, művésszel, nem csoda, hogy munkásságának másik nagyon értékes részének a róluk készített portrékat tartjuk. Ő készítette például Charles Darwin híres portréját is.

Tina Modotti

Tina Modotti
Tina Modotti
Fotó: Getty Images

Egy igazi zabolázhatatlan tehetség volt az olasz színésznő, modell és aktivista, aki elképesztően izgalmas életet élt, de kétségkívül fotósként alkotott örökké maradandó életművet. Már gyerekkorától kísértette a fotózás, hiszen a nagybátyjának Olaszországban fotóműhelye volt, ahol Tina sokszor megfordult.

Amikor 16 évesen Amerikába ment némafilmsztárként is hírnevet szerzett magának, de amikor találkozott az Edward Weston - Margrethe Mather fotóspárossal és a modelljük lett, egyre inkább foglalkoztatta, hogy ő is fotósként próbálja ki magát.

Tina Modotti fotója
Tina Modotti fotója
Fotó: Getty Images

Az avantgárd művészekkel kötött szoros kapcsolata a fotóin is visszaköszön. Elképesztő érzéke volt az apró, de nagyon kifejező részletekhez, és mexikói időszakának fotói művészi és társadalomtörténeti szempontból is értékesek. Barátnőjéről, Frida Khalóról készült fotói pedig a mai napig ikonikusak.

Imogen Cunningham

Imogen Cunningham
Imogen Cunningham
Fotó: Getty Images

Egy igazi megszállott művész volt, akinek a fotózás jelentette az életét. Az első fényképezőgépét 18 évesen vette magának, és annyira lenyűgözte a fotózás, hogy élete végéig szenvedélyesen fejlesztette magát. Azért tanult kémiát az egyetemen, hogy bővítse a tudását a fotólaborban, tanulmányutakon ismerkedett meg a fotózás újdonságaival.

Imongen Cunningham erős akaratú független nő volt, aki azért vált el a férjétől, mert amikor a Vanity Fair magazin felkérte fotózni, a férje nem akarta engedni, hogy egyedül, nélküle utazzon. Tudós fotográfus volt, aki minden műfajban kipróbálta magát, de a legemlékezetesebbek talán a virágokról, növényekről készült képei, amelyek páratlanul gyönyörűek.

Gerda Taro

Greta Taro
Greta Taro
Fotó: Getty Images

A náci Németországból Párizsba emigráló fiatal lány találkozott a magyar Friedmann Endrével, akinél fotózni tanult, az asszisztense lett, majd egy párt alkottak, és így született meg Robert Capa. A világhírű fotós ugyanis kezdetben a szerelmespárt jelentette, a kitalált amerikai fotós nevén eladott képek tetemes részét eleinte valójában nem Friedmann, hanem Taro készítette.

A spanyol polgárháborút is együtt kezdték dokumentálni, de közben Taro elutasította Capa házassági ajánlatát, és immár a saját neve alatt dolgozott tovább. Az első női fotós haditudósító volt, aki a munkája során vesztette életét a háborúban. Taro nem ismert félelmet, vérbeli újságíró, és érzékeny szemű fotós volt, akinek a képei azóta is feledhetetlenek.

Vivian Maier

Vivian Maier
Vivian Maier
Fotó: vivianmaier.com

Nincs talán a fotótörténetben még egy olyan elképesztő sztori, mint a New York-i dadáé. Vivian Maier egész életében egy egyszerű átlagos amerikai dadusként élt, már elmúlt nyolcvan éves, amikor néhány fotója egy műértő kezébe került. Amikor kiderült, hogy egy egészen kivételes tehetség járta fényképezőgépével évtizedeken át New York, valamint más nagyvárosok utcáit, és mindenki az ő fotóit csodálta, akkor Vivian Maier már nem élt.

Ekkor kezdődött azonban csak az igazi diadalmenete. A hagyatékában több, mint 150 ezer fotót találtak, amelyek feldolgozása még mindig nem teljes, ugyanakkor a képeiből rendezett kiállítások azóta körbejárták a világot. Maier érzékenysége megkapó, aligha lehet olyan eleven elcsent utcai pillanatokat találni, mint az övéi. A képei tele vannak szeretettel és kíváncsisággal, ráadásul a szelfi műfajában egészen virtuóz újító volt.

5 úttörő női fotós, aki téged is inspirálni fog
Fotó: vivianmaier.com

Jelentkezz, mutasd meg a tehetséged!

Harmadjára indult el a Huawei Technologies nemzetközi mobilfotós versenye. A pályázók különböző kategóriákban válhatnak 2020 legjobb okostelefon-fotósává, videósává. A három abszolút globális győztes tízezer dollárt és egy Huawei P40 Pro-t nyerhet. Az idei Next Image mobilfotó pályázatra 2020. július 31-ig lehet leadni a jelentkezéseket, a versenyre IDE KATTINTVA nevezhetsz.

A verseny részletei:

Összesen hat kategóriában nevezhetsz Huawei vagy Honor telefonnal készült fotókkal, videókkal. A Good Night, azaz Jó éjszakát kategória a sötét és annak különleges fényviszonyaira, a Hello Life, azaz Helló élet az élet mindennapi helyzeteire, a Near-Far, azaz a Közel és Távol kategória rejtett kincsekre, a Faces, azaz Arcok kategória a különleges portrékra, a Storyteller, azaz a Történetmesélő kategória pedig három-kilenc fotóból álló fotósorozatra fókuszál.

A nemzetközi verseny győztese 10 ezer dollárt és a HUAWEI legújabb csúcstelefonját, a P40 Pro-t nyeri, a különböző kategóriák legjobbjai pedig a telefon mellett ezer dolláros pénzjutalomban részesülnek. A nemzetközi elismerések mellett, a magyar HUAWEI Technologies hazai győztest is hirdet. A nemzetközi eredményeket szeptember közepén hirdetik ki, neves fotósokból álló szakmai zsűri választja ki a legjobbakat.

Készítsd el álmaid fotóját, pályázz te is a rangos versenyre kedvenc fotóddal, videóddal. Ki tudja, lehet, hogy a te telefonodban lapul 2020 egyik nyertes alkotása! Meglátod, hogy egy jól megörökített pillanat még közelebb repít az álmaidhoz.

Ez is érdekelhet

Horoszkóp: Így alakul a szerelmi életed 2022-ben a csillagok szerint

Horoszkóp: Így alakul a szerelmi életed 2022-ben a csillagok szerint

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: ma az érzelmi életed hullámzó lehet - január 22. szombat

Napi horoszkóp: ma az érzelmi életed hullámzó lehet - január 22. szombat

GLAMOUR Horoszkóp

Ezt hozza 2022-ben a Tigris éve a pénzzel, szerelemmel kapcsolatban

Ezt hozza 2022-ben a Tigris éve a pénzzel, szerelemmel kapcsolatban