7 dolog, amit tudnod kell, ha Izraelbe utazol

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Izrael ma már nagyon népszerű úti cél, ami nem is meglepő, ugyanis nagyon olcsón ki lehet fogni fapados repülőjegyeket budapesti indulással. Én személyszerint Eilatba utaztam, és most összegyűjtöttem nektek azokat a dolgokat, amikre érdemes odafigyelni.

Eilat, Izrael
Fotó: Shutterstock

1. Beutazás, kiutazás

Nagyon durva ellenőrzésre kell számítani, amikor belépsz az országba. Mi odafele 3 órát vártunk a reptéren, ahol különböző kérdéseket tettek fel a származásunkkal kapcsolatban. Az is érdekelte őket, hogy milyen eredetű a nevünk, és szüleink neve. Kifele azonban még keményebb volt az ellenőrzés, ott még a szennyeseinket is átnézték. Körülbelül 4 ellenőrzési ponton kellett áthaladni, ez is igénybe vett több órát. Számítani kell arra, hogy korábbi utazásaidról kérdeznek, illetve ha többen mentek, hogy mikor kezdtétek el szervezi az utazást, miért jöttetek, stb. Vízum nem kell a belépéshez, útlevél viszont igen.

2. Reptérről Eilatba

3. Az árak

4. Közelekedés

Bár sokan autót bérelnek, mi inkább túrákra fizettünk be. Eilat nagyon kicsi város, ezért ott gyalog minden elérhető. A közelben lévő látványosságok (Timna Park, Red Canyon) busszal is könnyen megközelíthetők, így sokkal olcsóbban kijön egy kirándulás. A túráknak azonban nagy előnye van, ugyanis tényleg nagyon sok infót meg lehet tudni az adott nevezetességekről.

Nem kell többet aggódnod: ezeket a beauty termékeket mind felviheted a repülőre

Nem kell többet aggódnod: ezeket a beauty termékeket mind felviheted a repülőre

5. Nevezetességek

Izraelben nagyon sok mindent érdemes megnézni, azonban idő hiánya miatt mi nem tudtunk elmenni Jeruzsálembe. Nem kell aggódni amennyiben te is csak pár napra mész Eilatba, program van bőven:

Timna Park: Egy gyönyörű nemzeti park, ami elképesztő látványt kínál. A parkon belül is nagyon sok nevezetesség van, de amennyiben túrára fizetsz be, a legnagyobbakhoz elvisznek. A belépő 44 NIS, ami körülbelül 3300 forint.

Red Canyon: A Red Canyon nevéből is lehet sejteni, hogy nagyon hasonló az USA-ban található Grand Canyonhoz. Nagyon népszerű úti cél, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető.

Red Canyon
Fotó: Shutterstock

Dolphin Reef: Mi ide nem látogattunk el, mert mások lebeszéltek róla, azonban a delfinimádóknak kötelező! Nagyon érdekes hely, ugyanis itt a delfinek nincsenek elzárva, hanem csak etetik őket a gondozók és szabadon ki-beúszkálhatnak a tengerbe, emiatt az emberekhez nagyon közel úsznak. Lehet velük merülni is plusz pénzért, azonban mivel ez egy strandon van, a belépőért cserébe csak nézheted őket. A strandbelépő ára 64 NIS, körülbelül 4800 forint.

Dophin Reef - Eilat
Fotó: Shutterstock

6. Strand

Fotó: Shutterstock

Érdemes elmenni könnyűbúvárkodni, ugyanis nagyon szépek a korallzátonyok. Több strand is van Eilatban, ezek általában ingyenesek. A Vörös-tenger szép, tiszta, szinte egész évben lehet fürdeni benne.

7. Időjárás

Eilatban nyáron nagyon meleg van, ilyenkor nem ajánlott az utazás. A legkellemesebb idő szeptember-októberben, április-júniusban van. A hőmérséklet egyébként 15 fok alá nem igazán süllyed egyáltalán, így kirándulni bármikor lehet menni. Csapadék csak néhány napon esik egy évben.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Emma Watson meztelen felsőtesttel ünnepelte a születésnapját

Emma Watson meztelen felsőtesttel ünnepelte a születésnapját

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)