A Budapest Bike Maffia új filmje megható és elgondolkodtató
A Budapest Bike Maffia Szállóige 2 című filmje már közel tízezer megtekintést ért el, és minden ötödik néző megosztja. Egy szívszorító és mégis felemelő alkotás, amely egy Ufó szemszögéből mutatja be a budapesti hajléktalanszállók lakóinak életét. A film azt a kérdést járja körül, mit is jelent embernek lenni, és a válaszok egyszerre meghatóak, bölcsek és elgondolkodtatók.
Ezeket láttad már?
Szállóige – ez a szó nemcsak a film címében jelenik meg, hanem magával ragadó üzenetként is hat. A Budapest Bike Maffia és a Rewind Creative Agency együttműködésében született film nemcsak karácsonyi könnyfakasztó mozi, hanem egy olyan alkotás, amely garantáltan szemléletet formál. Ahogyan Havasi Zoltán, a BBM alapítója fogalmazott: „Ez a film attól nagyszerű, hogy az én fejemben tettek rendet azok az emberek, akik beszélnek.”
Mit jelent embernek lenni?
A film az Ufó karakterén keresztül vezet el minket a hajléktalanszállók világába, ahol nemcsak a lakók mindennapjaiba, hanem a lelkükbe is bepillanthatunk. Megismerhetjük Danit, aki egykori „lázadó kis hülyegyerekként” most elképesztő éleslátással beszél a klímaváltozásról és a fenntarthatóságról, miközben életének tragédiái ott vibrálnak minden szavában. Találkozunk Péterrel, akinek Sinkovits Imrét idéző baritonja és a tavaszi virágzás szépségéről szóló gondolatai mosolyt csalnak az arcunkra, még akkor is, ha közben a Földet „elátkozott helynek” nevezi.
A film nemcsak embereket mutat be, hanem élettörténeteket, amelyekhez talán első ránézésre nehéz kapcsolódni, de a megszólalók őszintesége és közvetlensége hamar lebontja a falakat. A köldök értelmét boncolgató kérdésektől kezdve egészen odáig, hogy mit kérnének az Ufótól, ha bármit kérhetnének, ezek a történetek arra késztetnek, hogy magunkat is újragondoljuk.
Ez lett 2024 szava: rémisztő és félelmetes, amire felhívja a figyelmet
Sztereotípiák helyett megértés
A Szállóige célja nem pusztán az, hogy bemutassa a hajléktalan emberek életét, hanem hogy változtasson a közönség hozzáállásán. Ahogyan Vida Gusztáv, a film rendezője fogalmazott: „Olyan anyag született, ami elemeiben bontja le a sztereotípiákat a hajléktalanságról.” A film nemcsak a diákokat, hanem minden nézőt arra késztet, hogy elgondolkodjon: mit is jelent embernek lenni, és hogyan értékelhetjük az élet apró szépségeit.
Ez az alkotás nem szocio-riport, de nem is bulvár – annál sokkal több. Egy olyan mozi, amely a nehéz sorsok mellett a reményről és az emberségről szól. Egy film, amely garantáltan nem hagy hidegen, és amely után máshogy nézel majd a világra, de legfőképpen önmagadra. Ne hagyd ki, mert ezekért a válaszokért is érdemes megnézni a Szállóige 2-t!