Babavárás szabadon: tippek, hogy a várandósság ideje nyugodtabb lehessen

Hirdetés

2022. március 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A babavárás minden pár életében egy csodálatos szakasz. Kilenc hónap várakozás után pedig egy új és örömteli élet veszi kezdetét, amire érdemes már jó előre felkészülni. Ahogy közeledik a kicsi születésének napja, annál jobban tornyosulnak a fejünk fölött a feladatok, és a legapróbb dolgot is sokkal nagyobbnak látjuk, mint amekkora valójában. Ezért az igazán fontos feladatokat ne hagyjuk az utolsó hetekre, hogy valóban nyugodtan telhessen ez a szép időszak.

Mit érdemes előre megtervezni, ha babát vársz?
Mit érdemes előre megtervezni, ha babát vársz?
Fotó: Hitelnet.hu

Érdemes akár már a babatervezés pillanatától kezdve körbejárni a lehetőségeinket, és mérlegelni a feladatokat, hogy minél harmonikusabb időszaknak nézzünk elébe. Vizsgáljuk meg, hogy mi mindent tehetünk azért, hogy mindez megvalósuljon. Természetes, hogy a babavárás első percétől fogva átkapcsolunk egy tudatosabb életmódra, aminek része a testi és a lelki egyensúly megteremtése is, hiszen a legfontosabb a kismama épsége, amihez az alábbiakat érdemes betartani és megteremteni.

Egészséges életmód kialakítása

A fogantatás pillanatától már nemcsak a saját testünkért, de a baba fejlődéséért is felelősek vagyunk, ezért fokozottan oda kell figyelni az egészségünkre. Az egészséges életmód alappillére a megfelelő táplálkozás kialakítása, ha eddig nem tettük, akkor innentől sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a kellő tápanyagbevitelre, és a vitaminok, ásványi anyagok pótlására. Emellett érdemes megtalálni azt a mozgásformát, amivel fitt kismamák maradhatunk – persze mindezt javasolt a nőgyógyászunkkal is egyeztetni. Amennyiben a terhesség előtt is sportoltunk, általában lehet azt folytatni, ellenkező esetben pedig javasolt kifejezetten kismamáknak kialakított csoportos órákra eljárni.

Elmaradt szűrővizsgálatok pótlása

Szintén az egészséges életmód része, hogy olykor ellátogatunk egy-egy kivizsgálásra. Ez terhesség előtt is javasolt, viszont a fogantatás után érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni rá. Javasolt általános vérvizsgálatot kérni az orvosunktól, melyből kiderülhet, ha valamilyen hiánybetegség küszöbén állunk, ilyen lehet például a vashiány. De a fogorvos meglátogatása sem elvetendő ötlet, hiszen egyes fogíny betegségek akár koraszüléshez is vezethetnek, amit a megfelelő szűrővizsgálattal könnyen megelőzhetünk. Illetve azt talán mondani sem kell, hogy olyan nőgyógyászt keressünk, akiben megbízunk és biztosan végig tudja vinni velünk a kilenc hónapot.

A lelki nyugalom elérése

A fizikai egészségen túl a lelki nyugalom is legalább annyira fontos, nemcsak a kismama, de az egész család számára. Vannak nők, akik anyának születtek és egy pillanatig sem ijednek meg a feladattól, viszont gyakran arra is időt kell szánni, hogy a kismama hozzászokjon az anyaság és a rá váró felelősség gondolatához, ami egyszerre lehet csodálatos és rémisztő. Ebben az időszakban különösen fontos a család, de főleg az édesapa támogatása. Emellett a mozgás a lelki béke megteremtésében is segítség lehet, illetve, ha gondoskodunk már a babatervezés első percétől az anyagi biztonságról.

Az anyagi biztonság megteremtése

Minden szülő vágya, hogy teljes mértékben megadhasson mindent a gyermekének, ami a biztonságos otthon megteremtésével kezdődik. Sok fiatal pár vág bele a családalapításba és az otthonvásárlásba egyszerre. Ehhez érdemes előre felmérni a lehetőségeinket, mérlegelni a felvehető támogatásokat, és igénybe venni, amire csak lehetőségünk van. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény, azaz a CSOK feltételei igen kedvezőek, így megfelelő utánajárás után érdemes ezen is elgondolkodni. Nem véletlen, hogy az elmúlt évek legnépszerűbb hitelének számít.

A CSOK esetében egy vissza nem térítendő állami támogatásról beszélünk, mely 2015 július óta érhető el a családok számára különböző összeghatárokkal, attól függően, hogy hány gyereket szeretne a pár vállalni. A támogatás egészen 600 ezer forinttól 10 millió forintig igényelhető, amennyiben teljesítésre kerülnek a szerződésben leírt feltételek, amelyeket a tervezett és már meglévő gyermekek számán túl befolyásol, hogy új lakás vásárlására tervezzük felhasználni a kapott összeget, esetleg használt lakást néztünk ki, vagy meglévő lakásunkat szeretnénk bővíteni.

A megfelelő felkészülés a harmonikus babavárás alapja, így nem érdemes halogatni azt. Ahogy megfogalmazódik a babatervezés gondolata, javasolt tájékozódni, és időben benyújtani minden szükséges igénylést, illetve törődni azzal is, hogy valóban nyugodt és egészséges környezetbe érkezzen a kicsi.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

54 éves lett Mária dán királyné, álomszép portré készült az uralkodó feleségéről

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)