Budapesten élvezhetjük Európa egyik legszebb karácsonyi vásárát! Dukai Regina már teljesen ráhangolódott az ünnepre!

2017. december 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A European Best Destination által szervezett közönségszavazásokon már több mint 1,3 millió ember szavazott, és választotta meg többek között az öreg kontinens legjobb adventi vásárait is. A top 10-be egy magyar helyszín és rendezvény, a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál is bekerült.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál hetedik alkalommal, már mint Európa egyik legjobb karácsonyi vására nyitott meg november utolsó hétvégéjén. A brüsszeli székhelyű, független European Best Destinations utazási portál szavazói a tavalyi tapasztalataik alapján választották ki a kontinens legjobb karácsonyi vásárait, amelyek között ez a budapesti helyszín a 9. helyen végzett 2017-ben. Ugyanebben az évben a legjobb európai úti cél Porto, a legjobb síterep Alpe d'Huez lett, a legjobb karácsonyi vásár pedig egy zágrábi rendezvény lett.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál jó eséllyel pályázik rá, hogy jövőre is az élmezőnyben maradjon, és nemcsak azért, mert a 2018-as listán egyedüli magyar aspiránsként szerepel a húsz jelölt között, hanem azért is, mert sok újítással készült a félmilliónál is több látogató fogadására.

Még a karácsonyi vásárok olyan elengedhetetlen kellékét is igyekeztek "megújítani", mint a forralt bor, így a Szent István téren alacsony glikémiás indexű változata is kapható ennek az italnak, azaz a cukorbetegek is bátrabban fogyaszthatnak belőle. A szervezők fontosnak tartják, hogy a gyerekeknek épített korcsolyapálya ne hagyományos jégborítású legyen, mert annak üzemben tartása rengeteg energiát emésztene, helyette egy időjárástól függetlenül használható felületet hoznak létre a tér közepén. Itt tör az ég felé az a gigantikus karácsonyfa, ami csak nevében "fa", hiszen egy fenyőt sem kellett kivágni érte. A vásár fegyelmezett hulladékkezeléssel és a vendéglátásban használt környezetbarát anyagokkal járul hozzá a fenntartható Budapesthez, illetve szeretné az ország kulturális értékeire is ráirányítani az ide látogató turisták figyelmét, így megjelenést biztosít színházaknak és turisztikai szempontból fontos helyszíneknek.

Hogy Budapest belvárosának karácsonyi rendezvénye a 2018-as megmérettetésen jó helyezést érhessen el, ahhoz december 1-étől tíz napon át bárki hozzájárulhat. Csak egy szavazatot kell leadni ezen az oldalon: www.christmas.ebdest.in

Dukai Regina köztudottan imádja a karácsony, így minden alkalmat megragad ebben az időszakban, hogy teljes mértékben átélhesse az ünnep csodáit. Nem is meglepő, hogy ennek érdekében minden évben többször ellátogat a Bazilikához!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Fontos bejelentés érkezett a palotától Katalin hercegnével kapcsolatban: megerősítették, amiben mindenki reménykedett

Fontos bejelentés érkezett a palotától Katalin hercegnével kapcsolatban: megerősítették, amiben mindenki reménykedett

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

7 aranyat érő tanács, ha végre jól akarsz aludni (x)

7 aranyat érő tanács, ha végre jól akarsz aludni (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

Íme 10+1 hasznos tipp a pollenszezonra, amiért nagyon hálás leszel (x)

Segít a fogamzásgátló a menstruációs tüneteken, vagy nem? (x)

Segít a fogamzásgátló a menstruációs tüneteken, vagy nem? (x)