Cserbik Rita festőművész: „Ha nem nyitunk az emberek felé, akkor nincs kortárs!”
Cserbik Rita számára a festészet nem magányos, műtermi gyakorlat, hanem élő, lüktető párbeszéd az alkotó és a befogadók között. Szó szerint! Az absztrakt festőművész számtalan offline eseményt szervezett az elmúlt fél évben, mindeközben azt kutatta, hogyan hatnak egymásra a különböző emberek, történetek és szinergiák a térben. Festészetében a kapcsolódás korántsem mellékszál, hanem alkotói alapállás. Hite szerint enélkül sem kortárs művészet, sem közösség nem létezhet!
Ezeket láttad már?
Interjúnkban – többek között – arról mesélt, miért tartja fontosnak az offline kapcsolódásokat a digitális világban, hogyan vált sokszínű közössége az alkotói munkássága forrásává, de azt is megosztotta velünk, ezek hatására milyen jellegű felfedezésekre jutott önmagával és a határaival kapcsolatban.
Az utóbbi időben mottóddá vált a „Keep your eyes and heart open” mondat. Miért tartod fontosnak felhívni az emberek figyelmét arra, hogy tartsák nyitva a szemüket és a szívüket?
A gondolat nem teljesen az enyém: a magja Shepard Fairey (az OBEY Giant alapítója, – a szerk.) származik. Shepard-del néhány évvel ezelőtt személyesen, a stúdió kiállitásán találkoztam, Los Angelesben. A The Broad látogatása után érkeztem meg hozzá, a hónom alatt egy olyan könyvvel, amely elismert alkotók fontos gondolatait összegezte.
A megnyitó és egy rövid eszmecsere után megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék hazavinni „belőle” valamit, így megkérdeztem tőle, ha ő is szerepelne ebben a kötetben, milyen mondattal engedne utamra engem, aki most kezd igazából bemutatkozni? Elgondolkodott, és azt felelte: „Keep your eyes and mind open!” (Tartsd nyitva a szemed és az elméd, – a szerk.)
Az előző stúdióm (Rita 2025 nagy részében a Március 15-e téren alkotott egy pop-up térben, – a szerk.) egyik eseményét követően valaki ugyanezt a kérdést tette fel nekem. Szinte gondolkodás nélkül röppent ki belőlem Shepard mondatának magamra szabott változata. A szem az érzékelés legfontosabb szerve. Művészként mindenkit arra biztatok, hogy figyelmesen járjon-keljen a világban (én magam is konstansan ezt teszem, hiszen a látottakból is bőven merítek ihletet), ugyanakkor az „elme” helyett én sokkal inkább a szívre helyezem a hangsúlyt. A dobbanás érzése és a nyitott szívvel való hozzáállás, közös lüktetés számomra az igazán felemelő és abszolút érték. A lényeg!
Szűcs Luca: „A sport megtanította tisztelni a testemet”
Mindig is jellemző volt rád ez a fajta nyitott szemlélet, amire a hozzád látogatókat is biztatod?
Úgy hiszem, már gyerekként is ilyen voltam. Mindig fontosak voltak számomra a gesztusok, de ezalatt nem az ajándékozásra gondolok... Jobban izgatott, hogy amikor én lephetem meg szeretteimet, végre megpuszilhatom, megölelhetem őket, és ennek együtt tudunk örülni!
Mostanra kristálytisztán látszik, hogy a festészetben is ehhez hasonló alap-összefüggéseket kutatok és vizsgálok. Az alkotásban a deduktív hozzáállást választottam: az általánosból jutok el a különleges, egyedi formáig. Absztrahálás. Nem a nagy univerzumban kutatok, hanem saját univerzum kísérleteket végzek! Hiszem, hogy az egység a tökéletes abszolútum, de rengeteg lelkiismeretes gyakorlás vezet közel a forráshoz. Nem is lehetne ennél egyszerűbb az egyenlet! Mostanra megvannak azok a sajátos „statementjeim”, amelyek főképp a közösségi kapcsolódásokból bontakoztak ki. Ez is egy ilyen!
Ha már közösségi kapcsolódások! Összeszámoltam, hogy tavaly szeptembertől év végéig összesen 13 eseményt szerveztél a Március 15-e téren lévő pop-up műhelyedben. Miket merítettél a közösségi együttlétekből, és hogyan jelennek meg ezek a kapcsolódások a műveidben?
Amikor a Bodó Galériától megtudtam, hogy van egy szabad, kihasználatlan tér a Március 15-e téren, nem tudtam megállni, hogy ne pillantsak be a hatalmas üveg ablakokon. Azonnal az ugrott be, hogy amíg ott alkothatok, addig a tér adottságaival és benne zajló, általános történésekkel szeretnék foglalkozni! Rögtön megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék egy monumentális festményt megalkotni, – hiszen a tér szinte megkívánja: ez lett az Unseen Zygo - A még nem látott találkozások című alkotás.
Már az első házibuli alkalmával elkezdtem megfigyelni a résztvevőket, kiben-mi kezd el munkálkodni a találkozások alkalmával, különösen annak tudatában, hogy rengeteg féle karakter sodródott össze! Az eseményekkel párhuzamosan alkottam: a térben lévő állandó találkozások voltak az inspirációs forrásaim. Mondhatni az univerzum találkozások és robbanások! (Nevet.) Az Unseen Zygo tehát arról ad tanúbizonyságot, miszerint nagyon is tudnak egymás mellett működni különc, ragyogó elméjű emberek, mi több, hatnak egymásra, és ezek kölcsönhatása valami egészen különlegeset dob ki. Lényegében az egész kép rólunk szól!
Örültem, hogy ebben a térben meg tudtunk szabadulni attól a narratívától, ami ma mindent besző. Őszintén szólva elegem van abból, hogy mindenki „rá van feszülve” a traumák megfejtésére, arra, hogy a fájdalomból vagy az elviselhetetlenből „kell” alkotni. Én a boldogság frekvenciáival dolgozom.
Abból a színes hangulatból, amit a befogadókkal, mint közösséggel együtt hozunk létre, és később vissza tudok nyúlni hozzá, építkezni belőle. Rájöttem, hogy másokat és engem is ez frissit, feloldoz a mindennapok általános terhe alól. A művészet nem reményt ad? Akár idealizálva, de utat mutat! A közösségi események óriási munícióval láttak el, azzal együtt, hogy idő közben persze feltettem magamnak a kérdést, vajon mennyire a lételemem (hosszú távon) ez a fajta durván pezsgő lét?
Feller Adrienne: „A nők jól-léte nem luxus, hanem alapvetés”
Mire jutottál?
Rájöttem, hogy a közösségi kapcsolódásokat nem tudnám, és nem is szeretném kivonni a munkásságomból. Ugyanakkor beláttam, hogy nem tudnám örökké folytatni a folyamatos bemutatkozást, az állandó „kifelé levést”. Természetesen a továbbiakban is szeretném megosztani az alkotói munkásságomat a közönséggel, de az új stúdiómban már nyugodtabb körülmények között (így például kávézós délutánok keretein belül) szeretném megtenni.
Milyen karakterek találkoztak egymással ebben a térben?
Az elmúlt időszakban – rendkívül organikusan – kialakult körülöttem egy közösség: kiállítók, látogatók, kreatív arcok, az ő barátaik, és azok barátai, akikkel közösen „rezgünk, dobbanunk”. Csodálatos, hogy mire is képes az alkotói lét! Ezentúl a Március 15-e-téri pop-up tér egy óriási lehetőség volt arra nézve, hogy olyanokhoz is eljusson az alkotói munkásságom, akik eddig nem tudták, hogyan kellene kapcsolódni a művészethez. Rendkívül hálás vagyok ezért!
Házigazdaként és alkotóként mennyire érzed a felelősségét ezeknek az eseményeknek?
Felelősség a művészet egészén belül egy olyan terepen szerepet vállalni, mint a festőművészet. Az pedig megint egy külön történet, hogy miként lehet azt újragondolni úgy, hogy az ne hasson „push”-nak! Legyen szó akár egy eseményről, akár egy együttműködésről, amely új vagy más szintre emeli a festészeti kísérleteket.
Pálmai Anna és Huszár Henrik visszaadta a szerelembe vetett hitünket, módszerüket mindannyiunknak meg kellene tanulnunk
Ugyanakkor – és lehet, hogy ez felelőtlenség részemről – nem gondoltam túl ezeket az eseményeket, mégis szerintem pont ennek köszönhető a sikerük is. Egyszerűen csak arra voltam kíváncsi, ki-hogyan érzi magát. Ugyanúgy, mint kiskoromban, amikor rajzoltam valamit, megmutattam a szüleimnek, és azt fürkésztem, vajon megcsókolják-e egymást örömükben.
Alkotóként pedig hiszem, hogy ki kell lépni a műtermi némaságból!
Nekem sem volt egyszerű, de az eseményeknek hála ráébredtem arra, hogy nagyon sok embert érdekel az, amit alkotókként végzünk, feltéve, ha nyitottan és érthetően artikuláljuk. Mert ha nem nyitunk, akkor mégis miről beszélünk? Akkor nincs kortárs! Ezzel az elhivatottsággal és felelősségtudattal végzem a dolgom nap mint nap.
Együttműködések terén mi a Cserbik Rita-policy?
Csak olyan partnerkapcsolatokba megyek bele, amelyeknél úgy érzem, valóban partnerek vagyunk egy gondolatiságban, ezáltal pedig egészen különleges (közeli vagy tényleges) művészeti produktum jöhet létre. Az elmúlt években – többek között – táskákon, telefontokokon, de még pizzás dobozokon is kísérleteztem a festőművészet eszközeivel (Rita a Mittersisters-, a Mobilfox és a Moto Pizza brandekkel dolgozott együtt, – a szerk.), de például tavaly év végén fantasztikus kezdeményezés indult el egy teljesen profán gondolatból.
Al Ghaoui Hesna: „Az empátia lesz a túlélés záloga a jövőben”
Mi volt ez a gondolat?
Valamelyik nap azon agyaltam a stúdióban, hogy szuper lenne összehozni egy igazi kávézós kultúr eseményt, viszont nem tudtam, hogyan fizethetném ki ennyi ember kávéját. (Nevet.) Megosztottam a dilemmámat a barátaimmal, többek között Schneider Ágival, a Bespoke Agency egyik alapítójával, aki partnerként szinte azonnal beleállt a kérdésbe, mondván, van egy jó ötlete. Pár nap múlva felhívott telefonon Gyuga Áron, a Herz New York Coffee társalapitója, majd a meetingre behozott a stúdiómba néhány kávés dobozt.
Tudni kell rólam, hogy bárki bármivel is érkezik hozzám, az egy órán belül biztos, hogy festékes lesz!
(Nevet.) Ránéztem a csupasz dobozokra, és azonnal elindult valami a fejemben! Hozzányúltam ecsettel, megfújtam spray-vel, más anyagokat is rádobtam, és egyszer csak kikerült a kezem alól az a kávésdoboz, amely végeredményben a közös gondolkodásunk gyümölcse és ma már kereskedelmi forgalomban is kapható. Sokkal több lett a vége, mint egyetlen kultúr esemény. Kezdeményezés, felhívás és közösségi gesztus! Igazi érték!
Megtaláltak már olyasvalamivel, amit vissza kellett utasítanod?
Édesapám mindig azt mondta, hogy ne próbáljam meg túlfogalmazni azt, ami önmagában is abszolút. A legegyszerűbb, ezzel együtt legtisztább dolgok (így például az együttműködések) sosem nagy csinnadrattából válnak ki, hanem csendes elmélkedésekből vagy közös gondolkodásokból. Az együttműködések kapcsán ezt az elvet tartom irányadónak!
Természetesen voltak már olyan felkérések, amelyeket vissza kellett utasítanom, mert egyszerűen „kidobta magát” a történet. (Hamar kisült, hogy a szervezőkkel nem voltunk kompatibilisek egymással.) Korán elhatároztam: nem fogok olyasmiben részt venni, ami nem a művészetért van. Számomra ezeknek az együttműködéseknek pont az a lényege, hogy mindenki hétköznapi ember számára is érzékelhetővé és elérhetővé váljon – például a kávé kapcsán – a művészet!
Nem a féltés védi meg a gyerekeket, hanem a tudás
Mennyire volt számodra megterhelő az elmúlt fél év?
Tény, hogy nehéz volt egy-egy esemény flow-jából visszajönni. Ugyanakkor sokkal tudatosabbá és erősebbé váltam. Nemcsak a magam (hiszen itt már korántsem csak rólam van szó), hanem a festmények szempontjából is, amelyek mostanra teljesen átvették főszerepet. Igyekszem egyengetni a sorsukat, mind galériák, események, vagy közösségi együttműködések segítségével!
Nagy változások várhatók mostanság nálad, hiszen január végén elköltözöl az eddigi stúdiódból. Hogy állsz a változáshoz?
Valójában két fronton is költözködésben vagyok. A stúdió és én magam is Budára költözünk, a Bartók Béla út közvetlen szomszédságába. Három éve a pesti dzsungelben élek, az ötödik, hetedik és nyolcadik kerület tengelyén. Bár biztos vagyok benne, hogy hiányozni fog a 4-es 6-os villamos alaprezgése, és az állandó sasszé a metrók és buszok keresztüzéből hömpölygő emberek között, mégis várom, hogy megérkezzen az életembe a Buda-adta csend, és a 11. kerületet több száz éve jellemző, alkotói szellemiség. Szegedet, az otthonomat idézi!
Ami az eseményeket illeti, a 11. kerületi stúdióban is szeretném folytatni a közösségépítést. Az Art Lovers Privé, azaz a művészetkedvelők társasága teret ad az intim beszélgetésekre a „hasonszőrű” műteremkedvelőknek. Ebben állandó gasztro-partnerem, a Cult in Glass csapata is segítségemre lesz, akik – ahogy eddig is, úgy ezután is – kellő munícióval látnak majd el minket. Rendkívül kíváncsi vagyok, mit hoz majd ki a látogatókból az új műterem, és bennem mi fogalmazódik meg az új térben történt találkozások kapcsán! A borozáson túl „laza flasheket” is tervezek a térben: szeretném visszahozni a kávézás és a kultúra történeti kapcsolódásait is, csak más struktúrában, mint oly régen! A Március 15-e téri pop-upban gyűjtöttem annyi bátorító erőt, hogy merjek ilyesmiről gondolkodni!
Bányai Kelemen Barna: „Nem bánom, ha nem szimpatikus figurát játszom”
Mik a terveid 2026-ra?
Hiszem, hogy mindig érdemes célokat kitűzni. Mostanra gyűjtöttem eleget ahhoz, hogy huzamosabb időt tölthessek New Yorkban: a tavasz nagy részében a metropoliszban leszek! A Herz-cel való együttműködés is fokozatosan forrja ki magát: a kávé esszenciáját fogom felhasználni a legújabb képépítésem során, kiegészítve klasszikus festészeti eljárásokkal.
Az elkészült alkotást jótékonyságra bocsájtjuk a Kieselbach Galéria és Aukciósház 78. tavaszi aukciójának keretein belül. (Az alkotásból befolyt teljes összeg és egyben adomány a Belvárosi Tanoda munkáját segíti majd.) Rendkívüli izgatottsággal és végtelen odaadással élem meg és figyelem, ahogyan kicsirázik egy-egy picike gondolat, és az másokkal megosztva miként tud virágba borulni és gyümölcsöt hozni. Remélem, számos ilyen élményben lesz részem 2026-ban is!
