Félelmetes, de igaz: már napi egyetlen pohár ebből a hétköznapi italból ötszörösére növelheti a szájrák kockázatát

2025. március 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rémisztő eredményről számoltak be a kutatók: már napi egy pohár cukros üdítő elfogyasztása jelentősen megnövelheti a szájrák kialakulásának kockázatát még azoknál a nőknél is, akik egyébként nem dohányoznak.

A cukros üdítők hosszú távon akár szájrákot is okozhatnak
A cukros üdítők hosszú távon akár szájrákot is okozhatnak
Fotó: Shutterstock
  • Napi egy pohár cukros üdítő jelentősen megnöveli a szájrák kockázatát a nőknél.
  • Összesen 160 ezer nő adatait vizsgálták a szakértők.
  • A megemelkedett kockázat még azoknál a nőknél is fennáll, akik nem dohányoznak és nem fogyasztanak rendszeresen alkoholt.

Már napi egy dobozos cukros üdítőital elfogyasztása ötszörösére növelheti a szájrák kialakulásának kockázatát - derült ki egy friss tanulmányból. Amerikai tudósok több mint 160 ezer nő adatait vizsgálva állapították meg, hogy azoknál, akik gyakrabban fogyasztottak cukorral ízesített italokat, sokkal nagyobb volt a betegség esélye, mint azoknál, akik havonta egynél kevesebbet ittak.

Nem a cukortartalmat, hanem az ital mennyiségét nézték

A kutatók kijelentették, hogy ezek az eredmények magyarázatként szolgálhatnak arra, miért emelkedett meg annyira az utóbbi időben a szájrákos megbetegedések száma. Különösen a nők körében történt emelkedés, de hogy ennek pontosan mi az oka, arra csak újabb kutatások adhatnak majd választ - számolt be róla a Daily Mail.

A tanulmány szerzői elmondták azt is, hogy az eredményeknek ösztönzően kellene hatniuk a politikai döntéshozókra, hogy korlátozzák a cukorbevitelt a modern étrendben. Az elemzésben nem nevezték meg az üdítők, limonádék, jeges teák pontos márkáit, amelyeket a nők ittak a vizsgálat során.

A szakemberek nem tudták közvetlenül megmérni a nők által fogyasztott italok cukortartalmát, inkább arra támaszkodtak, hogy felmérjék, havonta mennyi ilyen üdítőt ittak. Ezt a mennyiséget összehasonlították a szájrák esetleges diagnózisával: a 30 éves időszak alatt 124 esetet regisztráltak.

Napi 30 gramm fehérjét reggelizek, így alakult át az életem és az egészségem

Napi 30 gramm fehérjét reggelizek, így alakult át az életem és az egészségem

Az elemzés kimutatta, hogy azoknál a nőknél, akik napi egy vagy több cukros italt fogyasztottak, 4,87-szer nagyobb volt a szájrák kialakulásának esélye, mint azoknál, akik havonta egynél kevesebbet ittak. A megnövekedett kockázat azoknál a nőknél is megmaradt, akik egyébként nem dohányoztak és nem fogyasztottak rendszeresen alkoholt - ez a két tényező is növeli ugyanis a szájrák kockázatát.

A vizsgálatban résztvevők közül 20 ezren számoltak be arról, hogy naponta egynél több cukros üdítőt fogyasztottak. Az elemzés során nem vették figyelembe a diétás italokat, amelyek különböző cukoralternatívákat, mesterséges édesítőszereket tartalmaztak.

Még rengeteg a kérdés

A szerzők egyébként hangsúlyozták, hogy a szájüregi rák kialakulásának esélye viszonylag alacsony. A cukros italok által megnövekedett kockázat azt jelentette, hogy 100 ezer ember közül nagyjából 3 ember lehet érintett. Hozzátették, egyelőre azt nem sikerült tisztázni, minek is köszönhető a cukros üdítők fogyasztása és a szájrák közötti kapcsolat, ezért további kutatásokra lesz szükség.

Azt azonban felvetették, hogy az olyan tényezők, mint például a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup, amelyet gyakran adnak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a különböző üdítőkhöz, általában kapcsolatban áll az ínybetegségekkel és ez akár lehetséges magyarázat is lehet.

Továbbá a szirup más cukorfélékkel együtt megzavarhatja a szájban lévő baktériumokat, amelyek gyulladást és sejtváltozásokat válthatnak ki, amelyek rákkeltőek lehetnek. Hozzátették, az utóbbi időben világszerte feltűnően megszaporodott a szájrákos esetek száma azok körében is, akik nem dohányoznak.

Ezekre a jelekre kell odafigyelni

Mik lehetnek a szájrák tünetei? A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a nem múló szájfekélyek (a szájnyálkahártya felszakadt területei) akár a szájrák tünetei is lehetnek. Ahogyan a duzzanatok, a csomók, a vörös vagy fehér foltok, esetleg a meglazult fogak, sőt a torokfájás és a nyelési nehézségek is utalhatnak a betegségre. Az Egyesült Királyságban évente körülbelül 12500 száj- és torokrákos megbetegedést diagnosztizálnak. Ezeknek nagyjából 70 százalékát a humán papillomavírus okozza.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Te felismernéd? Így nézett ki Lengyel Johanna 10 évvel azelőtt, hogy megnyerte a Megasztár műsorát

Te felismernéd? Így nézett ki Lengyel Johanna 10 évvel azelőtt, hogy megnyerte a Megasztár műsorát

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)