Vigyázz, mert demenciához vezethet ez a kellemes délutáni elfoglaltság
A demencia az egyik legnagyobb veszélyt jelenti az élettartamra nézve. Kutatók becslései szerint az 55 év feletti amerikaiak 42 százaléka hamarosan demenciában fog szenvedni. Jó hír azonban, hogy bizonyos életmódbeli tényezőkkel sokat tehetünk mi magunk is a probléma kialakulása ellen.
Ezeket láttad már?
- Egy tanulmány szerint a demenciaesetek nagy része megelőzhető lenne az életmód megváltoztatásával.
Egy 2024-ben tanulmány szerint a demenciaesetek nagyjából 45 százaléka megelőzhető lenne az étrend és az életmód megváltoztatásával. A mindennapi szokásaink hatnak leginkább az egészségünkre, beleértve az agyunk egészségét is. Van például egy általános szokás, amelyről az agy egészségével foglalkozó szakértők szerint mindenképp le kellene mondanunk. Nézzük, mi is ez pontosan!
A vércukorszint ingadozása árt az agynak
Sokunkra jellemző, ha délután, két étkezés között megéhezünk, édességhez nyúlunk. Csakhogy a kutatók szerint ez egy nagyon rossz szokás, nemcsak az elhízás kockázatát növeljük ezzel, hanem a demenciáét is. Számos korábbi kutatás bizonyította a magas cukortartalmú étrend és a megnövekedett demencia kockázat közötti összefüggést, különösen akkor, ha délután fogyasztunk cukros ételeket.
Julie Andrews dietetikus a Huffpostnak elmondta, ennek a kapcsolatnak az egyik oka az, hogy a cukros ételek megemelik a vércukorszintet. „A kutatások szerint a vércukorszint hosszú távú, nagy ingadozása növelheti a demencia kockázatát, mert károsíthatja az agy ereit, gyulladást okozhat a szervezetben és megfoszthatja az agysejteket a megfelelő működéshez szükséges energiától. Ez mindenkit érinthet, nem csak a cukorbetegeket.”
Dr. Alvaro Pascual-Leone professzor hasonlóan vélekedett. Kifejtette, hogy a magas cukortartalmú étrend az agy inzulinrezisztenciájához vezethet, ami azt jelenti, hogy az agysejtek nem tudják megfelelően felhasználni a glükózt. Ez memóriavesztész és demenciát okozhat.
Ez a fűszernövény nemcsak a menopauza tüneteit enyhítheti, az Alzheimer kockázatát is csökkentheti
A délutáni nasi a legrosszabb
A délutáni vércukorszint-emelkedés különösen káros az agy egészségére a szakemberek szerint. Ennek az az oka, hogy a glükózintolerancia alacsonyabb a nap második felében, mint reggel, ami még drámaibbá teszi a cukros ételek fogyasztása utáni vércukorszint-emelkedést. A nap későbbi részében fogyasztott cukortartalmú ételek ráadásul megakadályozhatják a jó alvást is. A cukor hatással lehet az alvásra, a folyamatos alváshiány pedig növeli a demencia kockázatát.
Mi a helyzet a gyümölcsökkel?
Felmerülhet bennünket a kérdés, vajon minden cukortartalmú élelmiszer ilyen hatással van-e az agyra. Mi a helyzet például a gyümölcsökkel? Jó hír, hogy ezek nem okoznak olyan óriási problémát. „A sütik és édességek többnyire finomított cukorból és finomított lisztből készülnek – gyorsan bekerülnek a véráramba, megemelik a vércukorszintet, és nem tartalmaznak sok tápanyagot. A gyümölcsök viszont rostokat tartalmaznak, amelyek lassítják a cukor felszívódását, vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok vannak bennük, amelyek segítenek megvédeni az agysejteket, valamint víz is, amely segít a teltségérzet és a hidratáció fenntartásában” – mondta Dr. Dung Trinh belgyógyász. Ez azt jelenti, hogy gyümölcs fogyasztása esetén a vércukorszint nem emelkedik olyan gyorsan, és az agy védő tápanyagokat kap, ami olyan ételeknél, mint a kekszek vagy a cukorkák, nem történik meg.
Sok gyümölcs tartalmaz olyan antioxidánsokat és növényi vegyületeket, amelyek támogatják az agy egészségét, például a bogyós gyümölcsökben található antocianinok, amelyek javítják a kognitív funkciókat és csökkentik az agy gyulladásait.
Cukros ételek helyett
A szakemberek kijelentették továbbá azt is, hogy nem kell teljesen kiiktatnunk cukrot az étrendünkből. Úgy vélik, az élvezeti érték fontos a hangulat és az agy egészségének szempontjából, és az, hogy megesszük a kedvenc ételeinket, ennek a része. Ahelyett, hogy teljesen lemondanánk a cukros ételekről, inkább azt javasolják, hogy mérsékelten fogyasszuk őket, és élvezzük az élményt, amikor megesszük őket.
Annak érdekében, hogy a cukros ételek fogyasztása után a vércukorszint emelkedése a lehető legkisebb legyen, azt javasolják, hogy kombináljuk ezeket magas rost- vagy fehérjetartalmú ételekkel. „A cukor önmagában történő fogyasztása az egyik fő oka a vércukorszint emelkedésének és csökkenésének, ezért segít, ha olyan ételekkel kombináljuk, amelyek segítik a vércukorszint egyensúlyban tartását.” - mondta Dr. Pascual-Leone.
A szakemberek szinte egyöntetűen azt mondják, ha édességre vágyunk, étcsokoládét válasszunk, amely gazdag kakaóflavanolokban, amelyekről kimutatták, hogy támogatják az agy egészséges véráramlását és leküzdik a gyulladásokat. De remek választás lehet például egy marék bogyós gyümölcs vagy egy adag diófélékből.