6 korai jel, ami demenciára utal: már 65 éves kor előtt jelentkezhetnek
A demencia világszerte 57 millió embert érint, és az egyik leggyakoribb halálozási ok. Bár a memóriavesztés az állapot egyik legismertebb tünete, sokkal több korai figyelmeztető jele is van, amelyeket nem mindig ismerünk fel olyan könnyen. Mutatjuk, melyek ezek!
Ezeket láttad már?
A demencia diagnózisának valószínűsége az életkor előrehaladtával nő, a 85-89 évesek 22 százalékát, a 90 év felettiek 33 százalékát érinti. Ezek a korai figyelmeztető jelek azonban már fiatalabb korban, jóval a demencia megállapítása előtt is jelentkezhetnek. Íme hat tünet, amire már 65 éves kor előtt is érdemes odafigyelni!
Memóriaproblémák
A memóriazavarok általában az Alzheimer-kór - vagyis a demencia leggyakoribb formájának - első jelei. Ezek közé tartozhat, hogy nehezünkre esik felidézni a közelmúltbeli eseményeket, elveszítjük a tárgyainkat, vagy akár az is, hogy a szeretteink nevét is elfelejtjük. Idővel ezek a problémák fokozatosan súlyosbodhatnak, és elkezdik befolyásolni a mindennapi életet, ami egyaránt kihívást jelenthet az érintett személy és a körülötte élő emberek számára.
Az érzelmek félreértelmezése
A demenciát az agy károsodása okozza, beleértve azokat a területeket, amelyek segítenek felismerni az arckifejezéseket és olvasni az emberek hangszínéből. Friss kutatások pedig ki is mutatták, hogy az érzelmek felismerésének képessége már jóval azelőtt jelentősen csökkenhet, hogy a memóriaproblémák nyilvánvalóvá válnának. A kísérletben résztvevők nehezebben ismerték fel a negatív érzelmeket - például a félelmet és a dühöt - ,de a boldog arckifejezéseket hosszabb ideig tudták azonosítani.
Az érzelmek leolvasásának vagy mások megértésének nehézsége tehát az agy károsodásának korai figyelmeztető jele lehet.
Ezekkel a kreatív módszerekkel megelőzhető a demencia, miközben boldoggá is tesz
Mentális egészségügyi problémák
A mentális egészségügyi problémák - beleértve a depressziót, a szorongást és a személyiségzavarokat - kialakulása összefüggésbe hozható a későbbi demencia kialakulásával. Egy francia kutatás megállapította, hogy azoknál, akiknek volt hangulati vagy szorongásos zavaruk, kétszer nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia, mint azoknál, akiknek nem volt. Eközben azoknál, akik több mentális egészségügyi problémával is küzdöttek, még nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak demenciát, ami erősen utal arra, hogy a kettő között kapcsolat van.
Zavartság
A demencia korai szakaszában gyakori lehet a zavartság. Ez úgy jelentkezhet, hogy eltévedünk séta vagy vezetés közben, még ismerős helyeken is, és nehézséget okoz a problémamegoldás vagy a döntéshozatal.
Kommunikációs nehézségek
A demencia károsíthatja az agy nyelvet irányító részeit, ami számos kommunikációs problémához vezethet. Az Alzheimer's Society szerint a frontotemporális demenciában (FTD) szenvedő embereknél a nyelvi problémák sokkal korábban jelentkezhetnek. Ennek jelei közé tartozhat, hogy nem találják a megfelelő szavakat, vagy helyettesítő szavakat használnak arra, amit mondani akarnak, és a szavakat rossz sorrendben, összevissza használják.
Személyiség- vagy viselkedésbeli változások
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a hangulat- és viselkedésbeli változások szintén a demencia korai jelei lehetnek. Ezek közé tartozhat „a szorongás, a szomorúság vagy a harag érzése, valamint a memóriavesztés, a személyiségváltozás és a nem megfelelő viselkedés”. Az emberek ilyenkor visszavonulhatnak a munkától vagy a társadalmi tevékenységektől, vagy elveszíthetik érdeklődésüket mások érzelmei és érzései iránt.
Mikor kell aggódnunk?
A demencia általában 65 éves kor felett fordul elő, de fiatalabb korban is kialakulhat. Időnként mindannyian lehetünk feledékenyek, de ha tartósan észleljük magunkon - vagy valaki máson - a fenti tünetek bármelyikét, egyeztessünk időpontot az orvosunkkal.
Forrás: hellomagazine.com