Egy vegán influenszer elkezdett CSAK húst enni, a rajongói megtámadták

2019. december 14.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha a vegán életmód miatt válsz influenszerré, akkor bizony kiakaszthatod a rajongótáborod azzal, ha lemondasz erről az életmódról. Nos, Alyse Parker bizony felhagyott a vegán étkezéssel, és 30 napon át CSAK húst fogyasztott egy kísérlet kedvéért.

A rajongók ennek következtében kissé elbizonytalanodtak. A lány a posztját úgy kezdte, hogy leírta, hogy nagyon szeret kísérletezgetni a dolgokkal. Például volt, hogy 30 napig nem használt sampont, 1 évig nem használt dezodort, és 30 napig közösségi média nélkül élte életét.

Steiner Kristóf nyomós érvei a vegán életmód mellett

Steiner Kristóf nyomós érvei a vegán életmód mellett

Ez a 30 napos diéta - amiben csak húst lehet enni-, a lány szerint sok előnnyel jár, ezért is vágott bele. A húsevő étrendről először egy közeli ismerősétől hallott, majd gondolta, ő is belevág.

Néhány követője támogatta a lányt ebben, azonban sokan elkezdték támadni őt. Ők ugyanis elmondásuk szerint a vegán életmódja miatt kezdték el követni az influenszert- aki szerintük nem veszi ezáltal számításba a vegán életmód lényegét. Éppen ezért csúnya szavakat, mondatokat vágtak a lány fejéhez. Alyse azóta le is tiltotta a kommenteket a képe alól.

A lány 800 ezer követővel rendelkezett, ez mostanra 200 ezerre csökkent. Vajon megérte?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Ezért fontos a tudatos fényvédelem a Vintage Beauty szakértője szerint

Ezért fontos a tudatos fényvédelem a Vintage Beauty szakértője szerint

Támogatott Tartalom

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Néha külön alszol a pasidtól? Nem biztos, hogy a kapcsolat vége az alvásválás

Támogatott Tartalom