"Az elmúlt években arra jöttem rá, hogy ami igazán érdekes, az az együtt töltött idő" - Eke Angéla színésznővel beszélgettünk

2021. november 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Univerzálisan elfogadott tény, hogy a kutya az ember legjobb barátja, társaságuk jó hatással van mind a lelki mind a testi egészségünkre. S bár egyre több háziállatot fogadunk örökbe, továbbra is több ezren várnak a szerető gazdikra az önkéntesek által fenntartott menhelyeken.

Fotó: Bodnár Zsófia
Fotó: Bodnár Zsófia

Legyen szó adományvásár szervezéséről vagy adományozásról, Eke Angéla újra és újra kiáll az olyan fontos ügyek mellett, mint az állatvédelem; idén karácsonykor is arra buzdít, hogy ne felejtkezzünk meg a kiszolgáltatott helyzetben lévő négylábú barátainkról, mert a tőlük kapott szeretet megváltoztatja az ember életét. Bambi kutyájával különleges kapcsolatot ápol, többek közt erről is mesélt nekünk a GLAMOUR Karácsonyi mellékletében!

Az utóbbi években változott számodra a karácsony jelentése?

Abszolút megváltozott a karácsony egész szellemisége. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a szűkebb családi körrel nem halmozzuk el egymást tárgyi ajándékokkal. Már évek óta az a szokás nálunk, hogy kiválasztunk egy alapítványt, és arra kérem a családot, hogy azt az összeget, amit haszontalan tárgyakra fordítanánk, inkább utaljuk el annak az alapítványnak. Ha meg is ajándékozzuk egymást, akkor is az élményekre és a kulturális eseményekre fordítjuk a figyelmet, például egy különleges színházjeggyel kedveskedünk a másiknak. Az elmúlt években arra jöttem rá, hogy ami igazán érdekes, az az együtt töltött idő, az emberi pillanatok, mint amilyen egy közösen átnevetett este. Ezekből már egyre kevesebb van, és a pandémia alatt is kevesebb együtt töltött időre volt lehetőség. Amellett, hogy most már több éve kiállok a természet- és állatvédelmi eszmékért, de ennél a tetteket még fontosabbnak tartom, akár önkéntes alapon vagy szervezett tevékenységgel akár kutyamenhelyen. Ha nem szeretnénk kiüresedve ülni a fa alatt a percek alatt elhasználódott papírcsomagolások között, akkor egy jó tettel máris átérezhetjük, hogy ez egy másik, különleges nap.

Angi&Bambi Fotó: Bodnár Zsófia

Olvasd el a teljes interjút a GLAMOUR decemberi Ajándékkalauz mellékletében!

Stylist: Csillag Szilvia

Smink: Kiss Csilla

Haj: Végh Virág

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)