Elég dícséretet kapsz?

2014. október 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mostanában olyan feladatokkal állít szembe az élet, ami elől olykor inkább elmenekülnék. Az eddig oly biztonságosnak hitt kis világom megrendült, és tudom, sok-sok dolgot újra kell építenem, vagy éppen el kell kezdenem. Így érthető, hogy ebben a periódusban különösen érzékeny vagyok minden szóra, hangra, üzenetre. A minden alatt pedig az összes kapott, és minden meg nem kapottat értem.

Elég dícséretet kapsz?
Fotó: Pinterest

Az egyik ismerősöm, akivel már meg sem tudom mondani, mikor találkoztam utoljára, azt tudatta velem az elmúlt időszakban kétszer is, hogy igazán tetszik neki, amit csinálok. Értette ez alatt a most általad is olvasott blogot. Ettől pedig olyan jól éreztem magam, akkora lendületet kaptam, mintha kicserélték volna bennem az elemet, főleg, hogy szakmabeli az illető, így tudom: valószínűleg kritikusabb szemmel nézi, amit papírra vetek, mint mások.

Ezzel együtt pedig arra is rádöbbentem: mennyire elfelejtjük közölni azt a körülöttünk élőkkel, ha valamit jól, nekünk tetszően csinálnak. Mert ha valami működik, tényleg hajlamosak vagyunk természetesnek venni a létezését. Az elején még dícsérjük, aztán el-elmaradoznak a lelkesítő szavak, mert úgy gondoljuk, a másik úgyis tisztában van vele, hogy ügyes, okos, kreatív vagy hogy szeretjük. Pedig egészen más valamit tudni és más hallani. Persze, ha valami elakad a gépezetben, azt már inkább szóvá tesszük. Magyarul a negatív üzenetek rögtön célba érnek, a pozitívak csak elvétve.

Pedig a támogató szavakra mindig szükségünk van, mindig jól esik hallani, a szenzitívebb időszakokban pedig kiváltképp. Ezért jó lenne, ha minél többször megdícsérnénk a körülöttünk lévők pozitív tulajdonságait, tetteit, mert ha mindig csak méltatlankodunk vagy egyszerűen nem mondunk semmit, azzal kizárólag rombolhatjuk a kapcsolatainkat.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét

Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)