Elég szexista oka van annak, hogy meghíusúlt az első női űrséta

2019.március.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ebben a hónapban jelentette be a NASA, hogy március 29-én fog sor kerülni az első kizárólag nőkből álló űrsétára, 35 évvel azután, hogy az első nő részt vett egy ilyenben. Most azonban a NASA-nak változtatnia kellett a résztvevők listáján, mert nincs elegendő női űrruhájuk, mint amennyire szükség lenne ennek a történelmi pillanatnak a kivitelezéséhez.

Christina Koch
Fotó: Profimedia

Christina Koch és Anne McClain űrhajósokon volt a sor, hogy közös űrsétára menjenek, vagyis kilépjenek az űrhajóból az űrbe, és kicseréljék a tavaly nyáron felállított elemeket a Nemzetközi Űrállomáson. A teljes séta nagyjából 7 órát venne igénybe.

Kampányt indított a Barbie a fiatal lányok tehetségének kibontakozásáért

Kampányt indított a Barbie a fiatal lányok tehetségének kibontakozásáért

Március 25-én azonban az ügynökség bejelentette, hogy a terv kicsit megváltozott, aminek az oka "egyrészt" a szkafanderek hiánya. "Koch vezette volna az űrsétát McClainnel az első női űrsétán, azonban miután McClain és Nick Hague űrhajósokkal konzultáltunk az első sétát követően, a vezetők úgy döntöttek, hogy módosítanak a küldetésen, egyrészt az elérhető űrruhák száma miatt", jelentette be a NASA.

Múlt héten McCain részt vett egy űrsétában, amivel ő lett a 13. nő a történelemben, aki ilyet tehetett. "McClain az első űrsétáján megtapasztalta, hogy a közepes méretű kemény felsőrész, főként az űrruha pólója illik rá a legjobban. Mivel csak egy darab közepes méretű felsőrészt tudunk elkészíteni péntekig, ezért ezt Koch fogja viselni". Így Christina Koch lesz a 14. nő, aki kimehet az űrbe Nick Hague társaságában, Anne McCaint pedig árpilis 8-ára programálták.

Some more shots of the #spacewalk on Friday – was privileged to work with my friend and colleague @NASA_Astronauts @AstroHague pic.twitter.com/KueUo7HXFm— Anne McClain (@AstroAnnimal) March 25, 2019
src="https://platform.twitter.com/widgets.js" charset="utf-8">

5+1 ok, hogy megtanulj kódolni

5+1 ok, hogy megtanulj kódolni

Az első nő, aki sikeresen végre hajtott űrsétát Svetlana Savitskaya volt 1984-ben. Ez idáig az űrsétára induló csapatok vagy csak férfiakból, vagy férfiakból és nőkből álltak, de teljes női felállásra csak most került volna sor, de már ez is meghiúsult ezek szerint. A közel 60 éves űrprogramban eddig 213 sikeres űrsétát hajtottak végre új felszerelés tesztelése, javítás vagy tudományos kísérlet miatt. További érdekesség, hogy McClain és Koch ugyanannak a 2013-as NASA végzős osztálynak a tagjai, amelyiknek 50%-a volt nő, tehát teljesen érthetetlen, hogy az űrügynökség miért csak egy mérettel és ruhával számol, amikor az utóbbi időben szinte ugyanannyi női úrhajós van, mint amennyi férfi...

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Meghan Markle kezében van a királyi család sorsa - egyetlen döntésén múlik minden

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője