Kampányt indított a Barbie a fiatal lányok tehetségének kibontakozásáért

2019.március.26.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már hatévesen megrendül a lányok saját magukba vetett hite a társadalmi sztereotípiák hatására. Egy, a kislányok személyiségfejlődését vizsgáló amerikai kutatás szerint a nemi szerepekkel kapcsolatos beidegződések már ekkor korlátok közé szoríthatják az önbizalmat és a karrierálmokat.

Kampányt indított a Barbie a fiatal lányok tehetségének kibontakozásáért
Fotó: Mattel

Nem ritka ugyanakkor az sem, hogy a szülők is "rásegítenek" a folyamatra akár a játékválasztással, akár a gyerek tehetségével kapcsolatos vélekedésükkel. A probléma kezeléséért és a lányok tehetségének kibontakozásáért a 60. évfordulóját ünneplő Barbie globális kampányt indított. Az "Álomkapu projekt" célja a vonatkozó nemzetközi kutatási tevékenység támogatása mellett a szülők edukációja, illetve a pozitív példaképek kiemelése.

Kampányt indított az idén 60. évfordulóját ünneplő Barbie a fiatal lányok tehetségének kibontakoztatásáért. A kezdeményezés alapjául szolgáló, a márka által támogatott kutatás azokat a korlátozó tényezőket tárta fel, amelyek akadályozzák a lányokat tehetségük kibontakoztatásában.

Miért van olyan kevés nő a művészetben?

Miért van olyan kevés nő a művészetben?

A New York University professzora és csapata által amerikai, 5-7 éves gyerekekkel végzett felmérés ugyanis megmutatta, hogy a lányok már 6 éves koruktól korlátok közé szorítják saját álmaikat: megrendül az önmagukba vetett bizalmuk, és kevésbé gondolják okosnak magukat, mint a fiúk. Ez annyit jelent, hogy hatévesen már kevésbé hisznek abban, hogy ők is betölthetnek olyan, a nők körében tipikusan alulreprezentált hivatásokat, mint például a tudós, az űrhajós, a mérnök vagy a vezérigazgató, ez pedig erősen korlátozhatja későbbi karrierválasztásukat és önmegvalósításukat.

Fotó: Mattel

Más felmérések szerint a kislányok személyiségfejlődését hátráltató tényezőket, ha akaratlanul is, de a szülők nemi szerepekkel kapcsolatos beidegződései is erősíthetik. Háromszor kevésbé valószínű például, hogy a lányok tudománnyal kapcsolatos játékot kapjanak ajándékba, mint a fiúk. A szülők emellett kétszer akkora valószínűséggel keresnek rá arra a Google keresőjében, hogy "tehetséges-e a fiam?", mint arra, hogy "tehetséges-e a lányom?". A lányok fokozatosan elveszítik magabiztosságukat a saját képességeiket illetően, míg ez a tendencia a fiúk körében kevésbé figyelhető meg.

"A Barbie mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy a nőknek végtelen választási lehetőségük van. A babákon keresztül a minden kislányban ott rejlő tehetséget szeretnénk inspirálni, a rendkívüli, nők körében tipikusan alulreprezentált hivatások megjelenítésével pedig arra buzdítjuk őket, bízzanak magukban, és valósítsák meg az álmaikat. Az "Álomkapu" kezdeményezés célja pedig az, hogy szakértők segítségével többet tudhassunk meg a nemi szerepek torzító hatásáról, edukáljuk a szülőket, és másokat is arra sarkalljunk, hogy támogassák a kislányok tehetségének kibontakozását" – mondta Török Kata, a Mattel magyarországi brand menedzsere.

A Barbie 1959 óta globális szinten dolgozik azon, hogy kinyissa az álmok és a valóságról alkotott elképzelések közötti, társadalmi konvencióknak köszönhetően csukva tartott kaput. Célja továbbá, hogy biztosítsa a lányok számára a szükséges erőforrásokat és támogatást, hogy elhiggyék magukról: bármi lehet belőlük. A mára több mint 200 hivatást felvonultató Barbie vállalása, hogy évente legalább 10 új ösztönző, inspiráló női példaképet mutasson be. Magyarországra késő tavasszal érkeznek például a Signature kollekció híres, sikeres nőket, Frida Kahlot és Katherine Johnsont mintázó darabjai, illetve a 60. évfordulós Barbie baba is.

Az erős nő allegóriája: megjelent a Puma x Barbie kollekció

Az erős nő allegóriája: megjelent a Puma x Barbie kollekció

Fashionista kollekciójával pedig tovább szélesíti a diverzitást a márka, hiszen babái között ma már minden bőrszín és testalkat képviselteti magát. Ősszel emellett kerekesszékes és műlábas babával is bővül a portfolió. Ez utóbbival a márka célja, hogy párbeszédet indítson a testi fogyatékossággal és annak elfogadásával kapcsolatban.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)